A Hét 1987/2 (32. évfolyam, 27-52. szám)
1987-12-25 / 52. szám
MÉG EGYSZER SASS SYLVIÁRÓL A Hét 47. számában Rácz Tibor tollából indulatos írás jelent meg „Sass Sylviáról" címmel. A cikk írója „az együttérző kolléga szemszögéből" szól „az esetleges tökéletlenséget emberi-művészi nagysággal legyőzőkről". így veszi védelmébe Sass Sylviát, holott a nemzetközi hírű-rangú énekesnő, szilárd meggyőződésem szerint, nem szorul védelemre. Hogy szeptember 28-iki bratislavai fellépése ellentmondásos benyomásokat keltett — nos, ez megtörténik a legnagyobbakkal is. De én (mert Rácz Tibor az én cikkemet kifogásolja, az Új Szón kívül ugyanis más hazai magyar nyelvű lap nem közölt beszámolót a művésznő itteni vendégszerepléséről) csakis a kiváló énekesnő akkor és ott nyújtott produkciójáról írhattam, úgy, ahogy akkor és ott láttam-hallottam. Hogy Rácz Tibornak tetszett Sass Sylvia produkciója, ezt részletesen kifejthette volna a Hét hasábjain anélkül, hogy az indiszponált énekesnőt védelmezve, támadjon egy másik kiváló énekesre, Cavaradossi alakítójára. Ráadásul Rácz szövege azt a benyomást kelti, mintha én marasztaltam volna el neves tenoristánkat : „Mert igaz", hogy a tenor... csak fortékat bömbölve tudott visszaadni valamit maradék hangkultúrájából, hiszen nála árnyaltságról, dinamikai építésről, hörgések nélküli piánókról már évek óta szó sincs. „Nem, ez nem igaz. Válaszul közlöm az Új Szó október 9-iki számában közölt írásom Cavaradossi alakítójára vonatkozó szövegét: „Hangjában néha egy kis fáradtságot lehetett érezni, de ezek szerencsére csak múló A noszf 70. évfordulója tiszteletére a csehszlovák-szovjet barátság hónapjában országszerte rendezett kulturális eseménysorozat méltó seregszemléje a soknemzetiségű szovjet kultúrának, s kézzelfogható bizonyítéka a szovjet kultúra és a különböző művészeti ágak magas szintű fejlettségének. Az OSZSZK csehszlovákiai kulturális napjainak bőségkosarában ez egyik legbecsesebb ajándék volt a hirneves.Szovjet Állami Kamarazenekar vendégszereplése. Az együttes Prágán kívül Bratislavában s több más cseh és szlovák városban is közönség elé lépett, mindenütt más-más programmal. A bratislavai koncertről ítélve alighanem biztosra vehető, hogy a zenekar fellépését minden városban nagy várakozás előzte meg, s a közönség emlékezetes művészi élménnyel tért haza. Mielőtt a bratislavai hangversenyről szólnánk, hadd mondjuk el: az 1956-ban (Moszkvai Kamarazenekar néven) alakult 24 tagú, a maga nemében a világ legszínvonalasabb együttesei között számontartott zenekar 1983-ban vette fel jelenlegi nevét, s azóta áll élén Viktor Tretyjakov hegedűművész. (Korábban az ugyancsak neves két szovjet muzsikus, Igor Bezrodnij és Rudolf Barsaj volt a zenekar művészeti vezetője.) pillanatok voltak. Hangilag, játékban mindvégig azonos hőfokon énekelte szerepét, felső regisztere most is pompásan szárnyalt, csak kérdés, jó-e mindig ilyen adakozó bőkezűséggel gazdálkodni ezzel a gyönyörű hanggal ? A kiváló énekes a legexponáltabb részeknél érzi magát igazán otthon, ez ritka erény, de az utolsó felvonásban, az 0, dolci mani kettősben, most is maradéktalan élményt nyújtott." Azt hiszem, ebből érthető, hogy nekem a tenorista alakítása tetszett. Hogy Rácz Tibornak nem tetszett, ehhez vitathatatlan joga van. Azonban megdöbbentő számomra, hogy egy magát művésznek valló ember, aki „a kulturáltság nevében", „az együttérző kolléga szemszögéből" veszi védelmébe az egyik indiszponált énekest (Sass Sylviát), ennyire etikátlanul, ilyen minősíthetetlenül durva hangon nyilatkozzon a vitatott előadás másik közreműködőjének teljesítményéről. Itt