A Hét 1988/1 (33. évfolyam, 1-26. szám)

1988-03-11 / 11. szám

A tapogatós halászat a sekély állóvi­zekben, réti árvizekben történik. Fon­tos a víz sekélysége, mely ha térden felül ér, nehezíti a mozgást, a hala­dást. A tapogató (tapogató kas, kas, bo­rítókas) magasságát az szabja meg, hogy a halászó ember kétrét hajolván elérje a vizet, s ki tudja venni a halat. Leggyakoribb a vesszőből készült ta­pogató, bár ma más nyersanyagot is felhasználnak a készítésére. A nádat nem tartják jónak, mivel az „megtö­rik". A tapogató alapja, illetve felső váza a ráma (káva, vendégpáca) több helyen átfúrt lécből készül. Ebbe ke­rülnek az ujjnyi vastagságú pálcák, melyeket a ráma alatt hánccsal (vesszőhéjjal) megerősítenek. A ta­pogató falát két-három sorban vé­kony dróttal megerősítik, hogy a szerszám masszívabb legyen. A néprajzi kutatások elsősorban a Tiszántúlra és a Felső-Tisza vidékére (ahová az általunk kuta.ott terület is tartozik) találták jellemzőnek a vesz­­szőtapogatókat. Ugyanakkor hasz­nálták a Győr környéki Duna-szaka­­szon csakúgy, mint az Ormánságban. Ezenkívül a tapogatós halászat elter­jedt a mérsékelt és meleg égövben, s így tulajdonképpen világviszonylat­ban. A tapogatót halászat előtt egy nap­pal vízbe mártják, s abban ázni hagy­ják, hogy a „vesszőszálak megdagad­janak", s kitöltsék az egymás közti réseket. Tapogatóval halásznak szólóban, illetve csapatban, bár az utóbbi for­ma ritkább, holott így nagyobb az esély a zsákmányra, mivel többen szélesebb vízszakaszt le tudnak zár­ni. S így, szorosan egymás mellett haladva rakják tapogatójukat hol jobbra, hol balra. Ha valamelyik ha­lász észreveszi, hogy „halra borított", szól a többieknek, hogy álljanak meg míg kiveszi a halat. Utána folytatják a tapogatást, ügyelvén arra, hogy egy vonalban haladjanak, s „ne lógjon ki senki a sorból". A halat menetközben az oldalukon lelógó, hosszú tarisz­nyába rakják. A „ráborítást" a halász úgy veszi észre, hogy „a hal megszalad a kas­ban, s megcsörrinti annak oldalát". Ha csoportban tapogatóznak, ak­kor a zsákmány, függetlenül attól ki fogta, közös. Egyformán részesül az, aki sokat, s aki egy halat sem fog. A tapogatós halászatot alkalmi ha­lászatnak tartják, viszont a „valódi halászok" is használják. < Tapogató (kas) v“ ' ' iuM —.. v­f* 3p*TÍ Tapogatás ► szólóban Tapogatás csoportban a gya/mozás > kiegészítője­ként •• . V* 4 Napjainkban a „csirkedrótból" ké­szült tapogató gyorsabban elkészül, s mivel vasvázra van erősítve, konst­rukciója erősebb, s így tovább kitart. D. VARGA LÁSZLÓ A szerző felvételei A csicseriek (Čičarovce) úgy emlé­keznek, hogy „régen nagyba ment a kasolás az Udacsba", míg a szirénfal­viak (Ptrukša) a falut övező Szirén­ben és a falu közepén fekvő Pallag­­csában tapogatóztak, a nagyráskaiak (Veľké Raškovce) pedig a Labore holtágaiban. Néhol inkább „cigány­halászatnak" tartják a vízben gázolá­­sos halászatot, melynél az sem ritka eset, hogy a tapogatóba vízipatkány kerül, vagy akár a lábába harap. Ha halat vesz észre a tapogatóban a halász, ráborítás után a kas fölé hajlik s vállával lezárja a rámát „ne­hogy a hal kiugoejon belőle".

Next

/
Oldalképek
Tartalom