A Hét 1988/1 (33. évfolyam, 1-26. szám)
1988-02-12 / 7. szám
a lépcsőn. Akkor eszmélt fel, amikor odaért és megszólalt. — Megengedi? — Ne finomkodjon örökké, üljön le és kész! — Harapós kedvében van ... Talán rossz híreket hallott? — Reggelizett már? — Az esti maradékot ettem meg. — Akkor meg miért nem marad a szobájában? — Nyugtalan vagyok ... és félek egyedül. — Én nem lehetek a dajkája — mormogta a Kiskatona. — Tudom ... Egyébként már megtudtam, hogy kinél töltötte az éjszakát, meg más egyebeket is magáról... — Mi a fene!... Talán a verebek csiripelték a fülébe? — Miért bánt mindig? — kérdezte a lány némi szemrehányó ízzel a hangjában. — Nem bántom ... — Gréta jött be hozzám néhány percre ... Kedves lány ... — Gréta ? — kapta fel a fejét a Kiskatona. — Maga persze amilyen nagyokos, mindent kipakolt neki. — Dehogy pakoltam, hiszen szóhoz sem hagyott jutni. — A kis pletykás... — mormogta orra alatt a Kiskatona. Talán azzal is eldicsekedett, hogy mi történt az éjjel ? Klára elengedte füle mellett a kérdést. Mintha nem is hallotta volna. — Megajándékoztam egy gyűrűvel — mondta. — Mit csinált? — szisszent fel a Kiskatona. — Nem kellett volna? — kérdezte Klára megszeppenve. — Karácsonyi ajándéknak szántam a kedvességéért. — Egyik marhaságot a másik után követi el!... Ha megharagít, úgy itt hagyom mint Szent Pál az oláhokat! — Az is baj, ha valakit megajándékoz az ember? — Már hogyne volna baj! — dörrent rá a Kiskatona. — Zsóka asszony a sasszemével rögtön észreveszi, és nyomban elkezd működni a piszkos fantáziája. — A fantáziája ? — Az bizony, a fantáziája!... — dohogott a Kiskatona. — Nyomban arra gondol, hogy aki manapság csak úgy ukk-fukk gyűrűt ajándékoz valakinek, annak több is lehet belőle, esetleg nagyon sok. Érti már. Klárika kisasszony!? — Én igazán jó szándékkal adtam. — Jó szándékkal! — mérgelődött a Kiskatona. — Néha a jószándék akkora pofonnal tud fizetni, hogy arról koldul az ember. Klára ijedten nézett a Kiskatonára. — Szólni kellene Grétának, hogy ne mutogassa ... Megteszi ? — Csakhogy végre már egy épkézláb gondolat is megszületett abban az okos fejecskéjében! — mondta a Kiskatona. Fel akart állni, hogy menjen és intézkedjen, de abban a pillanatban megjelent Zsóka asszony a hallban, mire visszahuppant a helyére. Klára, hogy jóvá tegye a baklövését, túlságosan is buzgón dőlt a Kiskatonához. Fejét a vállára hajtotta és átszellemült arccal mosolygott. — Túlzásba viszi, ne hülyéskedjen! — súgta a Kiskatona. Zsóka asszony megállt a párocska előtt. Gunyoros mosoly suhant át az arcán, egyébként azonban elégedett volt. — Enyelgünk, enyelgünk, galambocskáim?! — Hát... — vigyorgott sután a Kiskatona és fel akart állni, de Klára visszahúzta maga mellé. Zsóka asszonynak váratlanul megváltozott a magatartása. Szigorúan rádörrent a Kiskatonára. — Félre a lánytól, hékás!... Ettől a minútumtól kezdve semmi közöd hozzá, megértetted!? — Ahogy kívánja, Zsóka asszony. — Aztán semmi susmus ám a hátam mögött, mert szemmel tartalak benneteket. és ha valamit észreveszek, jaj nektek! — fenyegetődzött a fönökasszony villogó szemmel, majd gúnyosan elmosolyodott. — No, lám, hogy összeédesedtek egy fél éjszaka alatt!... Ragyog a szemük az ördögfajzatoknak, mint a tavaszi napsugár!... Én meg már ijedeztem, hogy ez a húzatott Kiskatona csak övön felül férfi. Fene a jódolgotokra!... — Megfricskázta a fiú orrát. — Te kis vadbika, hát mégis... ? — Igyekszik az ember, Zsóka asszony... Különben megmondtam az este, hogy még hasznomat veheti, s hogy minden kívánságát