A Hét 1988/1 (33. évfolyam, 1-26. szám)
1988-04-22 / 17. szám
által ismerhette meg az egykori perzsa, illetve görög írásos emlékeket. Ecsmiadzinban a sok turista, hasonlóan mint jómagam elcsodálkozott, hogy mennyi értéket fejt a városka. Az egyik nyitott teraszos cukrászda fagyiárusához én is besorakozom, hogy kicsit megpihenjek, majd délután folytassam kíváncsiskodásomat. A finom vaníliás készítmény hamarosan elűzi belőlem a fáradtságot, így egy percet sem vesztegetek tovább a napsütötte teraszon, sétámat újra a kertben folytatom, csak most más irányba tartok. A papi rezidencia közelében két kolostor ágaskodik a magasba, mégpedig a Gajane és a Ripszime. Ripszime sírja is itt található a kolostor belsejében. Ugyanis ö volt az örmények vértanúja. Kegyetlen történet fűződik életéhez, sőt a legenda még a halála körülményeit is feljegyezte. Ripszime, aki nem volt örmény származású, de a keresztény vallást vallotta, megtagadta a pogány római Diocletianus házassági ajánlatát, elmenekült otthonából. Mivel tudta, hogy harmadik Tndat országában menekvést találhat, elbujdosott Örményországban. Csak ekkor tudta meg, hogy Tndat királyhoz sem értek el a keresztény tanok, s miután a lányt felkutatták, a király elé vezették. Az uralkodó, hogy nagylelkűségét bizonyítsa, örök védelmet ígért a lánynak a római császár hatalma elől, de csak akkor, ha hozzámegy feleségül. Ripszime megtagadta az engedelmességet. Keserves kínzások alá vetették a lányt, majd kivégezték; a kolostor a tett színhelyén épült, örökké őrizve a vértanú emlékét. Hazafelé utazva a buszban azon gondolkodtam, miért nem tudok megérteni számos történelmi összefüggést, hiszen hiába olvasom a tájékoztató füzetkéket, hiába lapozgatok a könyvekben. Talán telhetetlen vagyok. Csaknem kétezer éves múltat akarok magamba belésulykolni egy nap alatt. Erősködtem, de a történelem „hatalma" valahogy úrrá lett rajtam. Legyőzött. Megnézhettem azt, ami ma látható, betekinthettem olyan helyekre, melyek nélkül ma sejtelmem sem volna az örmény hagyományokról, a kultúráról, az örmény életszemléletről. A történelem mégis beszélt, de csak annyit mondott el, amennyit egy nap alatt megérthet egy turista. KOLLER SÁNDOR A szerző felvételei Örményországi utazásom során egyre többször tapasztaltam, hogy a köztársaság lakói mennyire büszkén tekintenek vissza többszáz éves múltjukra, nem tagadják le az ország építésében eddig elért sikereket, s persze nyíltan beszélnek a kudarcokról is. Előre megfontolt szándékkal fogtam neki a történelem utáni kutatásnak, ezért még elutazásom előtt átböngésztem jónéhány útleírást. Az örmények múltja á legenda szerint egészen Babilóniába vezethető vissza, mert az akkori eröskezű uralkodó hatalma alól a honfoglaló Hajk néhány gyermekével és több száz unokájával elmenekült, s itt, az Ararát hegy lábánál telepedett le. Ebből aztán érthető, hogy az örmények többsége a mai Örményországot is Hajasztánnak nevezi, de más nyelvekben az armenija honosodott meg, mégpedig Hajk első fia neve után. Miután sikerült tisztáznom az örmény nemzet eredetét, figyelmemet elsősorban azokra a történelmi korokra összpontosítottam, amelyekből maradtak fenn tárgyi emlékek az utókor számára. Aztán máris kiálltam a buszmegállóba, s azt figyelgettem, mikor megy a legközelebbi járat Ecsmiadzinba, az ősi örmény fővárosba. Alig fél óráig tartott az autóbuszút Jerevánból Ecsmiadzinba, s első utam máris a városközpontba, egy hatalmas parkba vezetett. Már messziről látni lehetett a több mint ezer évvel ezelőtt épült székesegyház egyedi formáit, mely itt. ebben a gyönyörűen befásitott „zöldövezetben" található. Aki azt hinné, hogy az építmény már ősidők óta háborítatlanul itt magasodik, s még csak az idő sem hagyott rajta nyomot, azt fel kell világosítanom, hogy ezt a templomot többször is újjáépítették már; a harangtomya például 1658-ban készült el, kupolája viszont jóval régebbi, valamikor a középkorban épült. Mielőtt belépnék a kissé félelmetes épületbe, akarva-akaratlanul rövid sétát kell tennem a hatalmas kiterjedésű parkban, hiszen kis utacskák jelzik, hogy egy tapasztalatlan turista honnan közelítheti meg az épületet. Akad látnivaló a kertben is, sőt itt különösen kellemes az enyhe szellő a nagy nyári hőségben. Lépten-nyomon emléktáblákra, műemlékekre leszek figyelmes, majd megtudom, hogy ezek a feliratok sírtáblák. Rövid kacákaringós séta után végre beléphetek a szentély belső terébe, ahol riasztó a nagy csend. Szerte mindenütt a sok ereklye, a rengeteg ékszer; alighanem itt őrzik az örmény kultúra kincseinek egy részét. Nézelődéskor jut az eszembe, vajon miről kapta nevét Ecsmiadzin? Ez a város nemcsak az ősi főváros rangját viselte hosszú ideig, hanem egykor itt gyűltek össze Örményország bölcsei, hogy aztán hagyva valami értéket maguk után minden használhatót itt összpontosítsanak. Ki ne hallott volna például a hires örmény íróról, Hacsatur Abovjánról, aki az Örményország sebei című művével vált ismertté? Az ittla-A hatalmas parkban temették el az örmények kiválóságait, majd díszes síremléket emeltek nekik Érdekes dombormű a hatalmas kertből — Az ecsmiadzini székesegyház misztikus jeleneteket ábrázol kók ma is egyik legnagyobb írójuknak tartják. Az örmény irás megalakítója, összeállítója, Meszrop Mastoc volt, aki szintén itt tevékenykedett. Az ő munkássága nemcsak az örményeknek jelentett nagy előrelépést, hiszen a világ sok nemzete csak az ö fordításai Diadalkapu vezet a rezidenciához 17
