A Hét 1987/2 (32. évfolyam, 27-52. szám)
1987-12-25 / 52. szám
egyik hangulatos, tornácos házában élte végnapjait, s Egerben vetette papírra az Egri csillagokat is. A jeles író a vén fák árnyékában szerény kőlap alatt a várban alussza örök álmát. „Csak a teste", olvasom a gyerekekkel együtt a nem mindennapi sírfeliratot. — A vár egy időre végvári vitézek iskolájává vált — újságolja Zita —, Balassi Bálint például két teljes esztendeig „oskoláskodott" Egerben, s miközben a kardforgatás, fegyverviselés tudományát gyakorolta, a toliforgatás művészetét is tovább csiszolta. A végek dicsérete címet kapott versén kívül ekkor került ki pennája alól a Júlia versciklus is. — Később, 1596-ban mégis török kézre került az immár jól kiépített vár, mivel a zsoldoshadak rövid tusa után feladták védelmi állásaikat, s 91 évig török lobogó lengett a bástyaormokon. Összesen 64 pasa lakott az épületegyüttesben. A vár köveiből a törökök lakóházak százait építették a környéken. Aztán egy lengyel-német-osztrákmagyar sereg végleg felszabadította az erődítményt. A közeli karcsú minarett csúcsán büszkélkedő félhold fölé — bök a város irányába — kereszt került, mely az oszmán hadak térdre kényszerítését jelképezi. — A császár parancsára — tudjuk meg Nórától — 1702-ben hozzáláttak Eger várának lerombolásához is. Kő kövön nem marad, ha ki nem tör a szabadságharc. A kuruc seregek azonban 1705-ben elfoglalták a várat. Maga a fejedelem, II. Rákóczi Ferenc is többször időzött a falak között. A császári hadak ostromgyűrűbe fogták az erődítményt, s a szorításból nem volt menekvés: az őrcsapat feladta a várat. Később a még álló, lakható épületek is csákány, kapa alá kerültek, hogy a város polgárai építkezéseikhez olcsó építőanyaghoz jussanak... — A rendszeres és körültekintő feltárási munkálatok igazából csak 1957-ben kezdődtek — vágja rá Orsolya —, s ennek köszönhetően itt ma egyre több a látnivaló. Megtekintjük a gótikus püspöki palota kiállítási termeit, a Dobó István Vármúzeumot, a kőtárat, a füles bástyákat, aztán a föld alatti kazamatákhoz megyünk. Átlépünk a Setét-kapun, ám most már elhallgatnak a gyerekek, fizetett, hivatásos idegenvezető kalauzol tovább bennünket a hűvös termekben, folyosókon. Aztán véget ér föld alatti túránk, újfent napfény fürdeti arcunkat, szél borzolja a lányok, fiúk haját. S itt elbúcsúzunk egymástól. A várszékesegyház romjai közé fiókáinak eleséget szállító verébmama ereszkedik. Az épület feltárását — jut eszembe hirtelenében — a mi Ipolyi Arnoldunk kezdte meg 1862 nyarán. ZOLCZER LÁSZLÓ A szerző felvételei GYERMEKEKNEK Valamikor réges-régen az Erdő egész éven át zöld színben pompázott. A nyirkos Ősz és a fagyos Tél messzire elkerülték. Haragudott is ezért az. Erdő. Hiszen látta: megy Ősz anyó az északi tájak felé, a vállára akasztott vödrökben arany színt visz. Ahol egyetlen csepp kiömlik, ott mintha a nap sütött volna ki, arannyá válik a levél, a fűszál. Zúgni kezdett az Erdő. Kérlelte az Őszt: — Kedves néném, fessed be a fáim koronáját. Meguntam, hogy mindig zöld legyek, aranyszínű szeretnék lenni. Neked is könnyebb lesz a dolgod, nem kell oly messzire menned. — Meggondolatlan vagy te. Erdő — mondta az Ősz, — látni, hogy egészen fiatal vagy. Ez az arany, bár tündöklő, ám halott. Én nem bánom, de te megbánod. És aranyszínűvé lett az Erdő. Levelei a szélben halkan susognak. Leírhatatlanul szép az Erdő, nem tud betelni magával. Ám öröme nem tartott sokáig: súlyosnak érezte