A Hét 1987/2 (32. évfolyam, 27-52. szám)
1987-07-24 / 30. szám
Remények és aggályok Bizonyos előrehaladás a Szovjetunió és az Egyesült Államok fegyverkorlátozási tárgyalásai során felkeltette a reményt, hogy Európa végre megszabadult a közepes- és a rövidebb hatótávolságú nukleáris rakétáktól. Egy ilyen megállapodás a fegyverzetkorlátozás más területeire is kedvezően hatna, csökkentené a bizalmatlanságot. Ezért Genf neve nem véletlenül merült fel mindannyiszor, amikor az említett két nagyhatalom kapcsolatának alakulásáról, vagy a szintén ez évre tervezett — és remélhetőleg meg is valósuló — csúcstalálkozóról esik szó. Kétségtelen ugyanis, hogy napjainkban a Moszkva és Washington közötti viszonyt leginkább a fegyverkorlátozási tárgyalások alakulása szabja meg. És Genf ezek között is az első helyen szerepel, hiszen pillanatnyilag az a megbeszélés-sorozat jutott a legközelebb a sikerhez, amelyet az európai középhatótávolságú nukleáris eszközökről folytatnak a svájci városban. Úgy tűnik, ha a genfi tárgyalóasztal mellett a közép-hatótávolságú atomrakéták ügyében sikerülne áttörést elérni, az szélesebb körben, tehát a többi tárgyalási fórumon is megteremthetné a gyorsabb előrehaladás lehetőségét. Ugyanakkor azt sem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy az amerikai reagálások között megszaporodtak azok a vélemények is, amelyek a „túlzottan gyors" megegyezés állítólagos veszélyeit hangsúlyozzák. A megegyezés ellenfeleire hívja fel a figyelmet a Rudé Právo július 7,-i vezércikke is. Például Rogers tábornok a NATO európai haderőinek e napokban leköszönt főparancsnoka feltűnést keltő nyilatkozatokban bírálta saját kormányzatát, amiért az — úgymond — elsieti a megállapodás megkötését Moszkvával. Weinberger hadügyminiszter pedig azokat a terveket támadta, amelyek egy esetleges Nyugat-európai csapatcsökkentésre vonatkoznak. Nos, az elmúlt évek eseményeire, a sorozatos szovjet kezdeményezésekre és a kompromisszum érdekében tett javaslatokra viszonyítva ez a „túlzott sietség" vádja aligha tűnik megalapozottnak, ha pedig arra gondolunk, hogy változatlanul olyan ellentétek nehezítik a megegyezést, mint az NSZK-ban állomásozó Pershing rakéták, félő, hogy a tempó „elviselhetetlen felgyorsulásától" nemigen kell tartani. Aggasztó az is, hogy Paul Nitze amerikai diplomata az USA legismertebb fegyverkorlátozási szakértője kifejtette, hogy a genfi megállapodás nem érintheti a szövetségesi együttműködés már kialakult formáit, így az NSZK 72 darab amerikai nukleáris robbanótöltettel felszerelhető rakétáit sem. Genagyij Geraszimov, szovjet külügyi szóvivő ezzel kapcsolatban megállapította; az Egyesült Államok már előre ki akarja kerülni a megállapodást, megőrizve ezeket a rakétákat a nukleáris töltetekkel. Ugyanakkor egyoldalú előnyöket kíván, és meg akarja fosztani a Szovjetuniót, hogy az szövetségeseinek átadjon ilyen eszközöket. Ebben a helyzetben még élesebben kiviláglik Mihail Gorbacsov igaza, amikor üdvözlő beszédében a nők világkongresszusán azt mondotta, hogy a realista politikára nemcsak a Szovjetuniónak van szüksége, hanem a világ minden államának, minden népének. A Szovjetunió arra törekszik, hogy a harmadik évezredhez közeledve az emberiség megszabaduljon az atomháború veszélyétől.- St -Jindrich Poledník elvtársnak, a CSKP KB titkárának 50. születésnapja alkalmából sokéves áldozatos tevékenységéért a CSKP KB elnökségének javaslatára a Köztársasági Érdemrendet adományozták. A magas állami kitüntetést Gustáv Husák, a CSKP KB főtitkára, köztársasági elnök adta át. A kitüntetés átadásakor Gustáv Husák elvtárs nagyra értékelte Jidfich Poledniknak a CSKP és a szocialista társadalom javára végzett munkáját. A CSTK felvétele az átadás ünnepségén készült. Baloldalt Gustáv Husák elvtárs, jobboldalt a jubiláns. VISSZAPILLANTÓ JULIUS 87 Philipp Jenninger, az NSZK szövetségi parlamentjének elnöke, aki kíséret élén hivatalos látogatáson tartózkodott hazánkban, a szlovák fővárosba érkezett. Rö-SZERDA 1 viddel Bratislavába érkezése után Philipp Jenninger koszorút helyezett el a Szlovák Nemzeti Felkelés emlékművén. A genfi leszerelési konferencián beszédet mondott Mílos Vejvoda csehszlovák küldöttségvezetö. Az űrfegyverkezés veszélyeivel, valamint az atomfegyverkísérletek betiltásával foglalkozott. Csehszlovákia az ürfegyverkezessel kapcsolatos témakörben a Varsói CSÜTÖRTÖK 2 Szerződés doktrínájából indul ki. Ezzel összhangban a Varsói Szerződés államai arra szólítanak fel, hogy az atomfegyverek csökkentésével és felszámolásával párhuzamosan meg kell akadályozni a fegyverkezés világűrre való kiterjesztését. A