A Hét 1987/2 (32. évfolyam, 27-52. szám)
1987-12-04 / 49. szám
KÖVETKEZŐ SZÁMUNK TARTALMÁBÓL Balázs Béla: MAJOR ISTVÁN CENTENÁRIUMÁRA Milan Kosec: A JUBILÁLÓ GYÁR J. Keníz: KISKATONÁK Zolczer László: DECEMBER TIZEDIKÉ VOLT Lacza Tihamér: J. E. PURKYNÉ Gál Sándor: RAZLIV Bokros Katalin: VELENCE — A KELET KAPUJA Címlapunkon M. Borsky felvétele A Csemadok Központi Bizottságának képes hetilapja. Szerkesztőség: 815 44 Bratislava, Obchodná 7. Telefon: 332-865 Megjelenik az Obzor Kiadóvállalat gondozásában, 815 85 Bratislava, ul. CsI. armády 35 Főszerkesztő: Strasser György Telefon: 332-919 • Főszerkesztő-helyettesek: Ozsvald Árpád és Balázs Béta Telefon: 332-864 Grafikai szerkesztő: Král Pétemé Terjeszti a Posta Flíriapszolgálat Külföldre szóló előfizetéseket elintéz: PNS — Ústredná expedicia tlaőe, 813 81 Bratislava, Gottwaldovo nám. ő. 6 Nyomja a Vychodoslovenské tlaéiame n. p., Koéice. Előfizetési dij egész évre 156,— Kós Előfizetéseket elfogad minden postahivatal és levélkézbesitő. Kéziratokat nem örzünk meg és nem küldünk vissza. Vállalati hirdetések: Vydavaterstvo Obzor. inzertné oddelenie, Gorkého 13, VI. ppschodie tel: 522-72, 815-85 Bratislava. Index: 492 11. KÖTŐDÉSEK — A találkozásaink kézfogásokkal járnak, s ilyenkor mindig arra gondolok. hogy vajon lehet-e valakinek szorftóbb. erősebb kézfogása Kovács Gyuriénál? — Mitagadás, ezt már mások is sokszor mondták. A kézfogás legyen férfias s jelentse azt, amit jelenteni hivatott: legyen egyfajta pecsét az emberi kapcsolatok íratlan okmányain, s ha már pecsét, akkor olvasható is legyen. Nekem kétségtelenül jókora tenyerem van, ami természetes, hiszen húsz esztendőnél hosszabb ideig aktív birkózásban, ugyanakkor pedig aktív fizikai munkában edződött. Amikor kölyökkoromban Komáromba (Komámo) kerültem tanoncnak és a hajólakatos szakmát tanultam a hajógyárban, bizony már ott is, akkor is meg kellett tudni markolni a munkadarabot, ami természetesen mindig vas volt. Tömb, rúd, lemez — ami jött. Azóta is ezen edződik a tenyerem s edzem is szeretettel, mert szeretem a munkámat. Jóllehet, a jelenlegi munkahelyemen nem hajókat építünk, de itt is kizárólag vassal dolgozom. — Kezdjük talán az elején ... — Ám legyen! Tejfalusi (Mlieéno) gyerek vagyok, ezt tudod, s talán azt is tudod, hogy az is maradok, mert bár a világnak igen sok szegletében jártam, azt mondom: nem tudnék másutt élni, mint a szülőfalumban, amely már összeépült Somorjával (Samorin). Számomra ez a családi, falusi közösség jelenti az igazi biztonságos hátteret, a csallóközi táj jelenti a szeretett szülőföldet, a gyerekkort, a jelent, a jövőt. Amikor elkerültem hazulról tudtam, hogy ez csak ideiglenes lehet, s az egy-két esztendőnyi távoliét során mindig rendszeresen hazajártam. Szerencsére ez sosem volt hosszú idő. Inasévek, katonaság, no meg egy esztendő Füleken (Fifakovo), ahol viszont köveket emelgettünk a kőbányában, edzés gyanánt. Merthogy aki egyszer birkózásra adta a fejét, annak szentül kell hinnie, hogy nemcsak egy másik birkózót tud két vállra fektetni, hanem ha kell. akár egy hegyet is. — Könnyű annak aki ilyen hatalmas termetű... — Száznyolcvankét centiméter magas vagyok és gyenge száztíz kiló. Érthető, hogy senki sem szeretne tőlem pofont kapni. Persze, én sosem pofont akartam adni, dehogy — én mindig csak győzni akartam a szőnyegen. Boldoggá tesz, széppé teszi az emlékezést ha arra gondolok, hogy bizony ez jónéhányszor sikerült is, amíg aktív birkózó voltam. Kötöttfogással kezdtem, annál is maradtam végig, és csak tavaly hagytam abba a birkózást, ami persze nem azt jelenti, hogy hetente legalább egyszer ne lépnék szőnyegre most is. Mert nem akarok, nem is tudnék végleg elszakadni a birkózástól, így aztán maradtam továbbra is a Dunajplavba csapatánál, ahová be-bejárok segíteni az edzőnek, megmutatni egy-egy fogást a gyerekeknek, no meg persze élvezni a sport, a birkózás örömeit. — Ügy tudom, a labdát is kergeted ... — Persze, persze, de azt minden hivatásszerüség nélkül. Van itt Somorján egy jó kis csapatunk. Fletente összeállunk egy-két órára, jól kifárasztjuk magunkat a gyepen, vagy a tornaterem parkettjén, aztán leülünk beszélgetni. Ez is fontos része az életemnek. KOVÁCS GYÖRGY — mesterfokú sportoló, hajólakatos — Mikor is kerültél a hazai birkózás élvonalába? — 1982-ben, a katonaéveim alatt, amikor nyolcvankét kilós testsúllyal lettem csehszlovák bajnok. Előtte háromszor voltam az