A Hét 1987/2 (32. évfolyam, 27-52. szám)

1987-12-04 / 49. szám

••• Nyugodtan állíthatjuk, hogy az év egyik leginkább várt ünnepe, a karácsonyest. Az ünnepi légkör ugyan már korábban is érez­hető, például, amikor az égetett cukor szaga szétterül a lakásban, de talán még előbb is, amikor az ajándékokat vásároljuk. S mindez egyre fokozódik az ünnepi est közeledtével. A nők helyzete ilyenkor sem irigylésre méltó, néha azt sem tudják, hova kapjanak, s mind­ezen túl még az ajándékok sorsa is az ö vállukon nyugszik. Igaz, ezzel nem szabadna az utolsó percekig várni, az ajándékoknak már jóval az ünnep előtt meg kellene lenni­ük, hisz tapasztalatból is tudjuk, milyen ne­héz pár nappal a karácsonyest előtt megven­ni kinek-kinek a kívánt és tervezett ajándé­kot. Az is igaz. hogy a dolgozó nők épp eléggé elfoglaltak, s tetejében az ö felada­tuk, hogy az ünnepi asztal gazdagon terített legyen, s vacsora után mindenki megkapja a várva várt csomagját. Tudjuk, karácsony a béke, az elégedettség, az öröm ünnepe, s valószínűleg senki sem szeretné elrontani azzal, hogy megfeledkezik valakiről az aján­dékozásban. Ezért mai ajánlatunkban azok-KARÁCSONY ESTI ÖRÖM nak szeretnénk tanácsot adni, akik még nem döntötték el, mit vesznek szeretteiknek. Az alább bemutatott ajándékkinálat talán meg­könnyíti a választást. Lehet természetesen közös ajándék az egész családnak, s lehet mindenkinek külön-külön. Ne feledjük azt sem, hogy a Háztartási Cikkek szaküzlete­iben a vásárolt ajándékokat készpénz híján, kölcsönre is megvásárolhatjuk, amennyiben vásárlási érték meghaladja az 500 koronát. A választásnál ez is döntő szempont lehet sok esetben. Most pedig lássuk az ajándékkínálatot. Kezdjük az egész család részére vásárolandó közös ajándékokkal. Megfelelő ajándék lehet például egy Elektron vagy Neptun típusú fekete-fehér televíziókészülék. Tipikus közös ajándéknak számít — bár gyakran csak a család egyik tagja, a legfiatalabb „szállja meg" — egy asztali, sztereofonikus, orsós magnetofon is, természetesen a HiFi kategó­riából, hogy megfelelő legyen a reprodukció, hisz nem csupán a felkapott együttesek és énekesek dalait hallgathatjuk róla, de klasz­­szikus zenét is. Ki ne szeretné például Dvo­­rák, Beethoven. Mozart és sok más zene­szerző magával ragadó zenéjét ? A korszerű, asztali sztereomagnetofon segítségével azt hallgathatunk, amire épp kedvünk kerekedik. A HiFi kategóriából említsük meg elsősorban a B 115 és B116 jelzésű sztereofonikus készüléket. Csak annyiban különböznek egy­mástól. hogy a B 116 típusnak nincs erősítő­je, s ezáltal olcsóbb is. Eléggé megszoktuk már az utcán fülhallgatóval andalgó fiatalok látványát, akik úgy festenek, mintha valahol másutt járnának, nem érzékelve a külvilágot. Ez csak a látszat, mert séta vagy sietés közben is zenét hallgatnak. A fiataloknak való ajándékok között tehát feltétlenül említ­sük meg az M 340 típusú lejátszó magneto­font. A tranzisztoros táskarádió is a leggya­koribb kellékek közé tartozik minden család­ban. Az az eset már kevésbé gyakori, hogy éppen kiöregedőben van a készülék, s újat kell vásárolni. Enélkül már el sem tudnánk képzelni napjainkat, hisz az emberek több­ségét érdekli, mi történik a világban, tehát szereti meghallgatni a híreket, mások zene nélkül üresnek éreznék az életüket, vagy hiányolnák a szórakoztató műsorokat, ame­lyeket naponta sugároz a rádió. A sport kedvelői leginkább a sportműsorokat hall­gatják a rádióban, ezek közül is a legkedvel­tebbek a helyszíni közvetítések a futball-, illetve a jégkorong-mérkőzésekről. A válasz­ték bő: a Szignál, Szelga vagy az Olimpik készülékeket a