A Hét 1988/1 (33. évfolyam, 1-26. szám)

1988-03-11 / 11. szám

Minden fiú álmodozik valamiről. Van, aki távoli országokról, van, aki hőssé szeretne válni vagy feltalálóvá, esetleg földgolyónk első emberévé. Az ilyesfaj­ta álmodozásokat táplálják a kalandre­gények, útirajzok, a felnőttek elbeszélé­sei, a televízió és más. Bár a fantázia távol van a valóságtól, vannak olyan gyerekkori álmok, amelyek néha telje­sülnek. Lehet, nem éppen úgy, ahogy ezt hajdanán elképzeltük, de mégis. Nekem is részben teljesült egy ilyen gyerekkori álmom, amelyet az egyipto­mi piramisokról álmodtam. 10—12 éves lehettem, amikor életemben elő­ször felkeltette érdeklődésemet egy si­vatag szélére épített piramisról készült fénykép. A piramis nagy volt, és tet­szett, ahogy kiemelkedett a sivatag ho­mokjából. Magasabbnak tűnt, mint az a fa, Dél-Szlovákia egy kis falujában, melyről akkoriban a világot figyeltem. Erős vágyat éreztem, hogy ez emberi kéz építette kőhalom tetején állhassak. Sok év eltelt. Tudatosítottam, hogy más világok megismerése sok lemon­dást és még több erőfeszítést igényel, de az az álmom, hogy a piramisok tetejéről tekinthessek a világra, együtt érett velem. Kairó, melynek szélén évezredekkel ezelőtt felépültek az egyiptomi pirami­sok, egy dél-afrikai utam során üdvö­zölt. A piramisok láttán felbukkant gye­rekkori álmom s már nem tudtam sza­badulni a gondolattól, hogy „meghódít­sam” a piramist. Vajon fel lehet jutni a tetejére? Első értesülésünk pozitív volt. A gízai piramisok csak 4—5 km-re van­nak Kairó központjától. Közvetlen kö­zelségükbe nagyon könnyen eljutha­tunk, de tetejükre szigorúan tilos fel­menni. Azok a turisták, akik régebben Teljesült gyerekkori i lom megmászták a piramisokat, sokkal több kárt tettek bennük, mint az éles szaha­­rai szél az évszázadok során. Ezért a fáraók temetkezési helyére való feljutás csak különleges kísérővel és viszonylag borsos áron lehetséges. Ennek ellenére nem mondtam le gye­rekkori álmomról. Sikerült megtudnunk, hogy az örök és a kísérők csak reggel 8-kor kezdik szolgálatukat. Fél hatkor kezdett virradni. Úgy döntöttünk, hogy már hajnalhasadás előtt elindulunk a legmagasabb piramisra. A piramisok előtti gízai parkolóba — amely Kairó elővárosában van — még sötétben ér­keztünk. Mindenütt csend volt, sehol egy lélek. A sivatagi homok porzott a lábunk alatt, a levegő 8 C°-os volt. Egy pillanatra megálltunk a piramis tövé­ben, felnéztünk a csúcsra, amelyre masszív kőtömbökön vezetett az út. Meredeken nyúlt az ég felé, mint egy székesegyház tornya. Igyekeztünk, hogy minél előbb felérjünk a csúcsra. A Cheops-piramis eredetileg 146 m magas volt és fehér mészkő borította. Az idők folyamán Kairó lakosai leszed­ték a mészkő burkolatot és saját lakó­házaik építésére használták. Manapság a piramis kb. 10 méterrel alacsonyabb és 1 —1,5 m magas homokkövek alkot­ják. Úgy vannak egymásra helyezve, hogy minden alsó sor 15 cm-nyire kiáll. Eleinte gyorsan vettük a sorokat, a csúcs felé közeledve azonban alaposan elfáradtunk. A csúcsra napfelkeltekor érkeztünk. A nap sugarai a sivatagot sárgára festették. A távolban, a reggeli ködben, a kairói citadella körvonalai rajzolódtak ki. Közvetlenül alattunk a Nílus deltájának termékeny, nedves ta­laját láttuk, amelyet a kiszáradt, ho­mokkal fedett sivatag fokozatosan el­nyel. Szinte kéznyújtásnyira volt tőlünk a szomszéd, alacsonyabb piramis, ame­lyet a felkelő nap sugarai hirtelen elbo­rítottak. Valamivel távolabb a sivatag sárga homokjára a Cheops-piramis árnyéka vetődött. A Cheops-piramis és a szfinx Gizában, valamint a fenti képen a piramis csúcsán Némán ültünk a piramis legmaga­sabb kőtömbjén, amelyet időszámítá­sunk előtt több mint 2500 évvel építet­tek. Friss reggeli szellő fújdogált s időn­ként apró homokszemcséket szórt az arcunkba. A nap sugarai egyre élén­­kebb színekre festették a környező si­vatagot. A távolban itt-ott homokör­vényt láttunk, amely a kiszáradt síkság fölött mozgott. Tágra nyílt szemmel habzsoltam a tájat. Teljesült régi gye­rekkori álmom. Boldog voltam és elége­dett. Lelkem mélyén azonban kissé só­várogtam azért a magas diófáért a fa­lunkban Dél-Szlovákiában, amelyen olyan csodálatosan lehetett álmodozni és visszaidéztem azt a csodálatos, meg­ismételhetetlen gyerekkori képzeletvi­lágot, ami százszor túltesz a valóságon. PAVOL ZACHARA A szerző felvételei 17

Next

/
Oldalképek
Tartalom