A Hét 1988/1 (33. évfolyam, 1-26. szám)
1988-03-04 / 10. szám
NEMCSAK RÓZSÁRÓL ÉS IBOLYÁRÓL Az előadás egyik jelenete Ibalról: Várady Béla, Mics Ildikó, Kövesdi Szabó Mária! Idestova tizenöt éve, hogy a moszkvai Taganka Színházban egy tökéletes előadást láttam. Brecht: Galilei c. drámáját mutatta be a társulat Ljubimov rendezésében, a zseniális Vlagyimir Viszockijjal a címszerepben. Ehhez a színházi élményemhez gyakran viszszatérek; a harmónia valósult meg azon a decemberi estén mindnyájunk szeme láttára. Valamennyi színész „azonos hőfokon" játszott, függetlenül attól, epizodista volt-e, vagy főszereplő, mint Viszockij. A játékot mintha valami plazmaburok fényiette volna körül az elsőtől az utolsó percig — még a világítás is szerves része volt az előadásnak, nemcsak a közreműködőket tette láthatóvá, hanem — átvitt értelemben — a „fényt", a mű gondolataiból kisugárzó eszmeiséget is fokozta! Ugyanezt a harmóniát éltem meg egy híres, ma már színháztörténeti eseményként számontartott monodrámát látva-hallva (Egy őrült naplója). Az a bizonyos plazmaburok itt is körülfénylette a játékot, hatása alá kerültünk valamennyien, ugyanazon látvány nyomán szerveződtünk másfél órára boldog közösségbe, mi nézők. Darvas Iván jóvoltából. Ha az ember két színpadunk egyikének előadására beül, nem várhatja a tagankai vagy a budapesti élményt. Meg-megcsillanó színészi teljesítmények, olykor szemrevaló díszletek, tisztességgel végzett rendezői munka, néha remek hangulatot sugárzó színházi pillanatok tanúja lehet, s a feltételeket ismerve ez sem kevés, hiszen mindegyik bemutató társulataink életképességének bizonyítéka egyúttal. A nemzetiségi színház minduntalan igazolni akarja létét. Azzal is, hogy kihangsúlyozza: ez vagy az a darab eredeti mű, hazai magyar szerző írta, hazai magyar rendező állította színpadra, sőt a díszlet- meg a jelmeztervek is nemzetiségi műhelyeinkben készültek. Más színházakban természetes, hogy időnként be-bemutatkoznak új Írók, nálunk ez minden esetben esemény — kevés a szerző. Gyüre Lajos, a Rózsa és Ibolya c. mesejáték alkotója az ötvenes éveiben jár. Pályája jellegzetes csehszlovákiai magyar írói életút: versek, pedagógusi hivatás. Később próbálkozások más műfajokban is — elsősorban ott, ahol arra a leginkább szükség van — a színműirodalomban. Első munkája mesejáték (A derék molnárlegény), s most. ez a második is az. A Rózsa és Ibolya az egyik legszebb magyar népmese, már Arany János is megverselte. Ennek történetét vitte színpadra a szerző, ehhez a játékhoz társult ismét rendezőnek a Thália egykori kitűnő színművésze. Csendes László, aki néhány éve Magyarországon szerepel. (Gyüre első mesejátékát is ö állította színpadra.) Annak idején, amikor én is írtam a gyerekeknek egy darabot, egyetlen cél lebegett a szemem előtt — kitölteni az űrt, eljuttatni néhány gondolatot legkisebbjeinkhez, bevonni őket a közös áramkörbe, megtanítani őket arra, hogy van egy színház, mely nekik játszik, vannak írók, kik elsősorban nekik írnak. Nem hinném, hogy Gyüre Lajosnak más volt a célja! Azt viszont tudom, hogy ezeknek az előadásoknak általában jó a visszhangja. A Kis Építőbe érkező levelek, az egyes mesejátékokról készített rajzok és kifestők egyértelműen erről tanúskodnak. Persze, egy alapiskolás aligha képes befogadni annak a másfél órának minden részletét. Érzéseket, hangulatokat, színeket visz magával, sejtelmeket, álomszerű képeket; megtapasztalja a humort, a félelmet, az izgalmat, megbizonyosodik róla, hogy a rossz fölött győznie kell a jónak, ha mindnyájan így akarjuk. Elviszi magával a színházból az anyanyelv még gyakran felfoghatatlan, de lelkének máris biztonságot adó sugárzását, káprázatát, ha egy-egy szép, ismeretlen szó, akár a pisztráng, feldobja magát a mélyből ; viszi a mondatok zenéjét, a színpadon születő nyelvi és igazi muzsikát, ismerkedik a közös együttlét, a hozzá hasonlatos emberkék együvétartozásának élményével, véleményt nyilvánít, a többiek szeme láttára ö is. Lehet, hogy éppen egy ilyen előadás indítja KINCSÜNK fiZ/WANYELV Fehér-e, vagy sárga? Vizsgálódásaink következő csoportját a .jár" főnévből képzett személy- és helynevek alkotják. Mindjárt hozzá kell fűznöm, hogy ez a „sár" szó nem