A Hét 1988/1 (33. évfolyam, 1-26. szám)

1988-04-15 / 16. szám

■* A leleszi prépostság látképe, előtérben a Ticcén átívelő műemlék kőhíd szont a gazdagodását, mert a király itt helyeztette el felesége szívét, jelentős adományok és kiváltságok kíséretében. Több mint húsz községet találunk ezek után birtokában, többek között Király­­helmecet és Nagykapost. Mint „hiteles hely" (locus credibilis), mely a középko­ri jogélet egyik legfontosabb szerepű intézménye volt, szintén vagyonát és tekintélyét gyarapította. Örökösödési és birtokpereknél itt készítették az iratokat a megfelelő vagyoni összeírásokkal együtt, s ezekből egy-egy másolat a rend levéltárában maradt. Gazdag le­véltári anyaga a gyakori háborúskodá­sok és fosztogatások következtében nem maradt fenn épségben, de még ez a töredék is további feldolgozásra vár. Ismereteink szerint az •anyagot Jászóra (Jasov) szállították. A leleszi prépostok nagy becsben voltak a király előtt, so­kan nyertek közülük udvari méltóságot. Az épületet később erődítménnyé ala­kították át. Temploma a 14. században épült, de ma már a barokk megújítása nyomán kialakult formájában láthatjuk. A község országos vásárral rendelke­zett. Szegénykórháza- is volt, melyet 1405-ben alapítottak. Bél Mátyás pe­dig már toronyóráját is említi. A temp­lom kriptájában nyugszik a préposto­kon kívül több jeles személyiség. Az épületben, mely mai emeletes formáját 1730-ban nyerte el, jelenleg mezőgaz­dasági szaktanintézet működik. Keleti szárnyában még látható a 14. század első feléből származó gótikus kápolna némi freskótöredékekkel. A kiemelkedő dombra épült, fallal körülvett épülete­gyüttest a Ticce — ma már kiszáradó­félben levő — kanyarulata védelmezte. Nem messze innen máig fennmaradt az a kőhíd, melyen 1847 nyarán Petőfi is áthaladt. Viszont egy évvel korábban, 1846. jútius 26-án Széchenyi István itt alapította meg a Bodrogközi Tiszasza­­bályozó Társulatot, melynek későbbi ál­dásos tevékenysége kedvezően formál­ta át e vidék arculatát. Bár a község mezővárosi rangját és kiváltságait elve­szítette, lélekszámával ma is fontos szerepet tölt be. Felnevelő szülőfalujá­nak nevezheti a költő Török Elemér, valamint a bodrogközi amatőr képző­művészek magvát alkotó Ferenc György, Kiss Egon Károly, Sárogh István, Bíró István. A falu központjában áll Ferenc György impozáns méretű szülőföldem című fafaragása. Leleszhez tartozik az ősi Kaponya település is, melynek a 15. században templomát és malmát is említették. Mára egyikkel sem rendel­kezik. Innen dél felé találjuk Bácskát, melynek első említésekor 1211-ben „Becheca" alakban utal arra, hogy egy­kori besenyötelep volt. 11. századi ere­detű műemléktemplomában a Gut-Ke­­led nemzetség címerét találták meg a szentély egyik hajóbordája alatt. A községben született 1836-ban Geöcze István, aki Garibaldi testörségének fő­hadnagya volt, majd beutazta Brazíliát. Később katonai szakíróként adott ki « A LOVAG ÉS HEROLDJA több munkát. A faluban épített kastélyt Vay Ádám, aki Rákóczi udvarnagya volt. Battyán felé található a Buró nevű dűlő, mely az egykori Buró falu helyén van. Ez a község a 15. században pusztult el, amikor valószínűleg járvány után nem népesült be újra. Utolsó okleveles emlí­tése 1484-ből származik. Hasonló sorsra jutott e vidéken több kisebb település is, mint például Abaháza (Szentes mellett), Acsatelek (Kövesd­­nél), Csögérd (Szomotornál), Eszeny és Kerektó (Zéténynél), Oyloch v. Újlak, valamint Pomocsi a Ticce mellett Boly­nál. A 13. században még 95 települést írtak össze, de a század végére régé­­szetileg igazolhatóan 45 pusztult el, illetve ebből kilenc más helyre települt. Egyik fő ok a tatárjárás volt, mely az elsők között égette fel ezt a vidéket. A lakosság viszont víztől védett helyeken nagy részben megmenekült, de a tatár­­dúlást követő járványok őket is megti­zedelték. A másik oka az elnéptelene­désnek az állattartó, legeltető életmód­ról való áttérés a földművelésre, mivel ez csak a víztől nem veszélyeztetett helyeken valósulhatott meg. A fennma­radt községek fekvése is igazolja a ter­melő gazdálkodás lehetőségét, amit a malmok gyarapodása is alátámaszt. Kezdetben a megművelt föld, kellő trá­gyázás hiányában, hamar kimerült, ezért a dombokon lévő erdőket irtották ki. Lelesz és Battyán Latorca felé eső erdős része is inkább csak annak kö­szönhette fennmaradását, hogy a folyó ártérbe tartozott. Ezen a tájon lehetett a Latorca „Kachata" nevű révje, melyet 