az aranyló leveleket, melyek hullani kezdtek. Az Erdő hősiesen megtartotta egy ideig súlyos leveleit, de aztán nem bírta tovább. Az ágakról hullottak az aranylevelek, mint az eső. Kopár maradt az Erdő, vigasztalan. Arra ment a Tél anyó. Meglátta, mi lett az Erdővel, és azt mondja: — Mi történt veled, kedves? A magadéra nem vigyáztál, amit meg ajándékba kaptál, az elhagyott. Suttogott az Erdő, siránkozott. — Jól van, segítek rajtad — mondta a Tél, és kezdte kibogozni a batyuját. Lett ám, ami még nem volt! Felüvöltött az északi szél, nyargalt a hóvihar, ropogott a jég, a csillagos ég ködbe veszett. Megijedt az Erdő, behunyta a szemét, s amikor kinyitotta ismét, nem ismert magára. Amerre a szem ellátott, tündököl minden: a bokrok gyémántosan csillognak, minden egyes ágacska mintha ezüstből lenne öntve, a föld pedig hófehér, mintha hattyútoll-pihékkel lenne betakarva. — Köszönöm, Telecske — mondja az Erdő, — megszabadítottál a kopárságtól. De a Tél már messze járt. Egy idő elteltével olvadni kezdtek a hatalmas hófúvások és a kövér jégtáblák. Megérkezett Tavasz tündér. Madárdallal, meleg napsütéssel. A Tavasz után a Nyár jött el látogatóba. — Üdvözöllek, Erdő-barátom! — mondja. Miért nem vigyáztál az ajándékaimra? Miért vágyakoztál a csalóka szépségre? Vagy én már neked nem is kellek? — Bocsáss meg, szépséges Nyár — mondta az Erdő. — Nem tehettem másképp. Ti a magatok módján mindnyájan szépek vagytok. Te is, a Tavasz tündére is, az aranyló Ősz és fagyos Tél is. Én mindannyiotokat megkedveltelek — szeressetek ti is engem I Azóta jár az Erdőbe a Tavasz, a Nyár, az Ősz és a Tél — mindegyik a maga idejében. (orosz népmese) Sági Tóth Tibor fordítása A jugoszláviai Trebinje városkában a férfiak átlagos magassága 183 cm. Délceg legények élnek itt! A legnagyobb átlagmagasság a világon. De hol élnek a legkisebbek? Van olyan város vagy vidék, ahol ezek is nagy számban találhatók? Igen, van. A pigmeusok. Ez a szó görögül törpét jelent. Afrika trópusi vidékén a a Kongó menti őserdőkben élnek és bambutiknak hívják őket. Átlagos magasságuk 136 cm, de van amelyik felnőtt a 120 cm-t sem éri el. A pigmeusok egyik helyről a másikra vándorolnak, kőkorszaki körülmények között élnek. Tüzet csiholnak, kőszerszámokat készítenek, fegyverük a lándzsa és az íj. Majmokra, kisebb rágcsálókra és orrszarvúra vadásznak. Az asszonyok ehető gyökereket, gumókat, magvakat, gyümölcsöt, gombát és a bogarak lárváit gyűjtik. Házuk csak kezdetleges kunyhó, banánlevelekkel fedik le az eső elől. Kicsiny és alacsony, még a pigmeusok is csak meghajolva tudnak belemászni. A háznak semmiféle berendezése nincs, csak alvásra, pihenésre szolgál. És esős idő esetén itt készítik el az ebédet. Ha idegen és váratlan látogatóval találkoznak a pigmeusok rögtön eltűnnek az őserdő sűrűjében. De ha előre tudnak a vendégről, akkor szívélyesen fogadják és arcuk széles mosolyra derül. Kilátszik csillogó reszelt fogsoruk. A fogaikat régi hagyományként élesre csiszolják és ez bizony nem kis fájdalommal jár. A pigmeusok a természet gyermekei, kitűnő a szaglásuk és a hallásuk. Afrika őslakói közé tartoznak és számukat százezerre becsülik. s Hány éves a hóember? Vagyis mennyi a számok összege? TALLÓSI BÉLA I °<'ó ) V V# • V j J o. 1 < ha meghallgatsz minden elhiszed-e ? tükröt tóból hogy a falnak loptak nem nőtt füle békanyálból vásznat a fólyónak fonnak nincsen kútja belőled is a pincének bohóc lehet alagútja ha elhiszed mindezeket 21