lengyel fővárosban befejeződött a Varsói Szerződés tagállamai parlamenti elnökeinek találkozója. A résztvevők véleménycserét folytattak a testvéri országok törvényhozásainak felada-PENTEK 3 tairól, a parlamentek közötti együttműködés fejlesztéséről és arról, hogy miként járulhatnak hozzá a törvényhozó testületek a nemzetközi légkör javításához. A szovjet—amerikai békemenet, amely Leningrádból június 15-én indult útnak, s csaknem háromhetes út után érkezett Moszkvába, befejeződött. A szovjet és az amerikai közvélemény képviselői SZOMBAT 4 mintegy hatszázötven kilométert tettek meg. A közös akció a moszkvai Izmajlovo stadionban gálakoncerttel ért véget, amelyen világhírű szovjet és amerikai művészek léptek fel. Algéria a függetlenség helyreállításának 25. évfordulóját ünnepelte. Sadli Bendzsedid államfő ez alkalomból ünnepi fogadást adott, amelyen számos külföldi küldöttség között részt vett a csehszlovák párt- és kormányde-VASÁRNAP 5 legáció, élén Antonín Kapekkal, a CSKP KB Elnökségének tagjával, a prágai városi pártbizottság vezető titkárával. Antonin Kapekot szívélyes megbeszélésen latta vendégül Sadli Bendzsedid. Moszkvában ünnepélyesen megnyílt a 15. nemzetközi filmfesztivál. A filmfesztivál résztvevőihez HÉTFŐ 6 és vendégeihez üzenetet intézett Mihail Gorbacsov, az SZKP KB főtitkára. A nemzeti múlt emlekei címmel a prágai várhoz tartozó felújított Lobkovic-palotában megnyílt a Nemzeti Múzeum állandó történelmi kiállítása. A megnyitón Lu-KEDD 7 bomír Strougal, a CSKP KB Elnökségének tagja, szövetségi miniszterelnök mondott ünnepi megnyitóbeszédet. HÉTVÉGI LEVÉL Most azokról írok, akiknek nem sikerült. Vagyis, akikről a közvélemény tartja úgy, hogy sikertelen, félbetört pályájú emberek. Azokról, akik nem lelik helyüket választott szakmájukban, akik tele ambícióval, vágyakkal, álmokkal végigküzdötték a gimnázium négy osztályát, de a főiskolai, illetve az egyetemi felvételin már nem jutottak túl. Azokról, akik a főiskolai tanulmányaik első hónapjaiban döbbennek csak rá, hogy nem is igazán érdekli őket az a pálya, hogy mégsem bírják a tanulás iramát, netán nyelvi nehézségeik vannak. És tizennyolc-huszonkét évesen néznek körül a világban; teszik fel a kérdést: Hogyan tovább? Mivel ez az a kor, amikor a legtöbb ember családot alapít, egykettőre kényszerhelyzetbe kerülnek. Munkaalkalom van elég, mindenki megkeresheti azt a pénzt, amellyel önmaga s családja számára anyagi létet teremt. De a vágyai teljesületlen vágyak maradnak, álmai megvalósítását átruházza gyermekeire. A minap ügyeskezű, mesteremberrel hozott össze a sors. A véletlen szituációban az is kiderült, négy nyelvet beszél az illető. Tovább faggatóztam és rájöttem, hogy nem csak a napi politikában tájékozott és járatos, hanem a zenében, az irodalomban sem téveszti el a korszakokat, s rendszeres „fogyasztója" szükebb környezete kínálta önművelö és szórakoztató rendezvényeinek. Kérdésemre szégyenkezve vallotta be, hogy ő bizony egy félbemaradt ember. Érettségi után főiskolára készült, de az olajos munkapad mellett kötött ki. Mondom, szakmájának kitűnő mestere. Restellkedését a közvélemény diktálja. E tekintetben teljes a nemek közti egyenjogúság. A lányokkal szemben sem elnézőbb a közvélemény. Néhány évvel ezelőtt kétségbeesve futott hozzám a barátnőm: nem vették fel a kislányát az egyetemre. Most mi lesz? Pár hét után ö is elhelyezkedett. Olyan munkája van, amely fizikailag is, szellemileg is egész embert követel. Bár naponta tiszta kötényben kezd, délutánra mégis sáros, maszatos és a körme alól, a kézfej bőréből csak a többhetes tengerparti nyaralás alkalmával — egy évben egyszer — tűnik el a föld nyoma. Bár anyagi gondjai nincsenek, de a kudarc érzése örök felhőként ül homlokán. Találkoztam egy házaspárral, akiknek tekintetében szintén ott bújkált: elbuktam a nagy vizsgán, csak az érettségiig vittem. De ha a gyerekeikre pillantottak, máris eltűntek a gondjaik. Ők már túljutottak a kudarc „megemésztésén". Szerencsére sok ilyen házaspár van. Ezekből a családokból kerülnek ki a lelkileg is egészséges gyerekek. A rendes munkaidőn túl már csak a családjának él. Van ideje mesét mondani — mivel érettségizett, biztos kézzel válogat a gyereknek ajánlott könyvek között, pontos választ tud adni a gyerek kérdéseire, beíratja zeneiskolába, képzőművészeti szakkörbe és idegen nyelvet oktató tanfolyamra. Lakásában nem találunk giccset, erkölcsi világképe ép. És ezt adja tovább a gyermekeinek. Így lesz a kudarcból siker. Életünk tapasztalatait, tudásunk legjavát továbbadni — alapfokon, vagy középfokon vagy felsőfokon — szerintem ez a siker egyetlen mércéje! 3
