A Hét 1987/2 (32. évfolyam, 27-52. szám)
1987-12-11 / 50. szám
GENFTŐL A CSÚCSIG Megkönnyebbüléssel fogadta a békeszeretö világ azt a Genfböl érkező hirt, hogy Eduard Sevardnadze szovjet és George Shultz amerikai külügyminiszter megállapodott a rakétaszerzödés minden vitatott kérdésében. A középhatótávolságú és a harcászati hadműveleti rakéták felszámolásáról szóló szovjet—amerikai szerződést december 9-én írják alá Washingtonban Mihail Gorbacsov és Ronald Reagan találkozóján. Mint ismeretes, az SZKP KB főtitkára december 7-töl 20-ig tartózkodik majd az amerikai fővárosban. Lapunk megjelenésének időpontjában olvasóink már a látogatás egyes mozzanatait is ismerni fogják. Most inkább arról kell szólni, miért tartott ilyen sokáig, miért kellett a két külügyminiszternek ismét találkoznia, hogy a rakétaszerződést végül is tető alá hozzák. Kiderült, hogy Genfben néhány nappal a külügyminiszteri találkozó előtt az amerikai fél megkísérelte akadályozni a kettős rakétaszerződés kidolgozásának befejezését. Az intenzív, majdhogynem éjjel-nappal folyó tárgyalások a felmerült problémák alapos megvitatása végül ésszerű kompromisszumhoz vezettek. Ennek eredményeképpen elkészült és a washingtoni csúcstalálkozón alá is írhatják a közép- és rövidebb hatótávolságú atomrakéták megsemmisítéséről szóló egyezményt. A washingtoni csúcstalálkozó másik fő témája a stratégiai fegyverzetek ötven százalékos csökkentését illetően elmondható, hogy az utóbbi időszakban jelentősen közeledtek a szovjet és az amerikai nézetek arról, milyen is legyen az erről szóló jövendő megállapodás alapja. A mostani megállapodással kapcsolatban igen érdekes Hans-Dietrich Genscher nyugatnémet külügyminiszter véleménye, aki elmondotta, hogy mindkét nagyhatalom felismerte: a fegyverkezési verseny spiráljának megállítása sürgős cselekvést követel, nem tűri meg a leszerelési tárgyalások szünetelését. A bonni diplomácia vezetőjének nézete szerint nem állja meg helyét az a szemlélet, miszerint az utolsó hivatali évében lévő amerikai elnök már nem cselekvőképes. Ugyancsak egyet lehet érteni Genscher azon nézetével is, amely szerint az enyhülési folyamat nem szorítkozhat kizárólag a Szovjetunióra és az Egyesült Államokra, hanem ki kell hogy vegyék belőle részüket Európa más államai is. A rakétaszerzödés aláírása után kemény harcra kell majd számítani, hogy ezt a szerződést az amerikai szenátus ratifikálja is. Az amerikai képviselöházban és szenátusban nem kevés azoknak a száma, akik álláspontját még ma is a szocializmus iránti elvakult gyűlölet határozza meg, világhatalmi törekvéseket táplálnak vagy cselekvésükben teljesen összefonódtak a hadiiparral. Ezek az emberek azt mondják, hogy a szerződések kizárólag a Szovjetunió számára előnyösek. Erre a nézetre kívánkozik Mihail Gorbacsov véleménye: „Igen, a leszerelés számunkra előnyös, ha egyáltalán lehet ezt a fogalmat ily módon kezelni, mint ahogyan előnyös minden olyan nép számára, amelyek kormánya milliárdokat költ a fegyverkezési versenyre. Ez persze csak az igazság egyik része, méghozzá a kisebb része. A legnagyobb igazság az, hogy a mi kezdeményezéseinket az emberiség sorsáért érzett mély felelősség diktál-Ünnepi nagygyűlést tartottak nov. 23-án a prágai Óvárosi téren a felújított Királyi út első szakaszának átadása alkalmából. A nagygyűlésen részt vett Gustáv Hnsák, a CSKP KB főtitkára, köztársasági elnök is és szívélyesen üdvözölte az egybegyűlt prágaiakat. Nagyra értékelte mindazok munkáját, akik hozzájárultak a rekonstrukcióhoz. VISSZAPIIIANTÓ NOVEMBER '87 Moszkvában bejelentették, hogy a Szovjetunió Minisztertanácsa Borisz Jelcint a Szovjetunió Állami Építőipari Bizottságának első alelnökévé nevezte ki. A TASZS2 SZERDA 18 hírügynökség pedig közölte, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának Elnöksége Borisz Jelcint a Szovjetunió miniszterévé nevezte ki. Hoszni Mubarak egyiptomi elnök Ammanba érkezett, ahol Husszein királlyal tárgyalt. Az egyiptomijordániai csúcstalálkozó napi-CSÜTÖRTÖK 19 rendjen az arab országokat érintő nemzetközi problémák és az Ammanban megtartott arab csúcstalálkozó eredményei szerepeltek. Gustáv Husák, a CSKP KB főtitkára Prágában fogadta az Afgán Népi Demokratikus Párt küldöttségét, amely IMadzsmuddin Kavijaninak, PÉNTEK 20 a párt központi bizottsága tagjának, a KB titkárának vezetésével tartózkodott hazánkban. A szövetségi kormány szombati ülésén megtárgyalta a CSSZSZK gazdasági mechanizmusának átalakításara vonatkozó komplex dokumentum harmadik munkaváltozatát. Részletesen felülvizsgálta SZOMBAT 21 az átalakítás