A Hét 1988/1 (33. évfolyam, 1-26. szám)
1988-04-01 / 14. szám
pontos ábra közönséges fehér papírlapra készül, méghozzá mindössze két perc alatt. E készülék segítségével az egészségügyben évi három tonna ezüstöt lehet megtakarítani, amit eddig a röntgenfilmek készítéséhez használtunk fel. A megtakarítás pénzbeli érSPIRAL AZ ERBEN A röntgenorvos a képernyő előtt ülve követi a vékony csőkígyó útját a szervezetben. A katéter végén egy órarúgóra emlékeztető fémdarab halad végig az érben. Egy ponton megáll, majd a katéter lassan visszahúzódik, a fémspirál pedig ott marad a szervezet belsejében — most már örökre ... Hosszú-hosszú éveken át dolgoztak a szív- és érrendszeri betegségek diagnózisán a röntgenorvosok, s közben azt vették észre, hogy az érszűkület különösen azokat a véredényszakaszokat támadja meg. ahol a véráram a legerősebb. Ezeket az érszakaszokat tehát belülről kellene megerősíteni, gondolták, ahogy például a metróalagutakat szokták kitámasztani a vasbeton állványokkal. Az építőipartól „lopott" ötlet aztán egy új fejezetet nyitott az orvostudományban. Az első kérdés az volt. hogy miből készüljön az az éren belülre szánt állványzat. Az nyilvánvaló volt. hogy valami egészen különleges anyagra van szükség. G. V. Kurdjumov és L G. Handorszon szovjet kutatók már 1948-ban bemutattak olyan ötvözettípusokat, amelyek bizonyos deformáció után képesek voltak visszanyerni eredeti alakjukat, ha alakítás után az előre meghatározott hőmérsékletre melegítették föl őket. A körülmények azonban úgy alakultak, hogy csak 1980-ban kapta meg ez a fölfedezés a teljes elismerést. Azóta az egész világon Kurdjumov-effektusnak hívják ezeknek az eredeti alakjukra emlékező ötvözetnek a viselkedését. A legalkalmasabb forma Miután tudomást szereztünk egy ilyen anyag, a nitinol (a titán egyik ötvözete) létezéséről, a Moszkvai Acél- és Ötvözetkutató Intézethez fordultunk azzal a kéréssel, hogy dolgozzanak ki egy hasonló tulajdonságú, de a szervezet számára hosszú időn keresztül is elviselhető fémötvözetet, amelynek ezenkívül ellenállónak kell lennie a korrekcióval szemben, hiszen állandóan áramlik majd rajta keresztül a vér; legyen plasztikus, hiszen vékony, letekert fonal formájában kell majd bevezetni az érbe, és végül legyen tartós. Elgondolásunk a következő volt: a protézist röntgenes ellenőrzés mellett eljuttatjuk a megadott pontra, majd a katétert eltávolítjuk. Ezután a vér hőmérsékletétől fölmelegedő egyenes szál spirállá tekeredik össze, s így kitágítja és meg is támasztja az érfalakat anélkül, hogy kárt tenne bennük, s közben le is horgonyozza magát az adott érszakaszon, úgyhogy később sem csúszik el a helyéről. Mindezek alapján tehát a spirálforma tűnt a legalkalmasabb megoldásnak: a spirált könnyű kinyújtani, összenyomni és meghajlítani, ráadásul úgy, hogy közben nem okozunk sérülést az érben. Sok-sok hónapi megfeszített munka után készült el az első mintapéldány. A kísérletben orvosok és fémkohászati szakemberek vettek részt B. V. Petrovszkij akadémikus vezetésével. Mielőtt az első, emberen végzett műtétre sor került volna, a protéziseket hosszú ideig „nyúztuk" a legkülönfélébb próbapadokon. Időközben, minthogy az emberi szervezetben sokféle ér van, mindegyik számára ki kellett dolgozni a megfelelő alakú és méretű protézist. Tévedni nem lehetett, mert az érprotézist egyszer s mindenkorra kell elhelyezni az ember testében. Ezután elkezdtük az állatkísérleteket. Az érsérülések helyét elektroröntgenográf segítségével állapítottuk meg. (Közbevetőleg érdemes néhány szót szólni erről a készülékről, amely lehetővé teszi, hogy gyors és olcsó röntgenképet csináljunk. Ehhez a készülékhez nincs szükség se filmre, se előhívóra, a téke évi egymillió rubel.) A papírra lerajzolt ábrák alapján aztán sikerült kiszámítanunk a protézis optimális méreteit: a protézis átmérőjének néhány tizedmilliméterrel kell nagyobbnak lennie az ér átmérőjénél. Ez teszi lehetővé, hogy a spirál az érfal megsértése nélkül rögződjön a megfelelő helyen, s ugyanakkor ne állja útját a vér szabad áramlásának. Az így elhelyezett spirál azután megakadályozza, hogy az érfal összeszűküljön vagy összezáródjon. A beteg újra jár Az állatkísérletek eredményei azt mutatták, hogy a nitinolból készült protézisek összeférnek a szövetekkel, szinte beépülnek a véredényekbe. Az operáció után bizonyos idővel a protézisen nagyon vékony új szövetréteg jelenik meg. A beépülés mindössze két hétig tart, s ezután a konstrukció már nem ingerli a véredényt, hanem elősegíti funkcióinak helyreállítását. A röntgenológiában eddig elég ritkán végeztek sebészeti munkálatokat, ezért a kísérletek során nekünk magunknak kellett létrehoznunk szinte az egész röntgensebészetet. Szükség volt egy különleges műtőasztalra, amelynek lapja átereszti a röntgensugarakat; szükség