A Hét 1988/1 (33. évfolyam, 1-26. szám)
1988-05-13 / 20. szám
HÉTVÉGE KISÖRDÖGÖK Az okosok azt tanácsolják: aki nem akarja, hogy öregnek tartsák, annak nem szabad a régmúltra emlékeznie. Én most mégis visszanyúlok emlékeimben vagy huszonöt esztendőnyit. Akkoriban mutatták be fővárosunkban a Rocco és testvérei című olasz filmet mégpedig nyáron a Vár körzetéhez tartozó szabadtéri moziban. így nagyobb számú közönség nézhette meg, nem is volt szabad hely és különösen sok volt a fiatal. Hogy miért volt a film iránt ilyen érdeklődés? Nemcsak a főszereplő, a népszerű Alain Dehn miatt, hanem azért is, mert a filmben nagyon sok naturalista jelenet volt verekedések, ökölvívás, nőkkel való erőszakoskodás, rengeteg szex. Akkoriban a mai Obchodná utcában laktunk, az ANDER élelmiszerbolt fölött, szemben — a most épülő szálloda helyén — az óriási háborús bombakráterrel, amely ötletszerűen gyermekjátszótérként szolgált, körös-körül padokkal. Ezeket a padokat a sötétség beálltával többnyire fiatalok szállták meg és a nyári melegben nyitott ablakainkon át bizony bosszankodva kellett hallgatnunk hangoskodásukat, röhögésüket. A film vetítése után is elfoglalták a padokat a fiatalok ám — talán a filmvásznon látottak hatására, ezúttal nem maradtak meg a hangoskodásnál. Egyre hevesebb kőtekedések, végül verekedések kezdődtek, zuhanások, jajgatás. női sikolyok — egyszóval tipikus huligán vagy már éppen gengszteri összecsapások „olasz módra". A környező házak ablakaiban fények gyúltak, mi is kinéztünk, de a parkban sötét volt csak a sikolyokat hallottuk, semmit se láttunk. Valaki nyilván rendőrért telefonált mert megérkezett egy rendőrautó és egy idő után csend lett Másnap láttuk, hogy a vandálok néhány padot is megrongáltak. Az eltelt húsz-egynéhány év alatt fiataljaink új nemzedéke nőtt fei Azok, akik annak idején normális, szolid ifjak, lányok tvagy éppen ilyen randalírozók) voltak, ma már középkorú tisztes f vagy éppen tisztességtelen) felnőttek, apák, anyák, ők nevelték tvagy éppen nem nevelték) azt a fiatalságot amellyel manapság találkozunk. Látunk kedves, tiszta pillantásé fiúkat, lányokat de sajnos olyanokat is. akiket legszívesebben széles ívben kikerülnénk és semmiképpen sem szeretnénk velük este, gyéren vagy sehogyan sem megvilágított utcán találkozni. Nem vagyok különösebben gyáva, de ha a szomszéd utcában lakó barátnőmnél maradok esti tv-nézésre, hogy egyikünk se legyen annyit egyedül, bizony hevesebben verő szívvel haladok el a kis sötét park mellett Előfordult már, hogy hirtelen két árnyék — közelebbről két fiatal férfi — állt a Sok álomvarázs van ? Rengeteg, s a legtöbb nem is új keletű. Dickens angol író például ágyát mindig észak-déli irányba állította, majd fejjel Észak felé, az ágynak pontosan a közepébe feküdt, azt állítván, csak így tud elaludni. Van Gogh, a festő kámforral locsoltatta be az ágyneműjét, annak illatával próbált álmot csalogatni a szemére. Hasonló okból Balzac gyógyfű vekkel tömette ki fejpámáját toll helyett, erdőmező szagát használva altatóul. Mások máig esküsznek az álmot hozó birkaszámolásra. Ilyenkor lehunyt szemmel az ágy köré képzelt EMBERI SORSOK SZOKNYÁS (ZUG)IVÓK járdán, és csak lassan léptek el egymástól, hogy köztük kelljen átmennem. Én látszólag nyugodtan, de bévülröl dobogó szívvel, zúgó aggyal lépkedtem, zsebemben a kulcscsomómat markolászva, de szerencsére nem bántottak. Másként történt egy idős nőismerősömmel. Fényes nappal tépte ki a kezéből egy erőteljes fiatalember a kézitáskáját amelyben benne volt az egész havi nyugdija. Egy régi újságíró kollégámat többször operált gyenge testalkatú, már hetven körüli emberi ugyancsak még világos téli délutánon tartóztatta fel egy tatán csak unatkozó fiatal fiú a Kocefová utcában. Elébe állt és megkérdezte, hány óra van. Amikor azt felelte, hogy nincs nála óra, a fiú elkezdte tegezni: „Látom, te ki akarsz velem kezdeni. Ugye verekedni akarsz?" — -Dehogy akarok én beteg ember vagyok és semmi dolgom magával. — Ne beszélj, meri kapsz