A Hét 1988/1 (33. évfolyam, 1-26. szám)

1988-05-13 / 20. szám

HÉTVÉGE TUDNIVALÓK A MÉLYHÜTÉSRŐL Hosszabbnak ígérkező tárolás, mélyhü­­tés előtt vágjuk ki a húsból a csontokat! Mélyhűtőben egészben is, szeletelve is tárolható minden húsféle. Fontos, hogy hirtelen hütsük le. Ha ugyanis lassan fagy meg, jégkristályok képződnek ben­ne és ezek — felengedve — rontják a minőségét. A felolvasztás viszont minél lassabban — lehetőleg hűtőszekrényben — tör­ténjék. Ne kezdjünk fagyott hús feldol­gozásához, mert a túlságosan nagy hő­mérséklet-különbség hatására megtör­ténhet, hogy nem sül át, nem párolódik meg egyenletesen a belseje. Ne fa­gyasszunk egyszerre túl nagy mennyi­séget, mert ez a mélyhűtő hatásfokát is rontja és nem is fagy meg elég gyorsan. Húsfélét nemcak nyersen, hanem fél­kész, kész állapotban is fagyaszthatunk fóliazacskóban, alufólia tálkában vagy légmentesen záró hűtődobozban. Mindig írjuk rá a csomagra, mit tartal­maz és jelöljük a mélyhütés dátumát is. Nyers hús általában 8 hónapig, kész étel 3 hónapig marad kifogástalan. CÉKLA Meddig vethető? Aki korán elvetette magját, még az ősz beállta előtt teljesen kifejlett gumókat kap, s az ilyeneket már nem érdemes a földben tartani, minőségük már inkább rorrjlik. Ez a zöldségnövény szinte folya­matosan vethető, s téli tárolásra inkább a később vetett állomány alkalmasabb, az, amelyik a fagyok előtti időkben éri el szedésre érett állapotát. Nem követünk el hibát, ha még júliusban is végzünk utóvetést, hiszen az őszig nem teljesen kifejlődött termések is felhasználhatók, nyersfogyasztásra, eltevésre vagy táro­lásra. Az egyedek zavartalan fejlődése érdekében a ritkításról ne feledkezzünk meg. Hogyan tárolható? Lehetőleg az egyenletes nagyságú da­rabokat válasszuk ki erre a célra. Távo­lítsuk el a lombleveleket, a szívlevelek­kel együtt. Ezután rétegezve ágyazzuk nedves homokba, pincében vagy verem­ben. A sorok közé hintsünk 5 cm vasta­gon homokot, az egyes rétegek elvá­lasztására, a romlás veszélye így ki­sebb. Legkedvezőbb a 2—3 Celsius-fok hőmérséklet, ezt takarással vagy szellő­zéssel igyekezzünk biztosítani. * VÍ v : ' CÜS?C32G> Zelk Zoltán meséje A világ végén is túl három lépéssel, de az is lehet, hogy néggyel, volt egy rét. Ezen a réten toronymagas fűszálak nőt­tek, olyan selymes, puha fűszálak, hogy nem csoda, ha a Nap is ideiért éjszakai nyugovóra, s itt aludtak nappal a Hold és a csillagok. Itt lakott a hét világlusta is: Vasárnap, Hétfő, Kedd, Szerda, Csü­törtök, Péntek, Szombat. Évről évre itt hevertek a toronymagas fűben, még csak játszadozni se akartak a vidám csillagokkal, hiába hívták őket. Ezért aztán egyik este a Nap magával hívta régi barátját, a Szelet. Először megvendégelte finom vacsorával, aztán elmondta neki, milyen hét világlustája koptatja itten a füvet. Ő már nem tud mit csinálni velük, talán a Szél kitalál valami okosat. — Előbb alszom egyet — felelte a Szél —, mert kilenc hegyen, hatvanhat erdőn és kilencvenkilenc folyón repül­tem ma keresztül, s bizony elfáradtam egy kicsit. Ha kipihentem magam, majd csak megmozgatom ezeket a lustákat. Ezzel aztán bebújt a toronymagas fűbe, és elaludt. Hajnalban, mikor még a Nap is aludt s a Hold még lámpással járt a messzi városok felett, a Szél már talpon volt. Egyenest a hét lusta felé tartott, s akkorát fújt az egyikre. Hétfőre, hogy az menten repülni kezdett. Repült, repült, meg sem tudott állni másnap hajnalig, akkor aztán holtra fáradtan visszarepült a rétre. Nosza, rögtön körülfogták testvérei, és kérdezgették, hol, merre járt, hol, mit látott. Nem is győzték