A Hét 1987/2 (32. évfolyam, 27-52. szám)
1987-11-27 / 48. szám
egy emberhez kapcsolódó időmúláshoz, hogy Gál Sándor „elégizmusa" tulajdonképpen az emberiség-idő kegyetlen élménye, annak a felismerésnek a keserűsége, hogy az idő feltartóztathatatlan mozgását, a világöregséget az ember — gonosz mesterkedéseivel, világ- és önpusztító tetteivel — még sietteti is. S elkövetkezett aztán a magán-elégiák ideje, a sajátidö múlásának az élménye is. Mi, „58-asok", s köztünk most már a közben felzárkózó Gál Sanyi is, megközelítettük a félszáz évet, s ki más írhatta volna le közülünk először, ha nem Gál Sanyi, az idő illetékese, hogy: szép lassacskán kopunk hajunk ha nő is csak fehéredik és sajog a váll merevednek az ízületek kövesednek a maguk rendje szerint S arra, hogy ebben a privát-kopásban nem érezzük magunkat egyedül, elhagyatva, hogy tudjuk megérezni benne az általánost, azt a valamit, ami bennünket a mindenséghez, a teljes léthez köt, akkor látnunk kell, hogy erre nem kis mértékben éppen Gál Sándor idöáltalánosító és — egyénítö költészete tanított meg bennünket. A költő élete csúcsán, mikor a futballpályán már azt hiszem, ö is inkább csak néző, a költészet bojtorjános legelőjén viszont annál mesteriebben kezeli a labdát, köszönjük neki ezt a versbe állított senecai consolátiót. TÖZSÉR ÁRPÁD ••• Egyszer megmentette az életemet, és az ilyesmit mégsem felejtheti el könynyen az ember; igaz, magam voltam az oka, hogy életveszélybe kerültem, izgága és sedre módon versenyre hívtam őt ki, méghozzá nem is költői, hanem úszóversenyre; elfeledvén, hogy Sándor a Duna mellett született, azt ajánlottam neki, ússzuk át a szenei tavat és aki előbb ér a túlsó partra az újgazdagok fényűző nyaralóihoz, pompás csónakházaihoz, az fizeti az ebédet, ebéd mellé meg néhány sört. Alig mondtam ki az utolsó szót ő máris a vízbe vetette magát és hatalmas karcsapásokkal szelte a hullámokat. Bolnvta^^H GÁL SÁNDOR kalapjára igyekeztem őt utolérni, de hát mit ér az igyekezet egy búcsi legénnyel szemben, aki a tetejében még két évvel fiatalabb is versenytársánál — elmaradtam, mint a borravaló, s egyszer csak görcs kezdte húzni a lábam, épp amikor a tó közepén lehettünk: segítségért kiabáltam, Sándor azonnal visszafordult, hogy feküdjek hányát, ami éppenséggel nekem is eszembe juthatott volna, ha akkor gondolkodni tudok. Megfogadtam a tanácsát, a görcs oldódott a lábamban s szép lassan viszszaeveztünk. Akkor megfogadtam, hogy többé nem versenyzek Gál Sándorral. De azért ne higgye, hogy hálás vagyok, mert megmentette az életemet, ami nem sokat ér, épp csak nem felejtettem el. Irigykedek rá. No nem azért mert már néhányszor megműtötték a gyomrát (az enyémet még nem!), nem is azért, mert már több autója is volt lnekem még egy se). Hanem miért? Egészen őszinte legyek? Azért mert már több mint húsz könyvet irt (én még tízet sem), azért, mert mindenre van ideje, holott egy nap valószínűleg Kassán is csak huszonnégy órából áll; amikor még, elég gyakran, jártam a kelet-szlovákiai metropoliszba, mindig kijött értem a repülőtérre gépkocsin, hazavitt, szalonnával tűzdelt fácánnal, holmi keleti borokkal megvendégelt, megmutatta a várost, a környékét, író—olvasó találkozót szervezett a számomra (félrevonulva, mintha ő maga soha egy sort se írt volna!) stb. Ez a satöbbi azt jelenti, hogy fel sem bírom sorolni, mi mindenért irigylem én Gál Sándort. Azért, mert mindennel akar, és tud törődni — az irodalmon kívül is —, mert nép-nemzetben (nemzetiségben!) gondolkodik. Ő a mi Veres Péterünk, aki azonban legszebben versekben beszél. Azért is irigylem őt, mert vadászik, holott ezt sokáig nem tartottam költőhöz méltó foglalatosságnak, ma inkább azt sajnálom, hogy munkaadója (munkaadónk!) arra sem képes, hogy kiküldje őt a Meru lankáira vagy Afrikába oroszlánvadászatra. Pedig, ahogy én ismerem őt, nemcsak vadásztrófeákat, hanem remek riportokat és még remekebb verseket hozna. Ötvenéves. No és? Irigykedve is örülök, íme van egy ilyen írónk, aki szinte mindent tud: tud írni novellát, verset, riportot, gyermekeknek való költeményt, sőt még drámát is, ha akar. És még csak ötvenéves. De a versei, a versei! Szinte minden verse szíven üt Még legjátékosabb versei mélyén is érzek valami értünk szóló szomorúságot. Egyedül azt sajnálom, hogy nem én írtam őket! Zs. NAGY LAJOS KINCSÜNK A NYELV Hosszan — hosszat — hossza nt Elsősorban a beszélt nyelv bizonyítja, hogy elég sokan nem tudják pontosan, mi a különbség a