egyet Látom, hogy verekedni akarsz, hát megkaphatod a magadét! Szerencsére az egyébként néptelen utcára a közeli házból egy középkorú házaspár lépett ki. A barátom hozzájuk futott és segítségüket kérte. A férfi a fiatalhoz fordult, hogy mit akar az idős embertől? A huligán annyira pimasz volt hogy el se futott sőt a középkorú férfit is letegezte ilyen stílusban: — No, mi van nagyapa, te is akarsz egyet? Ám a férfi nem ijedt meg, rátámadt a fiúra. aki csak ekkor szedte a nyaka közé a lábát. Nos, ezúttal ilyen ördögökről számoltam be. Hogy ezek éppen kicsik-e vagy nagyok, az megítélés kérdése. Nem kétséges, hogy ilyen jelenségek is léteznek és társadalmunkban nem kis gondot okoznak. Fájdalmas, szomorú tény, hogy a mi szép. testileg-lelkileg egészséges, remek növésű fiataljaink közt mérges gombákként fel-felbukkannak ilyen „ördögi" magatartásúak is. akik valahol kisiklottak és nem akadtak sem a családjukban, sem azon kívül erélyes kezekre, amelyek sorsuk vonalját a tisztességes élet sínpárjára helyezték volna vissza. Kár értük! L GÁLY OLGA birkákat az örök rejtély, de a módszer hívei határozottan állítják, hogy vízilovakkal vagy gyöngytyúkokkal nem megy a dolog. Újra dívik mostanság az úgynevezett Kneipp-harisnyás kúra is, amelynél ágyba bújás előtt hideg vízbe mártott, majd jól kicsavart zoknit kell a lábra húzni, annak tetejébe pedig gyapjúzoknit, így az agyba átmenetileg kevesebb vér jut, s az agytevékenység lelassulása, úgymond, segít az elalvásban. Hasonló „varázslat" persze még bőven akad. S annyi bizonyos, hogy valamennyi jobb annál, mintha állandó altatószedésre szokunk rá. Mert aki egyszer rákapott az altatóra, nemigen tud leszokni róla. Harminchárom éves, feltűnően csinos nő. Társalgásunk legelején csak üdítőt iszik, de amikor az első kortyok után újratölti poharát, akkor — ahogy ö mondja — „rántás" gyanánt már rumot is zuttyint a kólába. „Apám alkoholista. Én vettem rá az anyámat, hogy váljon el tőle. Gyerekkoromban irtóztam a piás emberektől, irtóztam az italtól. Ma talán nevetségesnek tűnik, mégis igaz, hogy húszéves koromban ittam meg életem első konyakját a férjemmel. Ö huszonöt éves volt, én húsz, a kapcsolatunk pedig sírig tartó szerelemnek tűnt. Eleinte albédetben laktunk. Egy városszéli családi ház egyetlen szobácskájábán. Főzni csak a tulajdonos által megadott időpontban mehettem be a konyhába. A fürdöszobahasználat joga is szabályozva volt, az ablakunk alatt pedig a háziak nyúlketrecei álltak. Itt született a nagyobbik fiam. A szülési szabadság hónapjaiban egész nap egyedül voltam. Azt a tenyérnyi szobát pillanatok alatt kitakarítottam, a pelenkákat a tulajdonos által engedélyezett időpontban kimostam, és menekültem ki az utcára, a templomkerttel szembeni térre. Ott össze-összejöttünk többen fiatal kismamák. Eleinte csak beszélgettünk, de amikor hűvösebbre fordult az idő. általában fölmentünk valamelyikünkhöz. Kezdetben csak egy kávéra, de azután jött a konyak, a vodka, olykor-olykor méregerős kisüsti. Egy vagy két féldeci, de mindig csak rövidital. Előfordult, hogy éhgyomorra ittam, és ez az enyhe bódulat nagyon jól esett. Később már nemcsak akkor vettem egy-egy laposüveget, amikor a hölgykoszorúban én voltam a soros, hanem magamnak is. Észrevettem, hogy egy-két korty ital után jobb kedvem van, nagyobb a türelmem a gyerekhez. Akkoriban még balhék sem lettek belőle, csak később ... Nyomasztott az albédet. és azt sem titkolom, hogy féltékeny is voltam. Ha a férjem tíz percet késett, nemegyszer jelenetet rendeztem. Számomra akkor nem volt semmi más, csak ő és a gyerek. Ő ezt nemigen értette, nem tudta, milyen az, ha az ember hónapokig szinte bezártan él. Diákkoromban szerettem olvasni, szívesen lapozgattam verses köteteket. Annak idején igazi barátnőim is voltak, akikkel az égvilágon mindenről beszélgetni tudtam. Nem akarom vádolni őket, de amikor rám szakadt a pelenkamosás, akkor valahogy elmaradoztak mellőlem. Úgy tűnt, hogy munkahelyi, vagy egyéb lekötöttségeik révén nem értek