A Hét 1988/1 (33. évfolyam, 1-26. szám)

1988-04-22 / 17. szám

ÉLETUTAK KÖVETKEZŐ SZÁMUNK TARTALMÁBÓL MÁJUSI KÉPRIPORT Mécs József: CSENDES HELYEN BIZTOS TUDÁS Németh Gyula CSALLÓKÖZI IMPRESSZIÓK Gál Sándor: FALU ÉS IPAR II. Miklósi Péter: KÉT SZOBA HALL Liszka József: JÁROK-KELEK GYÖNGYHARMATON Lacza Tihamér: AZ ÁSVÁNYOK BIRODALMÁBAN Címlapunkon Král Petemé fotomontázsa A Csemadok Központi Bizottságának képes hetilapja. Szerkesztőség: 815 44 Bratislava, Obchodná 7. Telefon: 332-865 Megjelenik az Obzor Kiadóvállalat gondozásában, 815 85 Bratislava, ul. Čsl. armády 35 Főszerkesztő: Strasser György Telefon: 332—919 Főszerkesztő-helyettesek: Ozsvald Árpád és Balázs Béla Telefon: 332-864 Grafikai szerkesztő: Krát Pétemé Terjeszti a Posta Hírlapszolgálat Külföldre szóló előfizetéseket elintéz: PNS — Ústredná expedícia tlače, 813 81 Bratislava, Gottwaldovo nám. č. 6 Nyomja a Východoslovenské tlačiarne n. p„ Košice. Előfizetési díj egész évre 156,— Kčs Előfizetéseket elfogad minden postahivatal és levélkézbesítő. Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Vállalati hirdetések: Vydavateľstvo Obzor, inzertné oddelenie, Gorkého 13, VI. poschodie tel: 522-72, 815-85 Bratislava. Index: 492 11. Dr. PÁRKÁNY ANTAL érdemes tanító Az idei pedagógusnap egyik kitünte­tettje, Az érdemes tanító megtisztelő cím újdonsült viselője dr. Párkány Antal, a szenei (Senec) magyar tanítási nyelvű gimnázium tanára. Kisdiákként három évig együtt kop­tattuk a polgári iskola padjait. Később, néha évekig nem találkoztunk. Emlékeim­ben és a jelenben is beszélgetőpart­nerem nem Antal, Anti vagy Tóni, ha­nem csak egyszerűen Öcsi. Párkány Öcsi az osztály eminens diákja volt, akinek neve az akkori szabály szerint az év végi értesítőkben kövér vagy dőlt betűkkel volt kiszedve. Az Öcsi, amint hallom, a hatodik X után is megmaradt, persze most már egyre többen az Öcsi bácsi kedves szóösszetételben használják. — Az Öcsi név már annyira rád ragadt, hogy eddig még eszembe sem jutott megkérdezni, hogy miért is let­tél és maradtál egyszerűen csak Öcsi. — A magyarázat igen egyszerű. Négy leánytestvér mellett én voltam az öcsi. És ez aztán megmaradt. Amikor gyermekéveinek meghatáro­zó élményvilágáról kérdeztem, az éve­ket szinte átugrotta. Viszont jóval több időt szánt főiskolai éveinek, tudós taná­rainak, akiknek útját később ö is követ­te. Eddigi pedagógiai pályafutása során tanított általános iskolában, tizenegy éves középiskolában, volt központi tan­felügyelő, majd általános műveltséget nyújtó középiskola igazgatója, a szenei gimnázium igazgatóhelyettese, majd is­mét tanára. Tréfásan jegyzi meg: „Le­het, hogy majd egyszer megpályázom a pedellusi státust is, mert ezt még nem csináltam". — Miért váltogattad a munkahe­lyeidet és hogyan lettél pedagógus? — Nyugtalan, kiváncsi természetű vagyok. Szeretem a változatosságot — eddig három világrészt ismertem meg. — Szerintem a régi céhlegények azért váltak kiváló mesterekké, mert sok or­szágot jártak be, sokat láttak és minde­nütt tanultak valamit. Az elmúlt évtize­dek alatt ha hosszabb-rövidebb időre le is kötött az adminisztratív munka — elsősorban — mindig pedagógus vol­tam. Őszintén szólva a tanulókkal és a szülőkkel való közvetlen tevékenységet éreztem a legközelebb magamhoz. A pedagógiai munka nekem mindig kelle­mes időtöltést jelentett. A hivatalno­­koskodást nem szeretem, nem tartozik az erősségeim közé! Pályaválasztásomat befolyásolta az egyik nagybácsim, aki néptanító volt, de hatottak rám a középiskolai tanára­im is és később a főiskolán főleg a rendkívüli széles látókörű Sas Andornak köszönhetem, hogy végérvényesen ma­gamévá tettem a legnemesebb hivatás­­tudatot: az embernevelést. Az iránta érzett hálámat igyekeztem kifejezni az­zal, hogy monográfiát írtam róla. Igazat szólva, amikor életpályája megírásához hozzákezdtem, gondolkodóba ejtett a sokféle lehetőség, hogy kíséreljem meg bemutatni ezt a sokoldalú embert úgy, hogy írásom minél