teljesítem, de nem hitt nekem. — Menj, te, te, nagy kombinátor! — csapta hátba a Kiskatonát Zsóka asszony felderülö arccal, majd újra elkomorodott. — Jól figyeljetek rám: mától kezdve a nagynénéd vagyok, te pedig a Róbert fiam menyasszonya vagy, érted? — bökött a lányra. — Jegyezd meg, Klára, hogy a vendégek előtt egyáltalán nem mutatkozol, és ... — fordult a Kiskatonához — te se nagyon csámborogj a szemük előtt, ha csak nem muszáj, de ha mégis, akkor valóban tedd magad hülyének! ... Mondjuk ... vigyorogj bambán ... rángasd a kezed ... kapkodd a fejed, mintha cúgban állnál, és beszélj össze-vissza mindenféle marhaságot, érted!?... Amenynyire ismerlek, nem fog nehezedre esni. — Minden úgy lesz, ahogy kívánja, Zsóka asszony — mondta a Kiskatona készségesen. s elkezdett bambán vigyorogni meg rángatózni. Zsóka asszony elégedetten felnevetett: — Született lökött vagy!... így még a gróf Marciházy se tudta csinálni, pedig ő aztán igazán terhelt volt, szegény... Elég lesz, haliod-e!... A végén rámragasztod és én is elkezdek rángatódzni! — Felkiabált az emeletre. — Gréta, Gréta I — Jövök, asszonyom, jövök! — kiabálta a lány lefelé futva a lépcsőn — Tessék! — Csípd karon a gavallérodat és vezesd föl a szobádba. Szórakozzatok szép csendesen, meghitten, mint valamikor... — Ahogy parancsolja, asszonyom — mondta Gréta, s kecses mozdulattal belekarolt a Kiskatonába. — Uram! — Hölgyem! — Megálljatok! — csapott le rájuk Zsóka asszony, mint ragadozó a prédájára. — Mi csillog az ujjadon, Gréta? — Gyűrű... — Nem vagyok vak, látom, de milyen gyűrű? — Hát gyűrű ... — Hol vetted, kitől kaptad!? Gréta látható ijedtséggel és tanácskérőén nézett a Kiskatonára meg Klárára. Valahogy megérezte, hogy nem szabad megmondani az igazságot, mert abból baj származhat. A Kiskatona ezúttal is feltalálta magát: — Gréta, Gréta, miért nem mondod meg. hogy tőlem kaptad ajándékba?! Az örömlány szégyenkező zavarral hajtotta el a fejét. — No. nézzük csak, hogy milyen gavallér ez a Kiskatona! — mondta Zsóka asszony szokatlan nyugalommal. Mintha derengett volna valami az agyában. Grétához lépett, tenyerére vette a kezét és úgy mustrálgatta a gyűrűt: ördögi fények gyúltak a szemében. — Remek darab ... és nem is értéktelen ... — Néhány pengős ócskaság — szólt közbe a Kiskatona. — Igazán?... Eddig úgy tudtam, hogy egy csóró kiskatonának a szikvíz is drága ... Ha gyűrűre tellett, remélem maradt még pénzed ?... Az ünnepek után kimész a városba. és veszel magadnak egy öltönyt, de jóvágású legyen ám, elvégre rokonok vagyunk, vagy mi a szösz! — rendelkezett a főnökasszony. — Most már mehettek, tűnés! ... — Hosszan nézett a lépcsőn felfelé lépegető párocska után. Klára szintén. Mintha szomorúság lengte volna be az arcát. Végignézett a lányon. — Most már te vagy soron: gyere, bemutatlak a fiamnak! Bementek Róbert szobájába. — Folytatjuk — Zs. NAGY LAJOS Szomorú szemmel Nem olyan egyszerű a játék, ahogy az ember elképzeli. Jöhet a névnapi ajándék? Csakhogy már zöld penész fedi. Apám valahol fent az égben kovácsol égő szekeret s Illésként jön vissza a földre, de már nem vasal kereket, szomorú szemmel nézi, nézi, mennyi még itt a buktató, s a világ lova hogy lesántult, s alig van rendes patkoló kovács... eddig csak eddig tartott a majdnem szabályos a majdnem jól hangzó vers azután megakasztotta a toliam reszketése fekete emlékeim támadó hada apám kilenc napi haldoklásának rémképe a züllött és tébolyult idő garázdálkodása nagyon fáj még nagyon fáj nagyon fáj folytatása — talán majd egyszer máskor — következik... 15
