A Hét 1988/1 (33. évfolyam, 1-26. szám)
1988-01-08 / 2. szám
Ezekben a hetekben nálunk is bemutatják a Magyarországon oly nagy sikerrel vetített Szerelem első vérig című filmet. Időközben elkészült a film folytatása is, remélhetőleg ennek bemutatására nem kell ily sokáig várni. A nagyváros rémei című olasz filmben a 40. születésnapját ünnepelő falusi ifjú elhatározza, hogy lerázza a vidék bilincseit, kilép az elmaradottságból. Anyja spórolt pénzével a zsebében Milánóba megy szerencsét próbálni, menyasszonyt találni. Különös, már-már veszélyes körülmények között ismerkedik meg egy szőke lánnyal, akibe azonnal beleszeret ... Ízelítőnek, kedvcsinálónak, előzetesnek ennyi is elég. A körben című NDK film egy újabb folytatása a Hívja a rendőrséget sorozatnak. Most a rablások tömkelegét leplezi le a rendőrség —■ igaz csak a film végén, mert előbb a szájharmonika kap kulcsszerepet! HALLOTTUK VASTUK n oüasi _I U L^TUK KÖNYV Szondi Lipót: Káin, a törvényszegő — Mózes, a törvényalkotó „A Káin-ember a sorsanalizisben a törvényszegő ember sorsát testesíti meg. A Mózesember viszont annak az embernek a sorsát jelképezi, aki mulasztásait szigorú törvényekkel igyekszik jóvátenni. Az emberek mindkét fajtája, mind a Káinember, mind a Mózes-ember — ahogyan ezentúl jelképesen nevezzük — a gyilkos hajlam azonos sorsát hordozza. Mindkettő bizonyos körülmények közt, hirtelen, szinte rohamszerűen indulati gyilkossá válhat." Rendkívül izgalmas könyv jelent meg az elmúlt hetekben a magyar könyvpiacon, a Gondolat kiadó jóvoltából, s különösképpen izgalmas, ha hozzátesszük, hogy vele szinté egyidőben jelent meg újra, ötven év után, Freud hires Mózes-tanulmánya. Aligha kétséges ugyanis, hogy ez utóbbi rendkívüli módon hatott az előbbire, ami persze, korántsem jelenti azt, hogy utánzata amannak. De ki volt Szondi Lipót? Akik járatosak a magyar irodalomtörténetben, azok József Attilával kapcsolatban hallhattak róla itt-ott, többek között azt, hogy Flóra Szondi Lipótnak az asszisztense volt. Világszerte híressé az ún. Szondi-teszt tette a nevét, s nem kevésbé viiághírü tanítása, a sorsanalízis. „A sorsanalízis olyan mélylélektani irányzat, amely a freudi tudattalant tekinti bázisának, szorosan kapcsolódik a pszichoanalízishez, de mélyebbre ás, a családi tudattalanba — írja Benedek István, a kötet terjedelmes bevezetésében. S ő világítja meg, ugyanitt, a Káin-Mózes problematikát is, mármint a Szondi-féle sorsanalitikus értelmezésben. „Káin uralja az embert a bölcsőtől a koporsóig — mondja Szondi —, a világot pedig a kőkorszaktól az atomkorig, és még azon is túl. A világtörténelemben nem Isten, hanem a Ká in-emberek szelleme jut kifejezésre". Szondi kitűnő módszere az, hogy az öszszes Káin-jelenségre gyakorlati példákat hoz föl, mindenekelőtt a saját pszichiátriai praxisából. S ugyanazt cselekszi a Mózes-jelenséggel kapcsolatban is. (Cselényi) FOLYÓIRAT Mi volt az oka Beethoven halálának ? Az Élet és Tudomány 46. számában érdekes cikk kelti fel az olvasó figyelmét: Beethovennek, a zeneszerzők fejedelmének süketségéről és haláláról van benne szó. Hallásának zavarai már húszéves korában megmutatkoztak s az évek teltével a teljes süketséghez vezettek. Betegsége súlyos lelki zavarokat is előidézett nála, vitalitása azonban rákényszeritette, hogy süketen is remekműveket alkothasson. A korabeli orvosok halála okának a krónikus májbajt és a társult betegségeket, a tüdőgyulladást és vízkórságot állapították meg. Bár négyszer operálták — egészségi állapota nem javult, hosszú szenvedés után halt meg. Midőn 124 évvel ezelőtt kihantolták Beethoven és Schubert sírját, hogy porhüvelyüknek díszsírhelyet adjanak, a vizsgálatokat végző egyik anatómus, Dr. Franz Romeo Seligmann néhány csontot magával vitt Beethoven koponyájából, hogy ezekből megállapíthassa, mi okozta süketségét. A korabeli orvostudomány színvonala azonban még nem engedte meg. hogy e vizsgálatot elvégezze. Ezek az értékes csontok később Dél- Franciaországba kerültek. Nemrégiben két bécsi orvos, dr. Hans Jesserer, a csontbetegségek szakorvosa és dr. Hans Banki profeszszor megtalálták azt a boncolási jegyzőkönyvet, amelyet közvetlen Beethoven halála után készítettek. Ugyanakkor kölcsönvették azokat a csontokat is, amelyek Dél-Franciaországba kerültek. Ők már korszerű vizsgálati eszközökkel láthattak hozzá kutatásaikhoz, és rövidesen megállapították, hogy a nagy zeneszerző süketségét nem a Paget-kór, „ez az ismeretlen eredetű, idős korban támadó idült csontszövet-átalakulás okozta, miként azt régebben vélték, sem a feltételezett szifilisz, hanem az otoszklerózisnak egyik különleges formája". Aki