hitelesebb, igazabb legyen. — A Sas Andorról írt monográfia volt az első megjelent írásod ? — Nem, előtte már recenzáltam, sőt társszerzőként írtam is tankönyveket, utána pedig közel harminc könyvet for­dítottam és néhánynak a szerzője vol­tam. A Sas Andor helye a csehszlová­kiai magyar kulturális életben című könyvemmel doktoráltam. Pályakezdé­sem óta a hazai magyar nyelvű lapok­ban — esetenként a magyarországi szaksajtóban is — publikálok. — Pedagógusnap táján beszélge­tünk, engedd meg hogy feltegyek egy szokványos, de mindig aktuális kér­dést. Mi a véleményed a tanításról és a nevelésről? — A pedagógus alapvető kötelessé­ge az oktatás és a nevelés lelkiismere­tes végzése. A közoktatásnak ezt a kettős klasszikus feladatát tovább bőví­­teném azzal, hogy a tanulókat — ennek keretében — mindenekelőtt meg kell tanítanunk tanulni és logikusan gondol­kodni. Ezzel az önállóság útjára vezet­jük őket. Megítélésem szerint a kötelességét átlagosnál jobban teljesítő, a legújabb feladatokra rugalmasan felkészülő ön­magát művelő dolgozót minden mun­katerületen — egyformán — meg kell becsülni. A kimagasló eredmények mö­gött a pedagógiában is csaknem min­dig ott van a nevelők hivatásszeretete, mindennapos erőfeszítése, áldozat­­készsége. A pedagógusok tevékenysé­güket sajátos helyzetben végzik. Külön­féle gondolkodású diákokkal, sokféle felfogású szülőkkel kell szót érteniük. Törekvéseik a tanítványaik és a szülők javát szolgálják akkor is, ha ezt sokan nem is mindig ismerik fel. — Az itt elmondottakból előtérbe került a pedagógus társadalmi fele­lőssége. Mi erről a véleményed ? — A pedagógusoktól elsősorban a saját lelkiismeretük kéri számon: meg­­tettek-e mindent becsületesen a rájuk bízott ifjúság szocialista neveléséért? Munkájukat a társadalom figyelme is kíséri. Ez — szerintem — hivatásuk társadalmi rangjának az elismerése is. Ezért egyre inkább arra van szükség, hogy az iskola nevelőmunkáját a társa­dalom cselekvő segítségével még haté­konyabbá tudjuk tenni. A szülők egy része még nem érti a mostani- változá­sok lényegét, pedig az új követelmé­nyek érvényesítése nemcsak az iskolák ügye és nem csupán a pedagógusok feladata. — Súlyos problémát vetettél fel. A szülő érthetően sokat vár az iskolá­tól, az iskola viszont a családtól. Is­mersz ezen a területen mindent „megoldó" módszereket? — Úgy vélem, ha előre akarunk lépni — elsősorban — meg kell szilárdíta­nunk a fegyelmet és vissza kell állíta­nunk a tanulás becsületét, értékét és ezáltal megalapozhatjuk a közös munka örömét és sikerét. Tapasztalataim sze­rint a legtöbb diák csak akkor tanul, ha teljesítményét folyamatosan ellenőriz­zük. Természetesen érezni is kell, hogy az ellenőrzés is, az értékelés is az érdeküket szolgálja. A pedagógus sike­rének legfőbb záloga maga az ember. Az elérhető célok kitűzésével az önbe­csülést kiváltó törekvések lelkesítő ere­jével válhat egy elmélet, egy eszme megvalósíthatóvá. — Az átalakítás, a nyitottság és nyíltság légköre kihat a pedagógus munkájára is. Véleményed szerint hogyan érvényesíthető a nyíltság, a nyitottság a gyakorlati pedagó­giában? — Meggyőződésem, hogy az okta­tó-nevelő munka fejlesztése terén a jelenlegi célok — a nyitottság és az átalakítás — realizálása nagyrészt a pedagógusok új munkamódszereitől függ. Most, hogy az önállóság az önte­vékenység teret kapott, alaposan meg kell vizsgálnunk, hogyan válhat a kez­deményezési lehetőség az iskolarend­szer hasznára. Mostanában — főleg a politikai és gazdasági életben — sokat beszélünk hasonlókról. A jövőben célra­vezetőnek találnám, ha az egész társa­dalom bevonásával kialakíthatnának olyan értékelési elméletet és gyakorla­tot, amely az innovációban érdekeltté tenné az iskolaügy minden dolgozóját, a diákokat és szülőket is, és amely ismereteket, módszereket, eszközöket adna e munkához. Ebből a munkából is szívesen kivenném részemet. — Kitüntetésedhez gratulálva köszö­nöm a beszélgetést. STRASSER GYÖRGY 2

Next

/
Oldalképek
Tartalom