A Hét 1988/1 (33. évfolyam, 1-26. szám)
1988-02-12 / 7. szám
492 11 A gya/om előkészítése a halászathoz A gyalmozás pontos munkamegosztást kíván. Ha ladikból kerítenek, akkor indulás után egy halász a parton marad, aki kezeli a parton hagyott vonókötelet. Ladikkal befelé halad a másik két halász, egyik az alsó inat a súlyokkal, másik a felső inat a pájhókkal fokozatosan bedobálja a vízbe, miközben körívet írnak le a ladikkal. Amikor kikerítettek, az apacsfa (apacskaró, botló) másik darabját kidobják a partra egy további parton lévő halásznak. Ezután vagy a partra húzzák közösen az egész hálót, vagy ugyanúgy ahogy bedobálták, csak fordított sorrendben, most már a hálóban lévő halakkal együtt, beszedik a ladikba. Ha viszont ladik nélkül gyalomoznak, a vizen keresztülhúzzák a hálót, s lassan amennyire bírják, húzzák maguk után a hálót. Két-háromszáz méter úszás után kikerítenek a partra és kiszedik a halat. A gyalmot rendszerint állóvizeken vetik meg, de néhol a jég alatti halászathoz is használják. A 16—17. században a Felső-Tiszán és mellékfolyóin szegedi vagy gyalmos halászokat említenek, akik a török hódoltság elől húzódtak a Tisza északi vidékére. 1632-ben és 1648-ban Sárospatakon réti és gyalmos halászokat írtak össze. A gyalmos halászok a Rákóczi-uradalomnak hetenként négy napot szolgáltak a hal harmadrészéért, s aratás idején is szabadságot kaptak az uradalomtól. Amikor a víz egykoron még évente többször elárasztotta a legelőket, réteket, földeket, a szomszédos földek tulajdonosai összeálltak és közösen gyalmoztak földjeiken. D. VARGA LÁSZLÓ Szegedről hozatták a százhúsz méter hosszú gyalmot. Mivel azonban ilyen hosszúságúra nem volt szükségük, kivitték a legelőre, ahol szétterítették és hosszában kettévágták. így kaptak két hatvanméteres darabot, melyet egymás felé helyezés után egybekötöttek. Á későbbiek során, az 1950-es évektől már egyedül, azaz társulva kötötték a gyalmot. Például összeálltak hatan és mindenki megkötötte a ráeső tízméternyi hosszat, majd az egészet egybekötötték. A gyalomháló felső inára (tartózsi-A háló vizbeeresztése nórra, zsinórra) pájhókat (pallókat, dugókat, pedzőket, parafadugókat, deszkalapokat, lapátokat) erősítettek, ez a víz színén tartotta a nehéz hálót. Ugyanakkor az alsó ínra ólomnehezékeket (súlyokat, terhelőket) rögzítettek, hogy a háló alja érje a víz medrét, s át ne ússzon alatta a hal. A gyalmos halászathoz legkevesebb hat emberre van szükség, de olykor ennél többen is részt vesznek ebben a csapathalászatban. Gyakrabban nappal, de néha éjjel is „gyalmáznak". Legmegfelelőbb időpont áradás idején van, amikor a víz a rétre is A háló húzása A szerző felvételei A kerítőhalászatban használatos, s egyben minden hálófajta közül a leghosszabb a gyalomháló. Az általunk vizsgált területen is nyolcvan és százhúsz méter között mozog hossza. Közepén zsákszerű kiöblösödés, ún. káta van, melybe „kikerítés" után a halak beszorulnak. Két szárnyát egyegy botló (apacskaró, apacsfa, apacsok, vezérkaró) tartja, melyekhez a vonókötél (gyalomkötél) van erősítve. A gyalomhoz hasonló nagyméretű hálót ismerik más népek is, így az oroszok, finnek, törökök csakúgy, mint a franciák vagy a németek. A gyalomháló keleti elterjedése, valamint „gyalom" szavunk honfoglalás előtti török eredete alapján feltételezhető, hogy ezt a hálót Dél-Oroszországban valamely török nyelvű nép révén ismertük meg. A szirénfalviak (Ptrukša), csicseriek (Čičarovce), vajániak (Vojany), korábban Gútáról (Kolárovo), az iskeiek (Ižkovce) Ungvárról, míg a bésiek kihozza a halakat Ezért is nevezték hajdan a gyalmos halászatot réti halászatnak. Az 1950-es években még nagyban ment a gyalmozás, mert akkor a forgók jól megtartották a halakat. Gyalomháló (Vargáné P. Mária rajza)
