A Hét 1988/1 (33. évfolyam, 1-26. szám)

1988-01-01 / 1. szám

KÖVETKEZŐ SZÁMUNK TARTALMÁBÓL Keszeli Ferenc: TÉLI HANGULATOK Batta György: A MÁSIK SZIKORA Lacza Tihamér: GRENDEL LAJOS ÚJ KÖNYVÉRŐL Mécs József: LÁTOGATÓBAN A KOMÁROMI (Komárno) MAGYAR GIMNÁZIUMBAN Miklósi Péter: NOTESZLAPOK Lovicsek Béla: MENEKÜLÉS (folytatásos regény) Csicsay Alajos: A FÁK ÚJ RUHÁJA (mese) Címlapunkon Gyökeres György fel­vétele A Csemadok Központi Bizottságának képes hetilapja. Szerkesztőség: 815 44 Bratislava, Obchodná 7. Telefon: 332-865 Megjelenik az Obzor Kiadóvállalat gondozásában, 815 85 Bratislava, ul. CsI. armády 35 Főszerkesztő: Strasser György Telefon: 332—919 Főszerkesztő-helyettesek: Ozsvald Árpád és Balázs Béla Telefon: 332-864 Grafikai szerkesztő: Král Péterné Terjeszti a Posta Hírlapszolgálat Külföldre szóló előfizetéseket elintéz: PNS — Ústredná expedícia tlaőe, 813 81 Bratislava, Gottwaldovo nám. c. 6 Nyomja a Vychodoslovenské tlaőiarne n. p., Kosice. Előfizetési díj egész évre 156,— Kős Előfizetéseket elfogad minden postahivatal és levélkézbesitö. Kéziratokat nem örzünk meg és nem küldünk vissza. Vállalati hirdetések: Vydavaterstvo Obzor, inzertné oddelenie, Gorkébo 13. VI. poschodie tel: 522-72, I fc\5-85 Bratislava. 1 Index. «vä2 11. 2 TÁBI LÁSZLÓ, az SZLKP KB oktatási és tudományos osztályának konzultánsa — 1927. nov. 16-án születtem Nyitrageren­­cséren (Nitrianske Hmciarovce) Édesapám telefonszerelő volt és fiatalon meghalt. É- desanyám a nyitrai tintagyárban dolgozott. Szintén fiatalon távozott az élők sorából. Ötéves koromban két nővéremmel együtt árva maradtam. Mányika nagymama vállal­ta fel a szülői kötelességeket. Később a hely­zetünk javult valamelyest. Apám állami alkal­mazott volt, árvasági segélyt kaptunk. A falu felekezeti iskolájában apácák tanítottak. Egyike voltam a legjobb tanulóknak, így taní­tói javaslatra a bratislavai magyar gimnázi­umba kerültem. Továbbtanulásomhoz az ár­vasági segély kevésnek bizonyult, szerencsé­re a gimnáziumban kiírtak egy pályázatot, amely szerint az a tanuló, aki a legjobb tanul­mányi eredményt éri el, teljesen ingyenes internátusi ellátásban részesül és tandíjat sem fizet. A pályázatot megnyertem, és 1945-ig, a magyar gimnázium fennállásáig teljesen ingyenes tanuló voltam. Tanáraim ajánlására vagyonos gyöngébb tanulókat is tanítottam havi jutalomért. És kivételt is kaptam, mint jó tanuló. Délutánonként 2—3 órát dolgozhattam a Nivea cégnél. Az inter­­nátus igazgatója, dr. Pécsy Jenő (jóval a felszabadulás után a Szabad Földműves szerkesztője volt), nagy hatással volt rám. Negyvenöt elején tudtam meg, hogy a Ma­gyar Tanácsköztársaság hónapjaiban fontos posztot töltött be, a fehér terror halálra is ítélte. Óvatos figyelmeztetéseivel rányitotta szemünket a második világháború igazi hát­terére. Tóth Ferenc latin—magyar szakos tanárra is szívesen emlékezem. Ő szerettette meg velem a magyar irodalmat. Gimnázi­umunknak, néhány kivételtől eltekintve, jó tanárai voltak. Szinte valamennyi növendéke főiskolát végzett. — A második világháború után mindenki úgy kereste a további helyét, ahogy jónak látta. Én történetesen egy nyitrai vaskereske­­dönél helyezkedtem el, és vártam a magyar iskolák megnyitására. Közben a kolini vegyi­­üzemben is dolgoztam, mint villanyszerelő. Az unokabátyám három hónap alatt vezetett be a mesterség tudományába. Kolínban döntöttem el, hogy Magyarországon folyta­tom a tanulmányaimat. 