indoklását és jellemzését, valamint a központi szervekre és a gazdasági szervezetekre vonatkozó konkrét irányelveket. Prágában szombaton és vasárnap tartotta II. kongresszusát a Csehszlovák Építőművészek Szövetsége. A kongresszus a szervezetnek az elmúlt öt év folyamán végzett VASÁRNAP 22 munkáját értékelte, s foglalkozott az építészet és városfejlesztés terén a XVII. pártkongresszuson hozott határozatokból eredő feladatok teljesítésével. Genfben megkezdődött az újabb szovjet—amerikai külügyminiszteri találkozó. Eduard Sevardnadze és George Shultz elsősorban a közepes hatótávolságú és a har-HÉTFŐ 23 cászati-hadmüveletí rakétákról szóló megállapodás utolsó részleteit, ezen belül főleg a szerződés ellenőrzésével összefüggő kérdéseket tisztázta. A kínai országos népi gyűlés állandó bizottsága eleget tett Csao Ce-jang, a Kínai KP KB főtitkára kérésének és felmentette őt az államtanács elnökének (kormányfő) tisztsége alól. Csao Ce-jang ja-KEDD 24 vaslatára a parlament állandó bizottsága Li Penget, a Kínai KP KB Politikai Bizottsága állandó bizottságának tagját, az államtanács alelnökét nevezte ki ügyvivő miniszterelnökké. HÉTVÉGI LEVÉL Utólag értesültem arról, hogy november valahányadik napja a köszönés világnapja volt. A dátumot azért nem jegyeztem meg pontosan, mert én egyéb napokon is köszönni szoktam embertársaimnak. Ilyen egyéb nap volt az az emlékezetes is. amikor beléptem egy föhivatal ajtaján, illedelmesen köszöntem, de az ott ücsörgő illetékesek még csak fel sem emelték a fejüket. Ekkor az ajtón visszaléptem, az ajtót bezártam, újra kopogtam, újra beléptem, újra köszöntem — immár jóval hangosabban. Embertársaim akkor már fölemelték a fejüket, de egy „búúra" még akkor sem futotta. Előbb vérszemet, majd vértolulást kapván — a jelenetet harmadszor is meg kellett ismételnem s mindez igen nagy felháborodást keltett a köreikben, tiltakozván amiért a bolondját járatom velük. Én velük?! Szép, nem? A teringettét az ilyen áldott jómodomak — mondtam akkor, évekkel ezelőtt, s bizony ezt a hármas belépőt azóta sok helyen, kivált hivatalokban sokszor alkalmaztam' Nem azért, mint ha úgy vélném, hogy az én tisztem lenne felnőtt embereket oktatni a jobbik modorra, hanem csak azért, hogy érzékeltetni próbáljam velük a tőlük oly távolállónak látszó ügyfél-szindróma demokráciára apelláló szemléletét. Merthogy az ügyfél rendszerint kérni megy egy hivatalhoz s rendszerint annak engedélyezését kérvényezi, amit számára valamilyen törvény biztosit. De milyen esélye lehet azokkal szemben, akik még a köszönését sem fogadják, s amikor ezt rendhagyó módon megismétli, még nekik áll feljebb. Mitagadás, a módszer sosem bizonyult célszerűnek, de máig sem mondtam le az alkalmazásáról, talán azért, mert eszelős vagyok. A minap is köszönök valahol, de nem köszönnek vissza. Történik mindez ott, ahová engem jogtalanul citáltak, hogy bebizonyítsam, igenis megfizettem azt, amit szerintük nem fizettem meg. Náluk ugyanis nem volt nyoma, de nem az én hanyagságomból, hanem az övékéből. Ennek ellenére kioktattak, mert sértette őket, hogy kettőnk ellentétes állítása közül az enyém az ügyfélé bizonyult igaznak. A referens leányzó igencsak emelt hangon szórakozott velem — függetlenül minden körülménytől, azon a „jogon", hogy ő a referens. Köszöntem neki távoztomban is, persze, rá se hederített. Visszaléptem, újra köszöntem, amikor végre visszaköszönt, azt mondta: takarodjak! Hát Így állunk mostanság a köszönéssel, esetenként pedig rosszabbul is. Természetesen sok ember illedelmesen köszön és visszaköszön, de az annyira természetes, hogy szót sem érdemel. Ám félő, hogy fordul a helyzet s néhány esztendő múltán az érdemel majd meg egy misét, ha akad néhány ember, aki még köszön és visszaköszön. Persze, engem nem az illemtani vonatkozások sértenek, hanem az, ahogy ily módon a mindennapi, az elemi demokráciát sértik meg — hivatalból, bérért, munkaidőben, s teremtenek ezáltal olyan állampolgári közérzetet, ami az eszményeinktől idegen, s méltatlan hozzánk, emberekhez. Gyűlölök mindenféle rangkórságot s nincs ember a földön, akinek azt tudnám mondani: alázatos szolgája, kegyelmes uram. Még a jó II. Rákóczi Ferencet sem tudnám Nagyságos Fejedelemként köszőnteni. Azt mondanám inkább: jónapot kívánok. Legfeljebb ö is jónapot kívánna, de hogy visszaköszönne, abban biztos vagyok. Elvégre ö nem egy referens, nem egy hivatalnok, még csak nem is bolti eladó. Minden olvasómnak szívből kívánok jónapot, nevezetesen azt, hogy jó napja legyen. Ma is, holnap is, azután is. Még akkor is, ha referens ... fOlA