rá törődni velem ... Csaknem három évig laktunk abban az albérletben, utána kaptunk egy lakótelepi lakást. Én közben visszamentem dolgozni, de hamarosan munkahelyet változtattam. Azt hittem, hogy anyagilag is, emberileg is jobb helyre kerülök mint korábban, ám csalódnom kellett. Hivatalnoknő voltam, de kevés konkrét munkával bíztak meg. Nekem is. munkatársaimnak is bőven jutott időnk arra, hogy egyetlen név-vagy születésnapról se feledkezzünk meg. Ilyenkor szinte kötelező volt a poharazgatás... A férjem egyébként közgazdasági főiskolát végzett ökonómus. Nekem két érettségim van. Az egyik gimnáziumi, a másikat a közgazdasági szakközépiskola felépítményi tagozatán kaptam. Eredetileg szerettem volna továbbtanulni, de a hármasaimmal szinte esélytelennek számítottam az egyetem orvosi karának felvételiztetö bizottsága előtt. Azt hiszem, a férjem titkon örült is annak, hogy csak hivatalnoknő vagyok, mert nem szereti különösebben az okos nőket. A második gyerekkel is otthon maradtam. Rendben tartottam a három és fél szobás lakást, mostam, főztem, egyszóval eléggé egyhangúan teltek napjaim. A lakótelepen úgyszólván semmi szórakozási lehetőség nincs. Ráadásul a környezet is eléggé rendezetlen, így még csak sétálgatni sincs kedve az embernek. Lekéstem egy varrótanfolyamot is, mert amikor indult, a kisebbik fiam éppen hosszabb ideig beteg volt. és esténként mellette kellett lennem. Unalmamban egyre gyakrabban nyúltam a pohár után. Azóta rengeteget gondolkoztam, miért lettem zugivó?... Mások is ittak a gyermekgondozási szabadságon lévő kismamák közül, de ritkábban tették, és jobban tudtak mértéket tartani. Ők föl-följárogattak egymáshoz, én viszont nem mentem sehová. Jobban esett, ha egyedül iszom. Folyton valami megmagyarázhatatlan feszültség volt bennem, ami csak akkor oldódott, ha ittam egy-egy pohárkával. Amikor a második szülést követően viszszaálltam a munkába, egyre sűrűbben értek a balhék. Előfordult, hogy lemaradoztam esténként. hogy részegen ültem taxiba, a sofőr pedig száz koronával is megvágott. A férjem eleinte csak szidott, ha piásan jöttem haza; de egy alkalommal elveszítette a türelmét és megvert. Azóta mindig megvert, amikor részeg voltam. Megfenyegetett, hogy elválik, és több helyről visszahallottam, hogy azt hiresztelte rólam; alkalmatlan vagyok az anyaszerepre. Engem viszont bántott, hogy lenéz, hogy nem bízik bennem, és ha ezt tudatosítottam magamban, szinte gépiesen nyúltam a pohárért. A férjem egyre ellenszenvesebb, egyre barátságtalanabb lett. Nem vitt el sehová, a barátainkhoz is egyre ritkábban jártunk, és a fizetésének csak egy harmadát adta haza. Az italt így a saját keresetemből fedeztem. Másfél-két évig éltünk ilyen feszült viszonyban, utána kölcsönös akaratnyilvánítással elváltunk. Soha nem volt nagy önbizalmán, de a válás végleg elvette tőlem azt a keveset is, hiszen a gyerekeket is neki ítélte a bíróság. Tudom, hogy ez betegség, de nincs elég erőm kigyógyulni belőle. Pedig tudom is, érzem is. hogy üresen, értelmetlenül telnek a napjaim." Egy merőben más, mégis nagyon hasonló eset. Riportalanyom ezúttal harmincéves, csinos nő. Amikor rágyújt, észreveszem, hogy a kezében táncol a gyufa meg a cigaretta. Két gyermeke van. Tizenegy éves kislánya egészséges, kilencéves fia értelmi fogyatékos. Hatéves koráig volt vele otthon, utána kisegítő iskolába került, ahol azt javasolták, hogy helyezze el véglegesen intézetben. Ennek másfél éve. Ó a vendéglátóiparban dolgozik, s erről a szakmáról köztudott, hogy itt nemigen vetik meg az italt. Még nem jutott el odáig, hogy remegjen érte, de kedvenc italának a konyakot tartja. Készségesen elmondja, hogy a józan mértéknél többet is meg szokott inni belőle, de csak otthon, mert a munkahelyén — egyelőre — vigyáz magára. Otthon viszont sűrűn eszébe jut a fogyatékos kisfia, és ilyenkor szinte mindig a pohárért nyúl. Belső életét egyetlen szóba sűríti: ideges. A kezelőorvosa szerint viszont alkoholista — még viszonylag kezdeti stádiumban. (Folytatjuk) 19