1946 novemberében beiratkoztam a budapesti Rákóczi Gimnázi­umba, hatodik osztályos tanulónak. Az or­szág mindennek szűkében volt, mégis magá­val ragadott az új Magyarországot építők lelkesedése. 1947 májusában beléptem a kommunista pártba. Tagja lettem a népi kollégiumnak, amelyhez a forradalmi ifjúság szine-java tartozott. Itt nyertem munkásön­tudatot. Büszkén emlékezem erre az időre, és hálásan is. mert hiszen a magyar nép, amely maga is nélkülözött, befogadott, élel­met és szállást biztosított számomra. Ennek a forradalmi korszaknak köszönhetem, hogy magam is forradalmár lettem, a párt elköte­lezettje. Érettségi után a Marx Károly Köz­gazdaságtudományi Egyetem hallgatójaként mélyítettem el elméleti tudásomat. Rudas László, Pach Zsigmond stb. tanított. A köz­­gazdasági egyetemen tanultam meg a logi­kus marxista gondolkozást. Ez kíséri végig életemet. Soha nem árultam el az ott belém oltott eszméket. Abból az időből jól emlék­szem diáktársakra: Onódy Jánosra, a nyitrai Tanárképző Főiskola volt dékánjára. Ressl Jánosra, a bratislavai magyar pedagógiai gimnázium politikai igazgatójára és mások­ra, akikkel magasra emeltük a proletár nem­zetköziség zászlaját. A Magyarországról ha­zatérő tanulók és egyetemi hallgatók cso­portjának vezetője voltam, felelős a tovább­képzésükért és szlovák nyelvi felkészítésü­kért. Túlnyomó többségük felelős posztokra került, társadalmunk megbecsült emberei lettek, vállalták a szocialista építés terheit. Budapesten résztvevője voltam a II. Világifjú­sági Találkozónak is, amelyről olyan emlé­kekkel tértem haza, amit elfelejteni nem lehet soha. — 1951-ben az Oktatási és Tudományos Megbízotti Hivatal nemzetiségi osztályának vezetőjévé neveztek ki. Olyan időben, amikor rendezni kellett a magyar iskolaügy kérdését. 1948 februárja hozta a döntő fordulatot népünk életében, azután sorra megnyíltak a nemzetiségi iskolák. Jóleső érzéssel gondo­lok vissza az alapozó munkára. Óvodák, alapiskolák, gimnáziumok széles hálózatát hoztuk létre. Szakközépiskolákat is nyitot­tunk a népgazdaság követelményei szerint. Munkás- és parasztgyermekekből neveltünk tanítókat, akik később főiskolai végzettségre tettek szert. Tanítottak, tanultak, és emellett a falu szocializálásából és a társadalmi mun­kából is kivették részüket. Nagy szeretettel gondolok az akkor már ősz hajú, szlovák nemzetiségű munkatársamra, Horácek Béla bácsira, aki önzetlenül segítette a magyar iskolák megalakulását. Türelmes munkával megteremtettük a magyar iskolaügy anyagi és személyi feltételeit, azonos szintre emel­tük az oktató-nevelő munkát hazánk más anyanyelvű iskoláiéval. Az ezekből az isko­lákból kikerült diákok ezrei szereztek képesí­tést hazánk különböző közép- és főiskoláin. Közülük sokan a szocialista munka hősei, kitüntetett dolgozók lettek, s a csehszlová­kiai magyar értelmiség zömét alkotják. Szá­mos pedagógus állami és szak ágazati kitün­tetést kapott. Nagyon sok barátom van a pedagógusok között, s