A Hét 1988/1 (33. évfolyam, 1-26. szám)

1988-04-22 / 17. szám

GYERMEKEKNEK ÜVEGBŐL VAGY KANÁLLAL Mindennapos látvány a játszótéren totyogó gyerek, akinek egyik kezében a homokozólapát, a másikban a ször­­pös cumisüveg. A felnőttek elragad­tatva nézik, milyen önálló gyerek. Pe­dig a gyerek kezébe nyomott cumis­üveg nem a gyereket teszi önállóvá, hanem az édesanyát tehermentesíti, mert már arra sem kell figyelnie, hogy mikor szomjas a kisgyerek, aki közben étvágytalanná válik az állandóan csur­gó cukrozott levektöl, a fogai sem fejlődnek rendesen, mert nem rág ele­get, a poharat még háromévesen is ellöki, mert addig nem látott ilyet. Már az egészen pici, néhány hetes babák is ügyesen nyalogatják a kanál­ról a teát. A kanál semmilyen kárt, ellenérzést nem okoz a kicsikben. Azok a kisbabák, akik így korán ismer­kednek meg a kanállal, általában hosszabban és szívesebben szopnak, ellentétben a cumiztatott kicsikkel. A kanál tehát a csecsemőknél nem ön­célú evőeszköz, inkább előkészíti a babát egy újabb szájmozgás begya­korlására, a későbbi gyümölcs- és főzelékevésre, amit még jól szopó ki­csik is úgy öt-hat hetes kortól élvez­hetnek. A kanál megismerésével egyidőben az ügyesebb mamák már a pohara­zást is megpróbálják. Fontos, hogy a pohár kifelé hajló szélű legyen, ami szinte rásimul a szájukra. SAROK­LÉPCSŐ Régi házakban — különösen az átalakítottakban — előfordulna kis sarkak, szintkülönbségek. íme, egy jó megoldás: a használhatatlan beugrót szervesen kapcsolja mindkét szinthez az íves lépcső. Egyszer volt, hol nem volt, volt a világon egy kis prücsök. Ez a kis prücsök mit gondolt, mit nem magában, elég az, hogy kiugrott a kemence háta mögül, s elindult világot látni. Ment mendegélt a kis prücsök, he­­gyeken-völgyeken által, erdökön-mező­­kön keresztül, s egyszer csak megáll, néz, néz, csudálkozik: valami fényeskét látott a földön. Jobban megnézi, fel is veszi, tél-túl megvizsgálja, s nagyot kiált a kis prü­csök: — Hiszen ez krajcárka! Hej, uram teremtőm, örült a kis prü­csök, de hogy örült! Továbbugrált, szökdécselt nagy vígan s folyton azt cirpegte: „Csak van, akinek van, csak van, akinek van!" Bezzeg hogy van, akinek van, s nincs, akinek nincs. Ez már aztán szent igaz­ság. Hanem a jókedve hamar búra fordult. Éppen jött az úton vele szembe egy obsitos katona. Ez meglátta a kis prü­­csöknél a fényes krajcárkát, s gondolta magában: ugyan minek a prücsöknek pénz? No, ebben szent igaza volt az obsi­tosnak. Hirtelen lehajolt a földre, nyakon csípte a kicsi prücsköt s elvette tőle a fényes krajcárkát. Haj, de elszomorodott erre a kis prü­csök! Nem is ment tovább, nagy bújá­­ban-bánatában visszafordult, s meg sem állott hazáig. S amint ment, men­degélt hazafelé, folyton azt ciripelte: „Csak így bánnak a szegénnyel, csak így bánnak a szegénnyel!" Benedek Elek meséje LnJ Az egérke látogatóba indul a vakondhoz. Hogyan jut be a zegzugos úton a laká­sába ? Segítsetek neki! A LEGEK VILÁGÁBÓL A majmok közül a legügyesebb akroba­ták a gibbonok. Mozgékonyak, gyorsak, és feltűnően hosszú mellső végtagjaik­kal a fák ágaiba kapaszkodva tíz-tizen­­két méteres ugrásokra is képesek. Az ugrások sorozata azt az érzést kelti, mintha repülnének a levegőben a fák között. A gibbon egy óra alatt 50 km-es távolságot is megtesz. Birodalmuk a magas fák koronája. Több fajuk is isme­retes. Délkelet-Ázsiában, az Indonéz szigetvilágban, Szumátrán, Jáván és Borneo öserdeiben élnek, ezenkívül a Maláj-szigeteken, Burmában is megta­lálhatók. Az akrobatikus ügyességet, a „torn# mutatványokat" már kiskorukban szü­leiktől tanulják, akik türelmesen foglal­koznak velük. A gibbonok példás csalá­di életet élnek. A szülők együtt gondos­kodnak a kicsinyekről, akik felnőtt koru­kig a családdal együtt maradnak. A gibbonok növényevők, levelekkel, bo­gyókkal, gyümölcsökkel táplálkoznak. Testmagasságuk alig egy méter. A bennszülöttek nagy tiszteletben tartják ezeket a szép bundájú, élénk szemű fürge majmokat. A gibbonok kitűnő hangutánzók. Tor­kukban különféle magasságú hangokat tudnak képezni: ordítanak, sikoltoznak, vijjognak, dörmögnek, mormognak, vo­nítanák stb. A szakemberek szerint az emberi fülnek szinte elviselhetetlen hangzavart keltenek. Állatkertekben rit­kán láthatók, mert fogságban nagyon rövid ideig élnek, és mint az embersza­bású majmok általában, a civilizációs ■ betegségekre nagyon fogékonyak. L Š. CSONTOS VILMOS □3330 Van nekem egy patakom, A Szikince. Átugrom, ha akarom, Oly picinké. Átugornám, de partja Oly meredek... — Vagy tán a víz akarja: Belé esek. Lubickolok, — hiszen épp ezt Akartam: Felüdülni, napsütéses Patakban. 21

Next

/
Oldalképek
Tartalom