A Hét 1988/1 (33. évfolyam, 1-26. szám)

1988-03-11 / 11. szám

HÉTVÉGE Földünkön némely állat csak igen kis ideig marad életben. Ilyen például a nóta révén is népszerű tiszavirág, a kérészek családjába tartozó rovar, amely a rajzás után egy-két óra múlva belehull a Tiszába. De melyik az az élőlény, amelyet a legmagasabb korral áldott meg a természet? Talán a halak között található? Igaz, bizonyított tény, hogy a harcsák és a csukák, megfelelő körülmények között akár száz évig is elélhetnek, de mégse ők a csúcstartók. A papagájok is túlélik gazdájukat, sőt nekik még a száz év sem a felső határ, mégis sok évvel elmaradnak a teknősök mögött. Ezek a rendkívül lassú, örökké álmos, ügyetlennek tűnő állatok a csúcstartók. Elérhetik a kétszáz évet is. 1766-ban de Fresne francia utazó a Seychely szigetről hozott magával egy óriás teknőst, ez az állat szinte minden gazdáját túlélte. 1908-ban megvakult, de csak tíz év múlva egy véletlen bale­set következtében pusztult el. A hiteles adatok szerint 180 évet élt. Az elefántteknős a Galapagos-szige­­teken él. Páncéljának hossza 110 cm, súlya az 500 kg-ot is meghaladja. Min­denféle zöldet elfogyaszt, még a szúrós kaktuszt is. Soha nem siet, gyakran megpihen, békésen szunyókál. Ráér, nagyon sok ideje van! Az éhséget is jól tűri. Nősténye októberben rakja le csak­nem teniszlabdányi fehér tojásait, me­lyekből a kicsinyek hat-hét hónap múl­va kelnek ki. Ma már a kihalás veszélye fenyegeti. Régebben a matrózok az íz­letes húsáért és páncéljáért vadászták és tojásait a homokból kiásták. Kiemel­ten védett teknősfaj. L. Š. fcsuvas népmese) Egyszer egy gazdag muzsik elment a vásárba egy távoli faluba. Amikor már ott volt, eszébe jutott, hogy van neki ebben a faluban egy komája. „A foga­dósnál fizetni kell a szállásért és szénát kell venni a lovának" — gondolja magá­ban. Elment inkább a komájához. A koma meg a felesége szívesen fogadták a vendéget, ellátták minden jóval. Másnap akkora hóvihar kerekedett, amilyet tán még soha nem látott a világ. A gazda meg a felesége marasz­talták a vendéget: — Várd meg, koma, míg megjavul az időjárás! Eltelik egy nap, kettő, három — csak tombol a hóvihar. „Mennyi pénzembe került volna, ha a fogadóban ér engem ez a hóvihar, itt pedig a lovam is melegben van, magam is jól élek. Nincs hát semmi baj!" — gondolja magában a gazdag muzsik. Negyednapra elállt a hóvihar, a ven­dég felnyergelte a lovát és búcsút vett a háziaktól: — Köszönöm nektek a vendéglátást! Egy hét múlva lesz a feleségem név­napja. Gyertek el hozzánk vendégség­be. Egy hét múlva meg is érkeztek hozzá a vendégek. A gazdag muzsik eléjük szaladt az udvarra, hogy fogadja őket. Az érkező komája betekintve az abla­kon észrevette, hogy a háziasszony gyorsan leszed az asztalról mindent: a mézes borral teli kancsót a kemencére tette és letakarta egy törülközővel, egy tányér lepényt bedugott a kemencébe, a vodkásüveget az ágyba dugta, a főtt bárányfejet pedig a kemence alá rejtet­te. Elrejtett mindent, aztán ajtót nyitott és hajlongva fogadta a vendégeket: — Köszönjük, hogy elfogadtátok a meghívásunkat, kedves vendégeink! Sajnos, betegeskedtem és ezért nem tudtam felkészülni a vendéglátásra, nézzétek el ezt nekünk. Azért egy kis levest főztem, meg kenyeret is sütöt­tem, nem maradtok hát éhesek! — Bizony így jártunk — mondja a gazda is — különben nem ilyen szegé­nyesen fogadnánk benneteket, drága komám! A vendég pedig vetkőzni kezd és azt mondja: — Nincs semmi baj, fő, hogy a gazd­­asszony mielőbb meggyógyuljon. Hi­szen az úton úgyis úgy megijedtünk, hogy míg élünk, nem fogjuk elfelejteni. — Mi történt? — érdeklődtek a házi­ak. — Amint jöttünk ide, hozzátok — SÁNDOR KÁROLY Már a nedv pezsdül a fákban s felkacagva táncol a fény. Madarak kórusa hangzik: daluk csupa kedv. csupa remény. Frissül a fű színe s titkon ibolyakék bújik elő. Az élet új tüze lángol: s csupa kedv, csupa erő. kezdte mesélni a vendég — egy nagy kígyót láttunk. Úgy sziszegett, mint ahogyan a ti mézes borotok forr ott a kemencén. A kígyó szemei villogtak, olyan tüzesek voltak, mint a ti vodkátok ott az ágyban. Felkaptam egy jókora követ — lehetett vagy akkora, mint az a főtt bárányfej a kemence alatt — és úgy fejbevágtam vele a kígyót, hogy szétla­pult, olyan vékony lett, mint a ti lepé­nyeitek a kemencében! A fösvény vendéglátók pedig mit te­hettek: mindent visszaraktak az asztal­ra ... Sági Tóth Tibor fordítása 21

Next

/
Oldalképek
Tartalom