találkozásaim során Állami kitüntetései: 1974 — Kiváló Munkáért 1977 — a Szocialista Építésben Szerzett Érde­mekért 1987 — Munka Érdemrend felelevenítjük a régmúlt idők küzdelmeit. Is­kolapolitikai vonatkozású írásaim is számot­tevőek. Tankönyvrecenzióm sem kevés. A csehszlovákiai magyar iskolaügy egyenérté­kű része az egésznek, ennek ellenére az idáig vezető út nem volt gondoktól mentes. A Megbízotti Hivatalban központi tanfelügye­lője is voltam a magyar iskoláknak, később kerületi tanfelügyelője. Innen hívtak 1962 szeptemberében mostani munkahelyemre, ahol felelős vagyok a gimnáziumok és a szakközépiskolák pártmunkájáért, beleértve a nemzetiségi iskolákat is. Akkor már járási, majd kerületi lektora, aktivistája voltam a pártnak, elnökségi tagja a Csemadok Nyu­gat-szlovákiai kerületi bizottságának, a Taní­tók Lapja szerkesztőbizottságának, s ugyan­ennek a lapnak még szerkesztője is. Egy­szóval igen-igen mozgalmas élet állt mögöt­tem, amikor a pártközpont apparátusába hívtak dolgozni. Azóta hivatásos pártmunkás vagyok, méginkább elkötelezettje a párt poli­tikájának. És az SZLKP KB lektora, a párta­­lapszervezet vezetőségi tagja. — Mostani munkakörömben már egész iskolapolitikánk fejlesztésében vettem részt, a magyar iskolákat is beleértve. Munkánk nyomán persze nemcsak rózsák, tövisek is nyíltak. Örültem a sikereknek, bosszankod­tam a hibák láttán. És még jobban éreztem a felelősség súlyát. A válságos évek nem tudtak megtörni a párt politikájába vetett hitemben, és nagy megtiszteltetésnek tar­tom, hogy pártunk hosszú éves munkámat értékelve 60. születésnapom alkalmából Munka Érdemrend kitüntetésre javasolt. 1952-ben nősültem, három lánygyermeken van, mind a három főiskolát végzett, kettő közülük tudományos fokozatot ért el, a har­madik az egyik dél-szlovákiai város kórházá­nak az igazgatója. Két lányom párttag, a harmadik SZISZ-elnök a munkahelyén. Fele­ségemmel Nyitrán ismerkedtem meg. Erede­ti foglalkozása pedagógus. A bratislavai ma­gyar óvodának két évtizedig volt tanítója és igazgatója. Házasságunk kezdetétől jóban­­rosszban mellettem áll. A válságos évekre visszatérve, nem tudtam együtthaladni az árral, ezért fenyegető, névtelen levelek zö­mét zúdították rám, s az ezzel járó feszültsé­gek nem maradtak nyom nélkül. A hetvenes évek modern betegségének én is áldozata lettem, egy szívrohamot éltem túl. A beteg­ség hosszú ideig nyomot hagyott az életem­ben. Megismertette velem a legjobb és leg­olcsóbb orvost, a természetet, a mozgást, a friss levegőt. Ekkor döbbentem rá, hogy az t1 elkötelezett élet mellett létezik egy másik is. U így lettem természetimádó! Azóta sokat./ gyalogolok hétvégeken a feleségemmel és a barátaimmal. Magától értetődően az állandó önképzést sem hanyagolom el. Pedagógiai és közgazdasági főiskolai végzettségem van. Három unokám társaságában is szívesen töltöm az időt. Szeretem a szépirodalmat, a sportot, magyarul, szlovákul, oroszul olvasok, franciául, németül és finnül is tanultam. Befejezésül csak annyit, hogy ha valaki egye­nes úton jár, és tudja, miért küzd, és becsü­letesen el is végzi, amit rábíztak, akkor az életének és a küzdelmének értelme van. MÁCS JÓZSEF

Next

/
Oldalképek
Tartalom