A Hét 1988/1 (33. évfolyam, 1-26. szám)
1988-03-04 / 10. szám
kedtek meg. Egyetlen fiúgyermekük 1959- ben lett festő és mázoló ipari tanuló. — Én már a járási építőipari vállalatnál tanultam a mesterséget — szólal meg ifjabb Fáber István. — Nem engedték meg, hogy apám mellett tanuljak. Persze, munka után én is jártam vele fusizni, eltanultam tőle a mesterség fortélyait. Azok voltak a szép idők! Akik szép munkát akartak, privát hívták a festőt. Képfestést, betétmintázást és plasztikai vonalazást tanultam édesapámtól! 1961-ig úgy telt Bátyiban Fáberék élete, hogy amikor csak tehették, mentek a lányaikhoz Olomoucba. Meg ők is jöttek családostul Rimaszombatba. Csalták őket a morva nagyvárosba. Hatvanegyben érett meg bennük a cselekvésre késztető döntés. Eladták Bátyiban a házat, s ezt a mostanit vették meg helyette. Vasúti sínpár fut mellette, de a vonatok zakatolását már megszokták. Öt szobából, két konyhából és két fürdőszobából áll a ház! Lányuk, Jutka, már cseh iskolábá járt itt, de rendesen beszél magyarul. Veronika nevű tízéves kislánya is tudja az anyanyelvét. Fáber István és a fia Olomoucban álltak munkába, a járási építőipari vállalat dolgozóiként. Festettek kaszárnyákat, iskolákat, gyárakat, a környék művelődési házait. Mindig együtt, ma is, apa és fia, a két Fáber. Szeretik, becsülik őket, mert gyorsan és jól dolgoznak, festeni és mázolni tudnak. Ifjabb Fáber István szívesen lakna Bratislavában, vonzza oda a Duna, meg a húga is ott van férjnél, de ott a felét sem keresné annak, amit itt! A négyezret is meghaladja a havi jövedelme. Meg Olomoucban már a fél város ismeri őket. — Tizennégy unokánk és tíz dédunokánk van — mondja felcsillanó szemmel Fábemé. — Sajnos, a dédunokáink már nem tudnak magyarul. Csendes házaséletet élünk az urammal, az emlékeinkkel szórakozunk. Emlékszel, Pista? Emlékszel, Piroska? Valahogy így! 1977-től az uram nyugdíjas, de még most is dolgozik a fiam mellett. Én is nyugdíjas vagyok, húsz évig a szomszédságunkban levő autószerviznek voltam a kapusa. A Fáber gyermekek keresztneve a születés sorrendjében: Anikó, Erzsébet, István, Éva, Kati, Judit. Anikó férje vásárúti (Trhové Mýto), Erzsébeté kassai (Košice), Katié zselizi (Želiezovce) magyar, Judité Olomouci német, az Éváé tőketerebesi (Trebišov). Ilyen család! Fáberék és a fiuk szeretnek kirándulni. Fürödni például Nagymegyerre (Calovo) is eljárnak. Olvasni is szeretnek. Járatják az Új Szót, a Hétét, az Új Ifjúságot, a Nőt, a Barátnőt, a Nők Lapját és a Ludas Matyit. Meg a nagy család is összejár. Legfőképpen hétvégeken. Legnagyobb kedvtelésüket azonban az öregek az utazásban lelik. Nem is a valóságosban, hanem a képzeletbeliben, amely a csendesség áldott perceiben, meg az álmatlan éjszakák óráiban messzire ragadja őket, elsősorban a minden más kisvárosnál szebb Rimaszombatba, meg a megszépült emlékek megannyi színhelyére, mindenüvé, ahol korábbi éveikben tartózkodtak. MÁCS JÓZSEF Németh Gyula (2) és archív felvételek (1) GYÖKERES GYÖRGY NŐNAPI KÉPRIPORTJA Ég s föld között: a szót rá nem lelem! véglet közt szi/árd-egy, iszonyú, szent! Asszony: egy, s mind, száz-nevű, s névtelen! (Fodor József : Ember anyja — részlet) 5
