A Hét 1988/1 (33. évfolyam, 1-26. szám)
1988-03-18 / 12. szám
A horgászat ugyan az egyik legősibb halfogási mód, az „öreghalászok", legalábbis az Ungvidéken és a Bodrogközben, a hálósszákos halászat mellett inkább kiegészítő szerepet tulajdonítanak neki. Már az őskorból ismert a természeti népek köréből a kőből, csontból és fából készült horog. Horogkészség halász, aki ladikban ülve, húscsalétekkel ellátott horgát maga után a vízbe ereszti, illetve húzza, miközben a kutyogatóval a víz felszínét rézsútosan hátrafelé csapdossa. A buggyanó, kuttyanó (ahonnan a segédeszköz neve is ered) hang messzire elhallatszik, amit a harcsa, béka vagy vízben ugráló hal csobbanásának „véli". Megközelítvén azt, hirtelen ráharap a vízbeeresztett csalétekre. megpróbálja a tanyahányást, akkor horgászni már néhány méterrel lejjebb horgászik, ameddig számítása szerint, a víz levitte a Kutyogató csalit. E helyről parti horoggal (Vargáné P. Mária rajza) horgászik. A kézben tartott nyeles horgot ritkábban használják, leggyakrab-Parti horgászat Míg a „fehér halra", a növényevőkre gyakrabban az egyes, a ragadozókra (harcsa, süllő, csuka, stb.) a kettes, hármas horgot használják. Az 1900-as évek első feléig a falusi kovácsok műhelyében kovácsoltvasból készült. A horogfélék számos változata ismert. Ezeket három fő csoportra osztjuk: 1) a kézben tartott nyeles horog és kutyogató, 2) a parti horog, 3) illetve a véghorog. Az általunk vizsgált vizeken a horgászati módoknak mindhárom fajtáját megtaláljuk. Míg az egyes horgokat (amikor növényevő halra halásznak) ellátják úszóval (pedzővel), a kettes és hármas horgokat „fenekesre" állítják, ólommal lesúlyozzák, majd a botokat a partba szúrják. Fontos mozzanata az eredményességnek a halászat előtti „tanyahányás". Azaz, mielőtt horgászni megy a halász, az előre kiválasztott halászóhelyen tanyát hánynak, főtt gyengekukoricábói, gyúrt tésztamasszából, stb. Vízbe dobálják a csalieledelt, hogy „odacsalják a halakat" a tanyára. Ezt kétszer-háromszor egymásután megismétlik, s csak harmadik-negyedik nap mennek horgászni. Akkor, „amikor a hal odaszokott" időben újból jelentkeznek a halak az etetőhelyen, de ekkor már ott van a „csemege" közt a csalétkes horog is. Tanyát általában állóvizén hánynak, mivel a folyóvíz „mozgásba hozza" a bedobált csalétket. De ha valaki mégis úgy dönt, hogy folyón is ban a kisebb halra való horgászatkor, amikor a kishalat csaléteknek fogják a ragadozókra való horgászathoz. Illetve „potykázáskor", hogy a legkisebb rezdülést is érzékeljék a kézben tartott boton. Jankó János dél-oroszországi analógiák nyomán a magyar halászat honfoglalás előtti, orosz eredetű járulékos eszközének tartja a kutyogatót (kuttyogató, bugygyogató, futtyogató, puttyogató), melyet az egyik fajta horgászatnál használ a halász. A kutyogató, enyhe ívben meghajtott, illetve kiképzett fanyél, melynek alsó végére egy ötkoronás nagyságú homorú fakorongot erősítenek. Harcsa halászatánál használja a A mokcsakerészi (Krišovská Liesková) halászok ezt a halászati formát ötven éve ismerik, amikor annak idején lejött a vidékre egy tiszai halász, aki a Latorca egyik szakaszát bérelte. Közben az Ungra is eljutott, ahol a helyiek „ellesték" tőle a kutyogatásos halászati módot. Felvételünk viszont a közelmúltban készült Nagyrás- kán (Veľké Raškovce), ahol az utóbbi időben egyre gyakrabban megpróbálkoznak ezzel a csalogató halászati móddal. A kutyogatáshoz legalkalmasabb időpontnak a „kérészjárás" idejét tartják, amikor az átlagnál jóval fokozottabb a „halmozgás". Persze ez nem kizárólagosan érvényes szempont, mivel az év más időszakában is találkozhatunk a kutyogató halászokkal. És nem is éjjel, amikor a harcsás halászat általában folyik, hanem a délelőtti, napos órákban is. D. VARGA LÁSZLÓ A szerző felvételei
