A Hét 1987/2 (32. évfolyam, 27-52. szám)
1987-12-18 / 51. szám
.GYÖKÉR HOZTA. FÁJÁT...” Hosz- ► szantvályús törőszék a gala ntai járási Honismereti Múzeumból TÖEÖSZÉKEK < Törőszék Alsószeliből (Dőlné Saliby) A kender házi feldolgozása: termesztése, a rostanyag kikészítése, majd a fonál és ebből a vászonkészítés nemzedékről nemzedékre hagyományozódott. A kender megmunkálása nemcsak a ruházkodásban, a lakásban, a háztartásban és a gazdaságban fontos textíliákat biztosította — legkülönbözőbb vászonfélék formájában — hanem a sokféle madzag- és kötélféleséget is. Ez utóbbiakat a rostanyag kikészítése közben elhulló kenderrészekből fonták, sodorták, vagy a kötélverővel „verették". A kenderkóró áztatása és szárítása után a legfontosabb munka a kendertörés volt. Ennek során választották szét a kenderkóró rostjait a fás részektől. A kendertörésnek többféle eszköze ismert Európában (így nálunk is), ezek közül a legismertebb a tiló. A tilót, amelynek változatait a Kárpát-medence minden falujában használták, ahol kendertermesztéssel foglalkoztak, kétféle munkafolyamatra használták: az első, erősebb munkát követelő, durvább törésre, valamint a megtört rostnak — amelyből a nagyja fás részeket már kitörték — a finomítására. A tilónak, mint munkaeszköznek az elkészítése szerkezeténél fogva egy fejlettebb mestermunkát tételez fel. Van azonban a Kárpát-medencéhez viszonyítva egy aránylag kis terület, ahol a kender törésére a tilónál jóval fejletlenebb, kevésbé kidolgozott eszköz volt használatos. Ennek elnevezésére a népnyelv három változatot tart nyilván: a törőszék, a kendertörő vályú és a kendertörő bak. E változatok közül a szaknyelv a törőszék elnevezést használja. Szolnoky Lajos: Alakuló munkaeszközök c. könyvében (Bp. 1972), amelyben „A magyar népi kenderrost-megmunkálás" problematikájával foglalkozik, ezt írja a törőszék elterjedéséről: „A töröszék — az általunk ismert adatok alapján — a magyar nyelvterületen csak a Kisalföldön és peremvidékén, valamint az ettől keletre eső honti, nógrádi és észak pesti területen fordul elő általánosan, szórványos adatunk azonban van Tolnából és Baranyából, a Tisza mentéről és Borsodból, Erdélyből és Temesből is." (I. m. 98.o.) A Szolnoky által mellékelt térkép tanúsága szerint Szlovákiában tehát csupán Dél-Szlovákiában használták a törőszékeket (a legkeletibb lelőhelyük Zseliz (Zeliezovce). A törőszék legegyszerűbb formája a tőkés törőszék, amelyet egyetlen fatuskóból úgy képeznek ki, hogy a lapjára állított hengeres fatőkén vályús mélyedést képeznek ki, vagy úgy, hogy a tenyérnyi mélyedést bevágják a fába az átmérő vonalán, vagy úgy, hogy két párhuzamos lécet erősítenek a tőkére, amelyek az előbbivel azonos nagyságrendű mélyedést eredményeznek. Az eddig ismert tőkés törőszékektől eltér az Alsószeliből (Dőlné Saliby) — Galántai járás — származó törőszék, amelyhez nem kör alakú fatörzs darabot fűrészeltek le, hanem a fának a gyökérhez legközelebb eső részét választották ki. A mélyedés itt nem halad át az átmérő teljes vonalán, hanem csak a tőke első felében helyezkedik el. A törőszékek fejlettebb formáját képviselik a hasábos törőszékek, amelyeknél a kender törésére alkalmas mélyedést egy fahasábba vájják. Ezeknek két változata ismeretes: a keresztvályús törőszék, amikor egy vagy két mélyedést vágnak a fahasáb hosszára merőleges vonalban, valamint a hosszantvályús törőszék, amikor a kendertörésre alkalmas mélyedéseket a hasáb hosszában alakítják ki. Amíg a keresztvályús törőszéknél nagyjából egyforma intenzitással fordul elő az egy- és a kétvályús változat, a hosszantvályús törőTőkés törőszékek Szolnoky L. nyomán székeknél mindig két mélyedést vájnak a hasáb két végén: így egyszerre ketten is dolgozhatnak a töröszék két végéhez állva. A töröszékek lábmegoldásának is többféle változata ismeretes: a nagyobb méretű hasábos törőszékek általában négy becsapolt lábon állnak, a kisebbeket — alkalmanként a nagyobbakat is — valamilyen állványra, legtöbbször a mosószékre helyezték. A tőkés töröszékek viszont szinte mindig lábnélküliek voltak. Kivételt képez a mellékelt képen is látható, Alsószeliből való változat, amely átmenetet képez a tőkés és a hasábos törőszékek között. A tőkés törőszékeket képező fahasábok gyakran kettős szerepet láttak el: a kendertörésre alkalmas mélyedést a favágótőkébe vágták. Kendertöréskor ezt a felét fordították felülre, míg máskor a tőke sima lapján fát aprítottak. Előfordult, hogy a mélyedést nem vágták be, hanem a favágásra alkalmas felületre szegezték a vályús mélyedést biztosító léceket. A fentieken kívül még sok más (alkalmi) eszköz is szolgált a kendertörésre. Szöveg és rajz: SZAIMYI MÁRIA Fotó: Jurás Dániel