Szovjetunióból importáljuk. Mindhárom készülék megbízható társunk le­het. A Háztartási Cikkek kereskedelmi vállalat Elektro-szaküzletei további praktikus aján­dékokat is kínálnak, amelyek meggyorsítják, megkönnyítik és kellemesebbé teszik a házi munkákat. Elsősorban a nőknek szóló aján­dékról van szó, ami azonban ne legyen fő ajándék, inkább kiegészítő. Ilyen ajándék lehet többek között a Tamatpress modem villanyvasaló, amelynek fogóját úgy alakítot­ták ki, hogy mind jobb, mind bal kézzel használható legyen. Természetesen ter­mosztáttal ellátott, ami lehetővé teszi, hogy különféle anyagokat vasalhatunk vele. S ha valaki páraontó vasalót szeretne vásárolni, szintén több típusból választhat a szaküzle­tekben. A konyhai munkák könyebbé tételét szolgálja a T 1010 robot, amely mixert, hab­verőt és további tartozékokat tartalmaz. A férfiaknak vásárolhatunk például villanybo­rotvát is; ilyenek a Mikma 100, 101 vagy a Charkiv. Mindegyik megbízható készülék. Az Elektro-szaküzletekben természetesen sok­kal bővebb a kínálat, itt csupán jelezni tud­juk, mivel okozhatnak örömöt szeretteiknek. Legjobb, ha idejében betérnek valamelyik üzletbe, s kedvük szerint választanak ajándé­kot. A varrógép- és kerékpár-szak üzletekben szintén találunk megfelelő praktikus ajándé­kot. Az ügyes háziasszony biztosan örül egy jó varrógépnek, amellyel nem csupán megja­víthat ezt-azt, de akár új ruhát is varrhat a legújabb divat szerint. A Csajka táska, vagy a Lucznik szekrény kivitelben kapható varrógé­pek bármely szaküzletben kaphatóak. A gye­rekeknek és a nagyobbaknak szép kerékpárt is vásárolhatunk. De nemcsak nekik, a fel­nőtteknek is találunk itt megfelelő kerékpárt. Tanácsoljuk, hogy minél előbb látogassák meg valamelyik szaküzletet. Az üvegtárgyak szikrázó szépsége mindig örömöt szerez, épp ezért szép ajándék lehet egy jól megválasztott pohárkészlet. Választ­hatnak sima vagy díszített üveget. Mivel elsősorban géppel készült üvegről van szó. árban sokkal hozzáférhetőbb, ami nem je­lenti azt, hogy kevésbé értékes üveget vásá­rolnának. A mindennapi étkezés kulturáltab­bá tételéhez azonban nagyon jól megfelel­nek ezek a készletek. Ha azonban nagyvonalúak akarunk lenni s luxuscikket akarunk ajándékozni, álljunk meg a Bohemia-szaküzletek valamelyikében, ahol szép kivitelezésű ajándékot vásárolha­tunk a karácsonyfa alá. A kézzel készített üveg törékeny szépsége, amely üveggyártó mestereink és tervezőink mesterségbeli tu­dását és ügyességét dicséri, minden meg­ajándékozottnak örömet szerez. A választék valóban bőséges: vehetünk ólomkristályt, gránátüveget, szögletes üveget, lazúrt (Am­ber) és sok másféle, művészi színvonalon készült tárgyat. Vásárlás közben illik tudato­sítanunk, hogy minden darab egyedi, hisz kézi csiszolással, festéssel és más, üveggyár­tási technikával készült. A Bohemia-üzletek­­ben porcelánt, különféle étkészletet, kávés­készletet stb. is vásárolhatunk. Nagyon ked­veltek például a „hagymamintás" porcelá­nok. Ezek a készletek is értékesek, hisz igényes munkával készültek, s a legjobb minőségű porcelánból valók. Mint látjuk, a Bohemia-szaküzletekbő! biztosan nem távo­zunk üres kézzel. A fentiekben legalább ötletet szerettünk volna adni az ajándékvásárláshoz. Ilyen kis helyen természetesen csupán néhány ajánla­tot tudtunk tenni, ezért legjobb lesz, ha időben felkeresik a Háztartási Cikkek szaküz­leteit, s maguk választanak, ízlésüknek, igé­nyeiknek megfelelően. S mint az elején emlí­tettük, a karácsony a béke és a szeretet ünnepe, ezért mindenkinek szerezzünk örö­möt egy-egy jól megválasztott ajándékkal. 23

Next

/
Oldalképek
Tartalom