A Hét 1987/2 (32. évfolyam, 27-52. szám)
1987-07-24 / 30. szám
nálunk. Amikor te lefeküdtél, néhány perc múlva ö is elment... Képzelődsz. Nem képzelődött. Amikor egy óra múlva megpróbált bemenni Anyuhoz, zárva volt az ajtó. Kulcsra. — Tudom, hogy itt aludt. Nem képzelődöm. Be akartam menni hozzád. Zárva volt az ajtód. — Na jó — akkor ez egyszer itt aludt... — Aztán sietve, nagyon zavartan és fülig pirosán: — Én a konyhában aludtam, összecsukható ágyon. Azért nem találtál a szobámban. Hazugság. A konyhaajtó nyitva volt, és ott nem aludt senki. Aztán még mindig nagyon sietve, hadarva: — Hiszen tudod, hogy este zuhogott az eső. Egész éjszaka zuhogott. Ömlött. Tibi bácsi nem tudott hazamenni. Hát ezért. — De hiszen kocsival volt; itt állt a kocsi a ház előtt. — Jaj, kisfiam, siess már, mert elkésel az iskolából... Tibi bácsinak elromlott az ablaktörlője. Nem vághatott neki az útnak zuhogó esőben, rossz ablaktörlővel... Elkészültél már végre? — Nem tudta megjavítani? Egy nyavalyás ablaktörlőt? Hiszen mérnök, nem? És ha nem tudta megjavítani, miért nem hívott taxit? — Jaj, kisfiam, ne kérdezz már annyi butaságot! ... És ne felejtsd otthon a tízórásidat... Buta kisfiú. Nyolcéves, valódi bicaja van — Apu vette: tükörrel meg dudával, nem csengővel —, tavaly első díjat nyert egy ügyességi bicajversenyen, oklevelet kapott tájékozódási versenyen. Három éve tud úszni (mély vízben is!), kézállást meg cigánykereket csinál, hidat előre, hátra, a nyújtón szélkelepet. Halálforgást. Halálforgásnak is lehet nevezni. Buta kisfiú. Hát az is. Naná! Olyan buta, mint a tök. Mint a fenekem. Ezen keserűen bár, de vigyorognia kellett: lehet valaki olyan buta, mint a tulajdon feneke ? Lehet. Már télen látnia, tunia kellett volna, mi készül itt. Csakhogy vak volt. süket volt, mafla volt. — Kisfiam, ne olvass sokáig. Erna néni itt lesz, a másik szobában. Majd ügyel, hogy idejében eloltsad a villanyt... Volt úgy is, hogy „Erna néni majd mesél neked", de ezt kereken visszautasította: — Nem kell...! Erna néni erösködött egy ideig, édelgett: — Jaj, pedig milyen sok szép mesét ismerek! Majd meghallod! — Nem kell! — Hát, ha nem, hát nem ... — Sértődötten felhagyott a próbálkozással, elbtggyesztette azt a ronda, kifent száját de mire Anyuhoz meg Ugye Tiborhoz fordult, már újra édesen mosolygott: — Egy kicsit akaratos a gyerek. Egy kicsit önfejű, nem ? Ugye. Tibor? Ugye Tibort nem érdekelte az ügy. A világossárga szarvasbör kesztyűjét gyűrögette. Anyut sürgette: — Gyerünk, szívem ... Elkésünk. — Kisfiam, nekem most el kell mennem Tibi bácsival. Ne félj, nem jövök késön haza. — Hova mentek? — Hangversenyre, szívem ... Mi az. hogy el kell mennem ? Mióta kell hangversenyre járni? És miért éppen Tibi bácsival kell hangversenyre menni? (Folytatjuk) BÁRCZI ISTVÁN A kör négyszögesítése Azon az éjjelen történt meg minden mikor az utolsó pohár összetört csontjaim keresztjén akár egy ősi kobzon megfeszültek a húrok — síppal dobbal nádi hegedűvel — sóslében aszalódon szilas izomszálak rángták a sámántáncot a test örvénylő révületében elmozdult a lélek sáros barlanghomályok fordultak le róla fellobbant az elüszkösült zsarátnok szemem mocskossárga hártyáján át kiragyogott az éjbe a hegypúpokon békés harmad- s másodfülovak vonultak Dél felé csak zöld sörényük lengett az örökös szélben patáik nyomán még fehér nyírfák sarjadtak magömléséből egyetlen ezredévnek Azon az éjjel történt meg minden mikor az utolsó pohár összetört csontjaim keresztjén akár egy ősi kobzon megpattantak a húrok — sámándobbal ördöghegedüvel — s a test örvénylő révületében mozdult az alvó lélek veres hajam immár csillagközelbe nőtt s lobogott eszelősen ez a sziklás fehérség azon az éjjelen lett rámtestált birodalmam Uralom Kaukázusom Gömöröm érchegysége vérem celláiban megcsörrentek a láncok s én kis Prométheuszként istentől magamhoz térdeltem közel s morogtam szégyenlősen Azon az éjjelen mikor az utolsó pohár összetört megtörtén minden végre magamra hagytak a sasok nem volt már májam s hús a tenyeremben — tam-tam: dobbal nyí-nyi: nyirettyűvel — sósvérben aszalódon szilas izomszálak rángták a sámántáncot s a test örvénylő révületében fényesedért a lélek akkor végre már tudtam ki vagyok ezek a bükkök itt ősédesanyáim gúzsokba csomósult bütykös kézujjai — érettem könyörögtek vörösfenyő-izzású ősédesapáim kihullott hajjal holtannőtt kócszakálla! — engemet átkoztak és nem tudták miért zöidkendős lányaim a szép jegenyefák reszketve ejtették el génjeink batyuját — és zsoltárt zsolozrháztak Messziről jöttem én Ménrót s a szép Enéh eltévedt fia űztem a szarvasgímet vagy ő kergetett engem elraboltam a szittya Dúl gyönyörű lányait s már áll a kaláka állt a kaláka bizony akkor is mikor úgy félszázan levertük az első karókat Gömörben szájról szájra az üzenet szállt a hívás apáról fiúra — síppal dobbal nádi hegedűvel — szemek kancsalultak századok ívein szájak ökrendezték a bús abrakadabrát bivalybörtömlők csikóbörkulacsok ón- és rézkupák arany és ezüst kelyhek fahordók kádak dézsák agyagkorsók és mázasbutykosok kristálykancsók és metszettpoharak kerámiakannák majolikacsészék porcelánbögrécskék üvegdemizsonok fiaskók és palackok s bizony a legvégén műanyag- és papirpoharak bekerítettük magunkat s a kör visszafordult önmagába ivének minden pontján fiaskó és pohár töményszesz-fullasztású ricsajos születések borpezsgésbe lilult életbóklászások verejtéknyögések és jaj sörokádékbűzű pergamenhalálok Dúl- és Bárcziházát gaz nőtte be de mindegy Bárczi Mihály lelkész részegen szórta el a szószék összes igéit az Ige elvesztette minden ragozását múlt és soros jövő idejét s a jelen idő idülten vedelt Azon az éjjelen történt meg minden azon az éjjelen az ősök keze lehanyatlott — sámándobbal ördöghegedűvel — hidegleléses táncban örvénylő révületben lestem ki a lélek ablakán a hegypúpokon békés mének vonultak Délnek vérem celláiban kioldódtak a láncok egyszer még körbenéztem a reámtestált tájon a haza láthatára házzá négyszögült s mire lehanyatlott az ősök keze markomban összeroppant az utolsó pohár 15