1211-ben említenek és a Bodrogközt kötötte össze a „vízentúli" részekkel. Mivel a Bodrogközön fontos kereske­delmi utak vezettek át, a vizesebb terü­leteken gátakat emeltek. Ezek nyomai egynémely helyen ma is megtalálhatók a Ticce menti falvak közt is. Ilyen Lator­ca és Ticce közi község volt Battyán. A falut először Beche ispán tulajdonában említik a 13. században. Kastélya és vára is volt Bottyán vára néven, amit a császáriak 1706-ban a Rákóczi sza­badságharckor vállalt szerepe miatt le­romboltak. Kastélya viszont századunk ötvenes éveiben pusztult el. így az a kápolnája sem maradt fenn, amelyről Bél Mátyás ezt írta: „Belseje csupa festmény és felirat". Ugyanígy ismeret­len sorsra jutott a benne őrzött Sennyey levéltár is, melynek egy századfordulón keletkezett feljegyzés szerint — „okle­velei egész a XIII. századig visszanyúl­nak". A falutól északi irányban a Lator­cán egy „Lengőhíd" nevű gyalogos át­kelőhelyen keresztül jutunk Ung me­gyébe, Szirénfalvára. Itt érkezik be a folyó a Szovjetunió területéről hazánk­ba. A június végi kérészjárás jelzi, hogy a Tiszától mindössze pár kilométer vá­lasztja el, melyek hajdan az árvizek idején Battyán alatt összeértek egy­mással. MIHÁLYI MOLNÁR LÁSZLÓ Bogoty János felvételei A felvételen látható szobor Budapes­ten, a budai vár déli rondellájának pár­kányzatán áll, ahová a Clark Ádám tér felől, a Várparkon átvezető lépcsőkön is fel lehet jutni. Nem eredeti a szobor, másolat. Szakái Ernő, a neves restaurá­tor alkotása, s azért helyezték ide, mert 1974-ben e hely közelében került nap­világra az eredetije, igaz töredékesen több más gótikus szobortöredékkel együtt. Aki az eredetit is látni' akarja és szeretne többet tudni a lelet történeté­ről, menjen be a közeli Vármúzeum gótikus nagytermébe, az egykori lovag­terembe. Meg fog lepődni: torzókban bár, de a középkori szobrászat 62 leg­szebb művét veheti majd szemügyre. Zolnay László, a feltárást vezető ré­gész a kísérő pénzleletekből és egyéb maradványokból azt állapította meg, hogy a lelőhely az 1330—40-es évek között • szemétgyűjtő hely volt, és a szobrok sérülten kerültek oda. Vagyis: szándékosan törték őket össze, majd a királyi udvar napi szemetével együtt kidobták. Azt, hogy miért, kinek a rendeletére kerültek a szobrok a szemétbe, nem tudta megállapítani, különösebben nem is kutatta. Inkább a leletek szakszerű feltárásával törődött és ehhez az is hozzátartozott, hogy kellő tanulmányok alapján elnevezze a szobrokat. A felvé­telen látható kortörténeti jellegzetessé­gei alapján kapta tőle a Lovag és he­­roldja (herald: hírnök, futár) elnevezést. Később a történészek megállapítot­ták, hogy a szobrok kidobásával egy­­időben kezdődött el a várpalota átépí­tése már az Anjou-házi Károly Róbert király idején, és Nagy Lajos korában (1342—1382) ért véget. A sérült szob­rok tehát a palota bontási anyagával kerültek a szemétbe, s ennek köszön­hetik, hogy aránylag épen maradtak, elkerülték a törökök későbbi rombolá­sát. Többen ebből arra következtettek, hogy a szobrok zöme Károly Róbertét megelőző, IV. Béla utáni időszakból, a hatalmaskodó bárók. Kőszegi István, Kán László és Csák Máté korából valók. Egyesek pedig állítják: a Lovag és he­­roldja valójában a mi tájainkon „uralko­dott" Csák Máté ábrázolása. Ezt az állítást azonban csak az a tény valószínűsíti, hogy a mátyusföldi kiski­rály, Csák Máté komoly ellenfele volt Károly Róbertnek. 1311-ben például haddal is rátámadt Budára, s a király feleségestül úgy szorongott a várban, mint „veréb a kalitkában", míg a budai polgárok mellé nem álltak. Elképzelhető tehát, hogy a Csák Mátét ábrázoló szobrot rögvest a szemétre dobatta, amikor elrendelte a várpalota átépíté­sét, maga pedig végleg kiköltözve a budai várból Temesvárra, majd Viseg­­rádba vonult. Elképzelhető, bár a szoboralak épp­úgy lehet Kőszegi István vagy Kán Lász­ló, esetleg más lovag is. És arra az egykori szemétdombra — ki tudja miért — másféle szobrokat is kidobtak. A rejtély rejtély marad. Persze, a kutatók nem nyugszanak. Legutóbb például izotópos vizsgálattal kimutatták: a szobrok mind festettek, színesek voltak, még azok is, amelye­ken ma már az eredeti festésnek semmi látható nyoma. Amíg több bizonyságot nem szerez­nek, mi csak azt mondhatjuk a Lovag és heroldja elnevezésű szoborra, amit A budavári torzókra című versében Illyés Gyula mondott: „Légy több annál, ami lehettél!" HAJDÚ ANDRÁS A szerző felvétele 5

Next

/
Oldalképek
Tartalom