volt egy mozgatható, képernyővel fölszerelt röntgenkészülékre, hogy a műtét közben figyelemmel tudjuk kísérni a sebészeti beavatkozás menetét, szükség volt egy elektroröntgenográfra, speciális műszerek egész sorozatára, .különféle gyógyszerekre és még sok minden egyébre. A világ első röntgenes protézisbehelyező műtétjét 1984. március 10-én hajtottuk végre. A beteg 56 éves volt, erős lábfájása miatt néhány méternél többet nem tudott egyhuzamban megtenni, éjjel alig aludt, lábán már megjelentek az első fekélyek. Az előzetes röntgenvizsgálatok kiderítették a betegség okát: érszűkület volt a csipöartériában, vagyis abban a fönyomóvezetékben, amely az egész lábat ellátja vérrel. Az eret kitágítottuk, és nitinolprotézist helyeztünk belé. A lábban már a műtőasztalon megjelent a pulzus, és a beteg is érezte, hogy a vér a lábába áramlik. Néhány nap múlva elkezdIZOMERŐSÍTŐ A GERINCFÁJDALMAK ELLEN Az olyan hosszan tartó ülő- vagy állómunka. amelyet nem szakit meg időről időre helyesbítő testmozgás, gyakran gerincfájdalmakat okoz Nem csoda, hiszen a gerincünk csak annyira egészséges, mint amennyire a hátizmaink egészségesek. A képünkön látható szerkezettel naponta több ízben a munkahelyünkön is megmozgathatjuk és edzhetjük a hátizmainkat. Az izomerösítö lábazatát az ülő ember ráhelyezi a felső combjára, majd a szeme magasságában levő keretet erősen a csípője irányában húzza. Ehhez azért kell erőt kifejtenie, mert az eszköz tengelyében tévő rúgó ellenáll a húzásnak. A gyakorlat közben emberünk gerince fölegyenesedik, a hátizmai erősödnek, s ha a háta a tartósan rossz testtartása miatt fájt, a baja megszűnik. A készüléket Bandscho néven az NSZK-ban hozták forgalomba. tek begyógyulni a fekélyek. Betegünk a saját lábán ma már négy kilométert is tud gyalogolni megállás nélkül. Egy másik esetben veseartéria-szűkület által előidézett magas vérnyomásban szenvedő beteg került hozzánk. Az ér kitágítása után két nappal visszaállt a normális vérnyomás, a beteg öt nap múlva gyógyultan távozott, és hamarosan újra munkába tudott állni. Számtalan ilyen esetről lehetne még mesélni: nagyon sok betegünk tengette életét rokkantnyugdíjasként, hogy aztán egy héttel a műtét után ismét teljes értékű emberként élhessen és dolgozhasson tovább. Huszonötször olcsóbb B. V. Petrovszkij akadémikus kezdeményezésére az egyik sebészeti központban létrehoztak egy 25 ágyas állandó klinikai részleget a szív- és érrendszeri röntgensebészet céljaira. S bár itt sebészek, belgyógyászok és kardiológusok is dolgoznak, a főszerep mégis a röntgenorvosoké: ök azok, akik felveszik a betegeket, megállapítják a diagnózist, irányítják a gyógyítás egész folyamatát. A világ első röntgensebészeti osztálya azóta meggyőzően bizonyította létjogosultságát: a gyógyulás 75—80 százalékos. A betegek átlagosan mindössze tíz napot fekszenek nálunk, maga a műtét pedig átlagosan huszonötször olcsóbb, mint a hagyományos sebészeti beavatkozások. De ne gondoljuk, hogy a protézisbehelyezés minden bajnak orvossága lehet: univerzális módszerek, sajnos, nincsenek az orvostudományban. Ha az ér több mint húsz centiméteres szakaszon betegedett meg, vagy ha az elzáródás helyéről nem tud elfolyni a vér, akkor tehetetlenek vagyunk. Ám a röntgensebészeknek eszük ágában sincs versengeni az érsebészekkel, inkább az együttműködés útjait keresik. Röntgenes operációnk közben — a nagyobb biztonság kedvéért — ma is végig ott áll a műtőasztal mellett egy sebész is. Igaz, egyre nagyobb tapasztalatot szerzünk: egyre ritkábban fordulnak elő komplikációk, de azért sosem lehet tudni... Folytatjuk az állatkísérleteket, keressük a protézisbehelyezéses terápia további lehetőségeit, de fő feladatunk most mégis az, hogy minél szélesebb körben elterjesszük a gyógyászatban ezt az új módszert, hogy megszervezzük a protézisek sorozatgyártását (hiszen mind a mai napig jóformán kézműves módszerekkel barkácsoljuk őket), hogy ellássuk az új osztályokat a megfelelő röntgensebészeti berendezésekkel, és végül, hogy felkészítsük az orvosokat az ilyen műtétek elvégzésére. Az éren belüli protézisbehelyezés széles körű gyakorlattá tételével kapcsolatos kérdések az Állami Tudományos és Technikai Bizottság egyik komplex célprogramjának részét képezik, ugyanakkor ezekkel a kérdésekkel mind a mai napig csak a lelkes, megszállott orvosok foglalkoznak, mindenféle anyagi támogatás nélkül. De a lelkesedés csak egy bizonyos határig képes elhárítani a nehézségeket, azon túl segítségre, támogatásra is szükség van. Felkészítő tanfolyamokat kell szervezni a moszkvai Orvostovábbképző Intézet segítségével, létre kell hozni a megfelelő technikával fölszerelt laboratóriumokat, és akkor ez az új, nálunk kifejlesztett gyógyászati eljárás újabb lehetőségeket teremt a gyakori érbetegségek gyógyításában. (IPM) 16