kérem számon Rácz Tibortól az általa hangoztatott „oly áhított kulturált megnyilvánulást", s egyáltalán a vitatkozási kultúrát. Lehet, hogy — mint írja —, egyesek produkciója nem mérhető európai mércével (mérjünk tehát provinciális mércével?), egy azonban bizonyos: azonos mércével mérjünk! Amit az egyik előadó esetében kritikátlanul elfogadunk, sőt pozitívumnak kiáltunk ki, ne tagadjuk meg a másik művésztől sem. Ez, azt hiszem, olyan kiváló interpretátor esetében, amilyen a szeptember 28-iki előadás Cavaradossija, joggal elvárható. VOJTEK KATALIN Dmitrij Sosztakovics. akit erős szálak fűztek a zenekarhoz, többek között ezt írta róla: „Egyike a legjobb zenekaroknak, melyeket valaha is hallottam. Különösen a szovjet zeneművészet legjobb alkotásainak népszerűsítésében jelentősek az érdemei. Teljes bizonyossággal elmondható, hogy ennek a zenekarnak a művészi tökélye számos szovjet zeneszerzőt inspirált új művek alkotására." S nemcsak szovjet zeneszerzőket, tegyük hozzá. Indulásakor az együttes programja főként a régi mesterek műveire támaszkodott, de csakhamar a klasszikus és romantikus zeneköltök és a 20. századi szerzők alkotásai is társultak hozzájuk. A szakemberek által „univerzális"-nak tartott zenekar mai repertoárja igen széleskörű; a legkülönbözőbb korok legkülönbözőbb stílusú és műfajú kamarazenéjét öleli fel. Művészi igényessége révén nemcsak odahaza és az öt világrésznek abban a 35 országában tette ismertté nevét, ahol ez ideig turnézott, hanem a legtekintélyesebb nemzetközi díjakkal kitüntetett hanglemezfelvételei által (100-nál több zenemüvet rögzített lemezre) az egész világon. Bratislavában november 19-én adott hangversenyt a Szovjet Állami Kamarazenekar, sajnos művészeti vezetője nélkül, aki NSZK-beli kötelezettségei miatt csupán Prágában lépett pódiumra (Mozart 4. hegedűversenyének előadásán szólistaként és Csajkovszkij Szerenádjában karmesterként). A zsúfolásig megtelt Moyzes-hangversenyteremben Mozart 24. B-dűr szimfóniaját, Bartók Divertimentóját, Sosztakovics (a háború és a fasizmus áldozatainak tiszteletére írt) Kamaraszimfóniáját (Op. 110 b.) és Mozart Kis éji zenéjét adta elő — mondanom sem kell — fergeteges sikerrel. E megállapí-Meglehet, néhány olvasó megcsóválja a fejét a kötet címe láttán: még egy könyv a „szexről" ? Hát nem mondtak már el mindent erről az oly sokáig és oly sokszor a szemérmesség álarca mögé rejtett „kényes" témáról? Nem volt elegendő az eddig megjelentetett kötetek. tanulmányok, cikkek sokasága? Nos: nem! E sorok írója is a szerző nem éppen optimista, ám felmérések, tudományos kutatások, elszomorító vagy éppenséggel rhegdöbbentö tények által igazolt következtetésével ért egyet: „A több éves felvilágosító törekvések, nagyszámú publikációk ellenére a szex sokak számára ma is fehér foltot jelent, nemi életük kizárólag a biológiai kielégülés szintjén realizálódik és gyakran okoz konfliktusokat". A szakemberek már hosszú ideje hangsúlyozzák a partnerkapcsolatra való felkészítés, a családban megkezdett szexuális nevelés fontosságát, de szavuk sokszor ama falra hányt borsót juttatja eszünkbe ... Úgy vélhetnénk, közismertek az e téren megnyilvánuló tájékozatlanság veszélyei s mindenki megszerezheti az elkerülésükhöz szükséges alapvető ismereteket, ám a valóság másképp fest: a tudatlanságot még nem számoltuk fel, a prüdériától s a tabuktól sem szabadultunk meg teljesen, nem is szólva a nemiséghez kapcsolódó megszámlálhatatlan tévhitről, előítéletről, babonáról, áltudományos nézetről. Napjainkban aggasztóan nagy azoknak a száma, akiknek a partnerkapcsolata zavarokkal, kudarcokkal terhelt, szexuális (és nemcsak szexuális!) neurózisokkal, különböző komplexusokkal, elfojtásokkal küszködnek a szerelmi élethez való viszonyuk negatív, ami pedig a szexuális kultúrát illeti, ezen a területen, enyhén szólva, igencsak lehangoló hiányosságok vannak. Már-már a megunt frázisok közé tartozik annak hangoztatása, hogy a férfi és a nő közötti intim kapcsolat elválaszthatatlan az igazi önmegvalósítástól, rendkívüli mértékben gazdagítja az egyéniséget, s hogy az együttélés, a párkapcsolat, a házasság sikerességének, kiegyensúlyozottságának egyik legfontosabb — noha korántsem egyedüli feltétele a szexuális összhang, mely nélkül elképzelhetetlen a közös élet harmóniája. A gyakorlat, sajnos, azt mutatja, hogy e harmónia megvalósítása csak keveseknek sikerül. Önzés, hiúság, tudatlanság, kicsinyesség, képmutatás, idejétmúlt konvenciók hatalma tásban a legmelegebb méltató szavak benne foglaltatnak. Bartók Divertimentóját, például a Liszt Ferenc Kamarazenekar sem játszhatta volna el (a szerző szigorú elbírásait megtartva nagyobb precizitással és „magyarosabb jelleggel". Az elbűvölt közönség csak két ráadás (Csajkovszkij Szerenád-részlete és Sosztakovics két prelüdje) „fejében" volt hajlandó elbocsátani a zenekart. fenyegeti azt, amit a szerző a „szerelem szép és örömteli művészetének" nevez, mely az emberi boldogság és az életöröm egyik forrása — lehetne. Lehetne, ha jobban odafigyelnénk egymásra, ha őszintébbek lennénk a társunkhoz, ha tudatosítanánk és megbecsülnénk a szexualitás értékeit, ha a szerelmi élet kultúrája nemcsak „praktikus" ismeretek és „gazdag" tapasztalatok halmazát jelentené, hanem a lelki kapcsolatok kialakításának készségét is, és magába foglalná a figyelmességet, a gyengédséget, a kölcsönös megértést és tiszteletet, egymás szükségleteinek figyelembe vételét és kielégítését, a kompromisszumok létrehozásának képességét ... Lew-Starowicznak kétségtelenül igaza van: a szerelem valóban művészet, amelyet mindenki elsajátíthat — könyve ehhez nyújt segítséget az olvasónak, s közben bemutatja Erosz végtelen birodalmát. Részletesen megismerhetjük a szexuális partnerkapcsolat biológiai, fiziológiai, pszichológiai és kultúrtörténeti vonatkozásait s választ kapunk megannyi fontos kérdésre. Szó van itt a szerelem születésének titkairól, a házasélet rejtett s gondosan leplezett jelenségeiről, a női s a férfi partnertípusokról, a pszichoszexuális fejlődés folyamatáról és az ezt meghatározó tényezőkről, a testek „párbeszédéről", de azt is megtudjuk, milyen magatartásformák jellemzik a nemi életet, melyek a szexuális szubkultúrák, mit neveznek a szex teátrumának — a felsorolást még sokáig folytathatnánk. Rendkívül figyelemreméltóak a „testi szerelem" megnyilvánulásait tárgyaló fejezetek, s nem csupán azért, mert számtalan hasznos — mi több: nélkülözhetetlen — tudnivalót tartalmaznak, hanem elsősorban azon elfogulatlanság és nyíltság okán, amellyel a szerző a sokak által még ma is „illetlennek" tartott jelenségekről, sajátosságokról ír. Megjegyzendő, hogy ez a példamu-' tató nyíltság a könyv egészének sajátja. Lew-Starowicz kiváló müve nagyszerűen szolgálja a színvonalas ismeretterjesztést, mindenekelőtt pedig arra tanít bennünket, hogy állhatatosan törekedjünk az őszinte párbeszédre, partnerünk, társunk igazi megismerésére, önmagunk vállalására, különben elveszíthetjük a tartalmas, harmonikus, boldog párkapcsolat megteremtésének esélyét. A lehetőség mindannyiunk számára adott a megvalósítás rajtunk áll. G. KOVÁCS LÁSZLÓ A KAMARAZENE BŰVÖLETÉBEN KOVESDI JANOS EGY ELFELEJTETT KÖNYV Zbigniew Lew-Starowicz: Szexuális partnerkapcsolat 23