ebben a betegségben szenved, olyan gócok keletkeznek fülének csontóé labirintusában, amelyek végül is süketséghez vezetnek. Halálának oka sem az volt, amit a korabeli orvosok megállapítottak, hanem egy olyan vírusos betegség, amely sárgasághoz vezetett. Ezt a betegséget a korabeli orvostudomány még nem ismerte s így gyógyítani sem tudta. A két bécsi orvos, dr. Hans Jesserer és dr. Hans Banki kutatásaink eredményét könyvben is megjelentette „Ludwig van Beethoven betegségei" címmel. (Dénes) SZÍNHÁZ Nézzétek, ki jött Vlagyimir Arro, a most ötvenöt éves, Leningrádban élő szerző drámájában, a színpad bal oldalán, hinta leng. Rajta két fiatal: a magát Kingnek becéző Európa-bajnok hajszobrász Korolov es Mása, a még tizennyolc évesen teherbe esett s az életben azóta is csak a helyét kereső ifjú teremtés. Csehovi pillanat ez, a Ványa bácsit, vagy a Sirályt idéző. A hintázókat jelentéktelennek látszó emberi problémákkal bajlódó kicsinyes figurák veszik körül, akik létkörülményeikből eredő gyötörtségükkel, avagy épp fordítva, az újgazdagok felfuvalkodottságával olyannak mutatják az életet, amilyent a néző a saját bőrén tapasztal. A költőként is ismert szerző munkája bizonyos értelemben tehát leleplező mű, amely elutasítást fejez ki önmagunk és egymás becsapásával szemben. A Nézzétek, ki jött című dráma is abba a sorba tartozik a szovjet drámairodalom újabb termésében, amely itt-ott publicisztikusan, máshol inkább a tényirodalom szűkszavúságával, esetleg a riportdráma direktségével, de mindenképp figyelmet keltőén szól a hetvenes-nyolcvanas évek szovjet valóságáról. Vlagyimir Arronál talán erősebbek a csehovi színek, mint nem egy szerző- és pályatársánál, drámája ezért érzelmileg is jól átélhető. Magát a konfliktust azonban a helyzetből, a körülményekből vezeti le. Hőseiben nem tudatosul igazán, mitől rossz a közérzetük, csupán azt érzik, valami nincs rendjén. Ettől összekuszálódik az életük, összegabalyodik körülöttük minden Csehov, de még Vampilov hősei is elemezni, magyarázni tudják boldogtalanságuk okát, Vlagyimir Arro hősei már nem. És ez még szomorúbb, még elgondolkodtatóbb. Ezt a mozzanatot veszi észre Peter Mikulik rendezése is. Ő sem ment fel senkit, de nála is erős az együttérző részvét a reménytelen passzivitásban élő figurák iránt. Nemúgy az ellenszenvesebb szereplőkkel szemben, akik szinte tömény kifejezői annak, amit magatartásban és mentalitásban egy adott réteg ügyeskedéssel elegy cinizmusaként szoktunk emlegetni. A biztos kézzel felvázolt figurák alapvonásait jól érzékelteti Milan Kňažko, Pavol Mikulik, Magda Vášáryová, Dušan Tarageľ és a többiek, akik a Szlovák Nemzeti Színház Kis Színpadának legutóbbi bemutatójában szerepet kaptak. Miklósi Péter TELEVÍZIÓ Albert Dušan Mitanától már megszokhattuk, hogy a könyvtárakat bújja, régi, alig ismert vagy elfelejtett, poros könyvekben rejtőzködő novellák után kutat. Az így meglelt novellákból évente egy-egy forgatókönyvet készít a Szlovák Televízió számára. Nem árt azonban megjegyezni, hogy ezek az elöbányászott novellák egytől egyig remekművek, vagy ha nem, akkor Mitana feldolgozásai után válnak azokká. Nos, valószínű, hogy így bukkanhatott rá Lev Tolsztoj írására (az író aránylag fiatalon, harmincévesen vetette papírra és a rendkívül tehetséges muzsikusnak, Kiesewetternek kívánt vele emléket állítani), melyből az Albert című tévéfílm készült, s amelyet a Szlovák Televíziót követően most a Magyar Televízió is bemutatott. A történet középpontjában a pétervári opera hegedűse áll, aki beleszeret egy gyönyörüszép fiatalasszonyba. Amikor a szépséges teremtés megjelenik a páholyban, csodálatos hegedűszólóval vall neki szerelmet. Majd az előadás szünetében odáig merészkedik, hogy felkeresi az asszonyt, eléje borul, és szóban is megteszi, megismétli a vallomást. A páholyba betoppan a sok évvel idősebb férj, rajtakapja a fiatalokat, s a hegedűst elcsapatja az operából. Az állástalan zenész bánatában alkoholistává, akaratnélküli bábbá züllik. Bár a történet során pártfogóra talál Gyelaszov személyében, minden segítség ellenére végérvényesen elbukik. Többé már nincs ereje talpra állni. A magyar nézőközönségnek ezúttal az igazi felfedezést — gondolom — nem is a Mitanát hosszú távon érdeklő, izgató Lev Tolsztoj okozta, hanem az Albertet játszó Jaroslav Filip. A megrázó színészi teljesítményt nyújtó alakítása felejthetetlen volt. Nevét meg kell jegyeznünk. A kitűnő tévéfilmet František Vláčil rendezte, gondosan ügyelve a stílusra, a hiteles környezetre. A külső és belső, egyaránt szép, hatásos, hangulatos felvételeket Jaromír Sofr készítette. Ardamica Ferenc 9