azonos a sár, azaz „víztől híggá, lággyá, ragadóssá vált föld" jelentésű szóval. Ennek a jelentése „fehér". Az ómagyar nyelvben elterjedt közszó volt, de már régen elavult és csak néhány személy- és helynévben maradt fenn. Az óbolgár (csuvasos-török) nyelvben is megvan, ugyancsak „fehér" jelentéssel. A magyar nyelvi régiségét és jelentését bizonyítja a magyaroknak az Etelközi őshazában épített erődítménye, melyet Sarkehlek hívtak. (Már évszázadok óta romokban hever). A Sarkéi jelentése Fehérvár, (sark — fehér, el = vár). A régi magyaroknak erről az erődjéről a bizánci források számolnak be. További bizonyíték Géza fejedelem első feleségének, Szent István király anyjának a neve: Saroltu. A név jelentése „fehér menyét". Az Árpádházi királylányok között is volt egy Saroltu, sőt egy Karottu („fekete menyét") is. A fehér szín a török népeknél és természetesen a régi magyaroknál is. a fejedelmi méltóságot és magát a fejedelmet jelképezte. Ugyanezt a szerepet töltötte be a fehér ló, fehér épület, fehér zászló. Gondoljunk csak a fejedelmi székhely. Székesfehérvár nevére, amely évszázadokig a magyar királyok székhelye is volt. Érdemes megemlíteni, hogy az oszmán-török szultánok szimbóluma is a fehér zászló volt. A magyar szó eredeti alakja egy úgynevezett „csuvasos típusú" sárik — sárig — sári = fehér szó lehetett. A magyar sárga szónak is ez az alapja. A szó megfelelői megvannak az összes török nyelvben. Többnyire szár, szári, szarig alakban fordul elő, és jelentésváltozáson ment keresztül, mert többnyire „sárga, szőke" jelentése van az új török nyelvekben. A Sár mint személynév előfordul már 1131-ben. Ebből az Árpádok korában több helynév keletkezett Sári alakban. (Sári, azaz Sáré, vagyis a Sár nevű személyé vagy nemzetségé. Vö: Királyi, Püspöki, Apáti, azaz a királyé, püspöké, apáté). A Nyitrai járásban van két Sári nevű település, mindkettő már 1075-ben Sári alakban volt feljegyezve. 1920-ban egyesítették a szomszédos Tajna (Tajná) községgel és mint önálló falunevek megszűntek. A Lévai járásban van két Sáró nevű falu. 1075-ben Sarou, Sarow, 1272-ben Saroy alakban fordul elő a történelmi okiratokban. 1948-ban Šarovce. A Šarovce név jelentése: Sáré, a Sár családé. A Sáró név alapalakja is a bolgár-török sárig — sárik (saruk) szó lehetett, amiből a Csalló név magyarázatánál ismertetett szabályos hangfejlődéssel alakult ki a történelem folyamán: sárik (saruk) — sárig — Sarou — Sáró. A Salló (Sarló) több település nevében fordul elő: Nagysalló község neve 1276-ban Sorlou, 1773-ban Sarluky, 1808-ban Sarluhy, 1927-ben Tekovské Šarluhy, 1948 óta Tekovské Lužany község a Lévai járásban. Mezökissalló (Tekovské Lužianky) községet 1948-ban Nagysallóhoz csatolták. 1339-ben Saro, 1347-ben Kyssarlow, 1773-ban Malé Šarluky, 1808-ban Maié Šarluhy, 1927-ben Tekovské Šarlužky alakban szerepel. Garamkissalló, 1280-ban Sorlou, 1786- ban Malý Ssallow, 1927 óta Šálov község a Lévai járásban. Három kicsinyítő képzős alak is előfordul: Sarluska, Sarlóska, 1399 Sarlow, 1808 Sarluhy, 1664 Kis Sallócska. 1920 Šarlužky, 1948 óta Lužany, a Tapolcsányi (Topolčany) járásban. Sarlucska, 1113 Sorlo, 1570-ben még két település volt: Nagy és Kis Sallucsaka, 1898-ban mindkettőt a szomszédos Kajsza községgel egyesítették Sarló-Kajsza néven, 1920 Šarlužky-Kajsa, 1948 óta Šarlužky község a Nyitrai járásban. Kiss Lajos A földrajzi nevek etimológiai szótára (Budapest, 1978) című müve szerint a Salló név a magyar „sarló" közfőnévből származik, és mint ahogy a Sarlós alakváltozatok is bizonyítják, a sarlókészitők és sarlóval adózók települése volt. Ez a magyarázat szerintem teljesen elfogadhatatlan. Helyes nyomon haladunk, ha a Salló, Arló helynevet egy bolgár-török (csuvasos) eredetű ómagyar Sarluk, Sáriik alakra vezetjük vissza, amely a „sár — fehér" alapszóból -luk, -lík névszóképzövel szabályosan alakult, „a fehér, fehérlö, fehér színű, a fehérek" jelentéssel. (Hasonlóan mint a karluk nép- és törzsnév a kar, kara = fekete szóból, „a feketék, fekete sapkások" jelentéssel). Talán összefüggésbe hozható a magyar -lék képzővel pl. moslék, hordalék stb. szavakban. A régi szlovák Šarluky, Šarluhy alakok is ezt a nézetet támogatják, amelyek egy régebbi 10