hosszan határozószó és a hosszat névutó, illetőleg határozószó közt, ezért úgy gondolom, hasznos lesz egy kicsit tüzetesebben foglalkozni ezekkel a szavakkal és a hozzájuk hasonló hangzású hosszant határozószóval. illetőleg névutóval is. Azt hiszem, azt mindenki tudja, hogy mindhárom szavunk — a hosszan, a hosszant és a hosszat — a hosszú melléknév származéka. Először is állapítsuk meg, hogy közülük a hosszan csak határozószó, névutóként tehát nem használhatjuk. És éppen ilyen jellegű hibákkal találkozhatunk újabban elég gyakran, ugyanis nemegyszer hallhatunk ilyen és hasonló mondatokat: A betegeket órák hoszszan várakoztatják; A tűzoltók tizenkét óra hosszan dolgoztak: Két óra hosszan gyalogolhattunk stb. Vajon miért helytelenek az imént felsorolt mondatok ? Nézzük meg, mit jelent a hosszan határozószó! Első jelentés: térben egész hosszúságban elnyúlva, messzire nyúlva. Például : Nézem a hosszan elnyúló hegyláncot; A zászlók hosszan úsztak a szélben. A sportnyelv is használja a hosszan határozószót, éppen a labdarúgásban. Például: Hosszan szökteti a csatárt — azaz meredeken előreadott labdával szökteti. A hosszan régies jelentése: hosszában, valaminek a hossza irányában. Például: Hosszan fekszik az ágyon, vagyis: nem keresztben. A hosszan határozószó második jelentése időre vonatkozik: hosszú ideig, sokáig, hosszasan. Például: A színészeket hosszan tartó tapssal ünnepelték. Hosszan kellett várnunk a vonat érkezésére. Jelentheti a hosszan azt is, hogy minden részletre kiterjedően, részletesen. Például: Hosszan tárgyalták az ügyet; Majd írjál mindenről hosszan stb. Ezzel szemben a hosszat — régiesen: hosszatt — elsősorban névutó; határozószóként ma már alig használatos. Első jelentése — főként állandó szókapcsolatokban: a főnévvel kifejezett tárgy, dolog egész hosszában, végig. Például: utca hosszat, falu hoszszat Második jelentése: a névszóval kifejezett idő egész tartama alatt A hosszat ilyen értelemben — igaz. hogy általában csak az órával vagy órákkal kifejezett időtartamra vonatkozólag — elég gyakran használatos, éppen ezért meglepő, hogy amint már említettem, a helyére „tolakodott” a hosszan. Helyesen tehát így kell mondani: A betegeket órák hosszat várakoztatják: A tűzoltók tizenkét óra hosszat dolgoztak; Két óra hosszat gyalogolhattunk stb. A hosszat egy összetétel utótagjaként is előfordul; ez az összetétel a naphosszat. Jelentése: napokon át, a nappalok idején, szünet nélkül. Például: Naphoszszat heverészik; Naphosszat fárad; stb. A hosszat határozószóként elavult; jelentése a hosszant határozószó első jelentésével azonos, azaz azt jelenti: hosszában. Vörösmarty Mihály még így írta: A hegy alatt szélt és hosszatt... meghintve falukkal zöld róna virított; ma ezt már így mondanánk: széltében-hosszában. Hosszant szavunk az értelmező szótár szerint határozószó és névutó, akárcsak a hosszat Jelentése: hossza irányában, hosszában, nem keresztben. Például: A papírt hoszszant hajtotta össze; Hosszant vitték a létrát; stb. A köznyelv ezt a hosszant határozószót ma már alig használja, helyette inkább a hosszában fordul elő. A hosszant névutói használata szintén elavult; jelentése azonos a hosszat névutóéval. Jókainál még találunk ilyen mondatot: A cigányokkal utca hosszant muzsikáltatni magát nem volt rendkívüli eset. Mindebből az következik, hogy a hosszat és a hosszant mint névutók esetleg felcserélhetök, de a hosszat névutó helyét nem foglalhatja el a hosszan határozószó. Megfigyelhettük, hogy a hosszat névutó használati köre meglehetősen szűk, hiszen helyre vonatkozólag ma már csak az utca hosszat meg a falu hosszat kifejezés használata általános, időre vonatkozólag pedig szinte kizárólag az óra főnév után áll a hosszat, és a naphosszat összetételben él. Ne engedjük még innen is kiszorulni! MAYER JUDIT A múlt heti számunkban közölt Nyelvi totó megoldása Az észrevétel mindenképp helyes. Ugyanis a Betegség végett zárva közlés tartalma nem más, mint: betegség céljából zárva. Tudvalevő viszont hogy a mint névutó okot, a végett névutó célt fejez ki. Ha ezt a két névutót felcseréljük egymással, egyiket a másik jelentésében használjuk, mondatunk értelmetlenné válik. Ez a mondat például: „Levetette a kabátját a nagy meleg végett" logikátlan és helytelen, mert a meleg nem célja a levetkőzésnek, hanem csakis oka. Tehát a mondat helyesen: Levetette a kabátját a nagy meleg miatt. Hasonlóképp a kérdéses közlés helyesen megfogalmazva: Betegség miatt zárva. 11
