A Hét 1987/2 (32. évfolyam, 27-52. szám)
1987-11-20 / 47. szám
BODROGKÖZI ÉS UNG-VIDÉKI BARANGOLÁSOK apályos, erdötlen, csak néhol homokdombokkal tarkított kultúrterület jellemző Perbenyik (Pribeník), Dobra és Bély (BieO határára. A síkság régi feltöltött üledék, talaja kötött, szikesedésre hajlamos. A Karosa régi felső folyását már csak nyomokban találjuk meg — a vidék igazi vízelvezetője a Szomotoricsatorna, csak néhány kisebb szakaszon követi az egykori medret. Elszigetelt, fokozatosan feltöltődö ágak szétszórtan még megtalálhatók. A természetjáró ember itt kevés eredeti növénytársulást talál, az állatvilágra is inkább a kultúrtájra jellemző összetétel figyelhető meg. Azért akadnak a régi múltnak szép nyomai. Például Bély község nyugati peremén levő Csalló nevű elszigetelt Karcsa-ágban igen ritka és Ét ' Aj Dobra látképe fi Fdso Korcro menten egyedi jelenségként a sima tócsagaz (Ceratophyllum subersum) és a púpos békalencse (Lemna gibba) társulása él. A vízelvezető csatornák nyújtanak utolsó menedéket a néhai szabad vizek jellemző növényeinek. Szerencsére néhány helyen az ember jó ízléssel pótolta az általa okozott kárt a természet képében, parkokat telepítve. A két kastély (Perbenyik és Bély) körül erre szép példákat láthatunk. A perbenyiki kisebb és kicsit komorabb hangulatú. Vénséges vadgesztenyék fogadják a látogatót már a bejáratnál, kisebb platánok üdítik a sötét faalagutakat, de a legérdekesebb a park hátulján van — egy bizonyára száz évnél is idősebb termős tiszafa (Taxus baccata). Különös és szokatlan módon terebélyes tölgyfára emlékeztet, erősen eltérve az inkább jellemző bokorszerű formáktól, szabályszerű törzse van. Nagyobb, tágasabb és barátságosabb a bélyi kastélypark, bár ez elhanyagoltabb, gyomos és igen rontja az összhatást az érzéketlenül a közepébe telepített rikító színre mázolt italbolt és pléhkerítése. Csodálatos régi fákat és bokrokat láthatunk itt. Hatalmas platánok uralkodnak a déli részen, középen szinte égbe nyúló kőrisek vonzák a szemet, sudár jegenyékkel tarkítva. A bokrok közt is van néhány értékes szép egyed, mint a lilaakác, a szivarfa és a veresgyűrű nemesített változata. Nagyon szép, fanagyságú, tehát tekintélyes korú lepényfa (Gleditsia triacanthos) szegélyezi a nyugati peremeket. BOGOLY JÁNOS Perbenyik (Pribeník) — Ma Hath kastély P erbenyik példáján betekintést nyerhetünk a bodrogközi falvak életébe és történetiségébe is. A helmeci központi helytől délre elterülő sík terület első faluja, mely birtokosait gyakran váltotta, de lakói viszonylagos önállóságban őrizték hagyományaikat. Az első Írásos adat 1323-ból származik róla Helmec határjárásában (pervenit ad métám villa Fterbenyik). Az Agárdi, Tárkányi és Perényi családok birtokolták és már a 15. század elején említik vásártartási jogát. A 16. században a mohácsi vész utáni időkben huszonhatról tizenegyre csökkent lakott portáinak a száma, majd egy újabb népességgyarapodás következik. A reformáció térhódítása a 16—17. század fordulóján igen jelentős egész Zemplénben. A Bocskay István által 1604-ben Gálszécsen (Secovce) meghirdetett felkelés is ennek védelmét szolgálta. Az 1610 körül készült református egyházi összeírásban a gazdálkodás akkori állapotát tükrözi, hogy mivel tartoznak adózni a lelkipásztornak: „Minden ágytul egy kalangia (kalangya =* 1 kereszt) búzát adnac az az 32 kévét és tiz pénzt. Az ki búzát nem adhat ötven pénzt ad, garas pénzt den Bély (Bieí) — kastély és a park 10. Az barmos ember egy szekér fával tartozik. Özvegy asszony három sing vásznat ád. Keresztelésből egy tiuk és egy kenyér. Esketésböl nászpénz. Temetésből semmi." Egy másik perbenyiki érdekesség ugyancsak egy református vizitációból került elő, melyet Miskolci Csulyak István zempléni esperes 1629 őszén jegyzett le. Miután leírja, hogy mely földek tartoznak a pásztorhoz, de abból egy darabot Sennyey ispánja elvett. „A perbenyiki templomban minden ocsmányságok találtattak. Hordó, ruha és egyéb afféle, melyeket az utón járóktól való félelmekben hordattanak oda. Az czin-4