ifjúsági bajnokság országos elsője s nyertem három nemzetközi versenyt is egymás után. Remek esztendők voltak. Bejártam az összes szocialista országot, még Mongóliát is, voltam Törökországban, Franciaországban, Svédországban, az NSZK-ban, Belgiumban ... Finnországban ötödik lettem az ifjúsági EB-n, a Szovjetunióban hatodik a Baráti Hadseregek Spartakiádján. Idehaza 71-ben az országos bajnokságon ezüstérmes lettem kötöttfogásban, szabadfogásban pedig aranyérmet kaptam. Ifiként négyszer voltam szlovákiai bajnok, kétszer országos bajnok ... — Ki indított el a pályafutásodon ? — Több nevet említhetnék, de elsősorban Petrás Sándor nevét írd le, aki nélkül aligha lettem volna igazi birkózó. A sportág komáromi hagyományai, eredményei elválaszthatatlanok az ő nevétől. — 1971 óta Szlovákia fővárosának peremén, az Agrostavnál dolgozol, mint vas szakmunkás, egy személyben pedig mint mester is. Télen fűtetlen, nyáron áttüzesedett üzemcsarnokban, ahol ütik. vágják hajlítják hegesztik a vasat — nem kis zajban. Ahogy elnéztem, talán te vagy ott a legvidámabb ember. . . — Lehet. Az biztos, hogy az alaptermészetem kedélyes, mert örök optimista vagyok, ezzel együtt a munkámat is nagyon szeretem. Szeretem a munkahelyen, szeretem odahaza — amikor bütykölgetek, szeretem bárhol, bármikor, barátoknál, ismerősöknél, amikor segíteni hívnak. Tudod-e, mi a titka ? — ? — Nincs titka. Egyszerűen csak arról van szó, hogy ez is egy örömforrás, méghozzá igen fontos. — Család? — A család legalább annyira fontos. Csak idő lenne több ... A feleségem peda-KÖTŐDÉSEK gógus, a somorjai magyar alapiskolában tanít. Kislányunk, Nóra, ugyanitt harmadikos kisdiák. Tudod, nemrégiben építkeztem a szülőfalumban, közvetlenül a szülőházam szomszédságában, ahol most özvegy édesanyám lakik. A családi életünk rendezett, annál is inkább, hogy aránylag rövid idő alatt elkészült a házunk, ahol igen jól érezzük magunkat, merthogy panelházban laktunk korábban, ahol egyikünk se tudott megszokni igazán, hiszen én is, feleségem is falusiak vagyunk. A feleségem ekecsi (Okoc). a vonaton ismerkedtünk meg, amikor a tanulóévek alatt utazgattunk. — Te aztán később is tanultál. — Igen, esti tagozaton elvégeztem a gépipari szakközépiskolát. De hadd térjek vissza még az építkezésre. A Dunajplavba sportegyesületében, ahová sok éve olyan erős szálakkal kötődöm — szinte minden szakma képviselt, azonkívül a szülőfalumban, a barátaim is mindenféle szakmákban dolgoznak. Ezt azért említem, hogy arról beszélhessek, milyen rengeteg segítséget kaptam én ezektől a barátoktól, amíg a családi házunkat építettük. Csak szólni kellett és jöttek. Ács, kőműves, „vasas,” „vizes" ... Ez nagy dolog. Természetesen én is mindig mentem, ha szóltak, és szívesen segítek ma is, mert igen sokra becsülöm azt, ha az emberek segítenek egymáson. A kaláka többnyire a barátság próbája is. Én a kalákázásban egyetlen barátot sem veszítettem, mi több, újabb barátságokkal lettem gazdagabb. — Koránkelő ember vagy. hiszen reggel hattól délután fél háromig dolgozol, ami azt jelenti talán, hogy sok szabadidőd marad? — Nekem időm is, dolgom is mindig van, mert igyekszem ésszerűen élni. Nem vagyok idegeskedő típus, s ezt kétségtelenül a sokéves aktiv sportolásnak köszönhetem, akárcsak a kondíciómat, az egészségemet. A munka utáni szabadidőm is többnyire munkával telik, de ha a kislányom azt mondja: Apu menjünk ki a Dunához! — akkor kimegyünk. Ha a feleségem azt mondja: Gyuri, menjünk el ide vagy oda — akkor elmegyünk. Legyen az egy színházi előadás Pesten, vagy akár hangverseny a Szlovák Filharmóniában — elmegyünk, annál is inkább, mert a színházat nagyon szeretem, a zenét pedig a kislányom miatt, vele együtt kedveltem meg — lévén hogy zenét is tanul. — Apropó — kondíció! Szeretsz enni? — Naná, hogy szeretek. Jót és sokat. Igaz, van rajtam majd tíz kilónyi felesleg, de nem nagyon zavar, mert bár az aktív birkózást abbahagytam, ám a munkám továbbra is erős izmokat igényel. Meg egyébként is úgy szoktam meg, hogy erős vagyok. Tudod, milyen vézna srác voltam én kamaszkoromban. El nem hinnéd! — A kedvenc ételed? — Hús, hús, hús! De e mögött nem falánkság vagy torkosság van elsősorban, hanem a szokás, meg a test, a szervezet igénye. Ma is kacsát reggeliztem, de meg ne kérdezd, hogy mennyit. Körülbelül annyit, mint egy aktiv birkózó. És olyan étvággyal persze. Sosem szeretnék megrogyott öregember lenni. KESZELI FERENC 2
