A Hét 1987/2 (32. évfolyam, 27-52. szám)

1987-12-04 / 49. szám

Élvezem a magányt, az egyedüllétet, pedig hát csak „magamban" vagyok egyedül, odakint és idebent a tömeg tenger-hullámzása fodrozódik végtelennek tűnő áramlatokban. Az Ermitázs második emeleti ablakából a Palota tér zajlását nézve tűnődöm eként, s valahogy nem akarom elhinni, hogy itt vagyok. De a Sándor-oszlop magasba nyúló gránittömbje, s a tér túloldalán a Vezérkar épületsora eloszlatja kétségeimet.

Teremről teremre sétálok, s az egykor már megcsodált képek előtt ismerősként állok meg. Gauguin, Matisse, Picasso, Modigliani, Van Gogh — van miben gyönyörködni. A Palota tér kinti zajlása azonban nemsokára más irányba tereli gondolataimat. A Vezérkar épületét félig eltakaró óriási transzparensek a NOSZF évfordulóját idézik. A Téli Palota ostromát, s az azt követő „tíz napot, amely megrengette a világot". A Téli Palota térre nyíló vaskapuját, annak idején rohammal vették be. A roham, amelyre az Aurora ágyúja adta meg a jelet, Ejzenstejn filmjéből vésődött belém. Az igazi rohamról aligha készült, készülhetett felvétel. Vagyis azt a képet őrzöm — mi egyebet is őrizhetnék? — amit e történelmi eseményről a művész, a művészet fogalmazott meg a maga eszközeivel. Hogy a valóságban ez a roham milyen volt, milyen lehetett, arról N. I. Podvalszkij írásából következtethetünk: ......Az éjszaka sötétségében, amelyet a kilövések halvány, gomolygó füstje, fényei és vörös villanásai világítottak meg, a környező utcákból és zugokból félelmetes, fenyegető árnyakként vörösgárdisták, matrózok, katonák csatárláncai vonultak; meg-megbotlottak, elestek és ismét felkeltek, de egy pillanatra sem hagyták abba sebes, orkánszerü előrenyomulásukat."

Mint ismeretes, a roham hajnalra meghozta a győzelmet. És a II. összoroszországi szovjetkongresszus képvi-20