hallgatni, annyit be­szélt a Hétfő: — Hej, ezt se hittem volna, kedves testvéreim, mi minden látnivaló van a nagyvilágban! Tengerek, erdők, hegyek, városok, falvak! S mennyi ember! Több, mint ahány fűszál van ezen a réten! — Hát ezt már én is látni akarom! — kiáltotta Kedd, s azonnal nekiindult a világnak. Alig várták a testvérei, hogy újból hajnal legyen, s visszajöjjön. Mikor aztán visszaérkezett, ö is olyan csodálatos dolgokról mesélt, hogy most már Szerda is rászánta magát az útra. Már éppen indulni akart, mikor Kedd utána kiáltott: — Vigyél valamit az embereknek, mert folyton így sóhajtoztak felém: „Megint egy nap, és nem hozott sem­mit .. Törte a fejét Szerda, hogy mit vigyen az embereknek, de nemsokára elhatá­rozta, hogy visz nekik egy jó, kiadós esőt. Telerakta a batyuját jó kövér fel­hőkkel, s olyan eső szakadt másnap a földekre és a kertekre, hogy az emberek nem győztek hálálkodni, mert bizony már nagyon nagy szükség volt az esőre. Boldog is volt Szerda, s hazajövet el is hencegett testvéreinek, hogy minden ember őt dicsérte. Csütörtök se hagyta magát. Ha eny­­nyire szeretik az emberek az esőt, hát majd ő is visz nekik, de kétszer annyit, mint az öccse. Szerda ... Na hiszen lógott is az orra, mikor másnap hajnalban visszatért! Elpana­szolta, hogy minden ember szidta őt, hogy: „Brr, de csúf Csütörtök! Már megint esik az eső!" — Hát akkor én napsugarat viszek — határozta el Péntek, s nem is bánta meg, mert világszerte így beszéltek az emberek: — De szép napsugaras idő van ma!... Aztán Szombat, majd Vasárnap kö­vetkezett. S azóta is, mióta világ a világ, mindig szép sorjában útra kelnek a napok, utána pedig kipihenik magukat a toronymagas, selyempuha fűben. A LEGEK VILÁGÁBÓL Az erdők talaján, a mezőkön, ligetekben sok száz gombafaj él. Alakjuk, színük, nagyságuk változó. Kirándulásaink al­kalmával kora tavasztól késő őszig ta­lálkozhatunk velük. A legmagasabb kö­zülük — mint a neve is mutatja — a nagy őzlábgomba (Macrolepiota proce­­ra). Nagysága a fél métert is eléri, de már mértek hatvan centimétereset is. A kalapja is tekintélyes — akár fejfedőnek is használhatnánk — néha a 35 cm átmérőt is meghaladja. Kalapja köze­pén kiálló kemény, barna csúcs van, feltűnően pikkelyezett. Tönkén a gallér eltologatható porcos gyűrű. A fiatal gombák „dobveröre" emlékeztetnek vagy buzogányra. Kisebb csoportokban teremnek főleg a napos erdőszéleken. A sűrű erdőket nem kedvelik, inkább a tisztásokat, a fenyőerdők szélét. Nem­csak Európában, hanem Indiában, Ausztráliában, sőt Afrikában is előfor­dul. Magas tönkje színében is a kecses őzlábra hasonlít; alul talpszerűen vas­tag. A kalapból csuklószerűen kifordít­ható. A tönkje rostos, rágós, inkább a kalapját kedvelik. Kirántva a legízlete­­sebb, de „cigánypecsenyeként", vagy tojással párolva is ehető. Nyár elejétől késő őszig terem. Sokhelyen nem isme­rik és ezért nem szedik. Néha látni az erdőszéleken óriásra nőtt, megfekete­dett „esernyőket", melyek a csigák és bogarak csemegéi. Ez az egyik olyan gombafaj, melyet nagyon nehéz össze­téveszteni a mérges gombákkal. Vi­szont egyik ehető gombát sem lehet sokáig tartogatni, a megfőzött gombát ne tegyük el másnapra a hűtőbe, mert gyomorrontást okoz. Csak annyit szed­jünk, amennyit elfogyasztunk. Az őzláb­gomba szárításra alkalmatlan. LŠ. PETRIK JÓZSEF Ha rámtekint édesanyám, mintha a Nap ragyogna rám. Akkor is, ha gond terheli, arca bájjal, fénnyel teli. Nem is csak az arcát nézem, a jóságos szívét érzem. — Leszek dolgos, hű kisleány, hogy jó szívvel nézhess reám. GYERMEKEKNEK 21

Next

/
Oldalképek
Tartalom