A Hét 1987/2 (32. évfolyam, 27-52. szám)
1987-11-27 / 48. szám
ÉSÉN háborítatlanul tehetem meg odáig az utat, csak járókelőkkel ütközhetem, gépjárművekkel nem, nem nehéz észrevennem, hogy gyalogzóna az az útvonal, amely a vasútállomástól a főtérig vezet. Hát ez az! Ez az a tér a lábasházakkal, a piaci árkádsorral! Boltosok, kofák árultak itt hajdan, s árulnak ma is kései utódaik. S ahogy nézem, a térre futó utcák sakktáblaszerűen elrendezettek, középkori eredetűek. Míg gyönyörködöm a műemléknek nyilvánított-városközpont épületeiben, árkádjaiban, a város története bontakozik ki előttem. A tatárdúlás után sziléziai német telepesek teszik várossá. Bocskai, Bethlen és az Esterházyak hadakoznak birtoklásáért. A reformáció korában a protestantizmus erőssége. A „zsolnai zsinat" mondja ki az evangélikusok szakítását a katolikus egyházzal. Iparosodó város is. A XVI—XVII. században már ismert a posztójáról, amely kezdetben 120 takácsmühelyben, később posztógyárában készült. Lakosainak a száma ekkor még alig haladja meg a háromezret. Nehéz volt lélekszámúban gyarapodnia, egyfelől a történelem gyakori viharai, másfelől a tűzvész és pestisjárvány miatt. 1921-ben itt volt a magyar és a német szociáldemokraták egyesítő kongresszusa, s ugyenebben az évben alakul meg a CSKP helyi szervezete. 1923- ban itt szerveződik s innen indul útjára az Interhelpo néven ismert ipari termelőszövetkezet egy csoportja a Szovjetunióba. A munkások dolgozni mennek oda. Peter Jilemnicky Iránytű című regényében elszántságukat és igyekezetüket örökíti meg. Hullámzó, váltakozó irányú a város történelme. Harmincnyolc szeptemberében körülbelül hatezren nyilvánítanak hűséget a Csehszlovák Köztársaság iránt. Rá egy hónapra Hlinka Szlovák Néppártja ultimátumszerűén hozza nyilvánosságra az autonóm Szlovákiára vonatkozó követelését. 1944 augusztusának legvégén viszont már katonai egységek állnak fel az SZNT elnyomására érkező német haderőkkel szemben. A város végül 1945. április 30-án felszabadul. Továbbmegyek egy házzal, illetve térrel, s körülnézek a piacon. Virágot árulnak a kofák. De majd csak egy hét múlva, a halottak napja hetében lesz tele a piac krizantémmal. Ami meglep, hogy a kofák egyike-másika magyarul vált szót a szomszédjával, s ahogy sorban megkérdezem őket, honnan jöttek, úgy kapom a választ: — Nyitragerencsérről! Érsekújvárról! Nagymegyerről! — A nyitragerencséri ember a következőképpen magyarázza itteni „asztalfoglalását": — Nyitrán már nem lehet eladni! Annyi ott a virág, hogy folyót lehetne vele rekeszteni. Ide járunk fel hétvégeken, egy-egy gépkocsirakománynyal. A jövő héten könnyű lesz a dolgom. Mindenszentek hetében a vevők szét akarják szedni az autómat. A piacról a Dukla térre kanyarodom vissza. És a vnb épületében már a 41 éves, itteni gyökerű Kazimir Fitt titkárt invitálom városnéző sétára. 1976-ban választották meg a vnb titkárának. Séta közben hozza tudomásomra, hogy a felszabadulás óta 17 új üzem épült. Van a városnak gép-, textil-, fa- és vegyiipara, tégla- és tejgyára, fagyasztója, autójavító műhelye, hogy csak néhányat említsek a harmincat is meghaladó üzeme közül. Húszezer ember utazik vidékről naponta ezekbe a gyárakba, húszezren felüli tanulót készítenek fel az életre az iskolákban. Huszonnégy nyolcéves alapiskolája, két gimnáziuma, öt szakközépiskolája, négy szaktanintézete, konzervatóriuma és nyelvi iskolája van a városnak, s mindezeket megkoronázza a Közlekedési és Távközlési Főiskola több mint hatezer hallgatójával. Kazimir Fitt társaságában a Prior áruházban és egyik-másik élelmiszerüzletben nézek szét. Árukészletükkel jó benyomást keltenek. A kávéházakra, cukrászdákra és más szórakozóhelyekre sem lehet panasz. A város peremkerületeit, vagy a tulajdonképpeni „másik" várost, az új lakótelepeket már a vnb Volgájával tekintjük meg. A többemeletes bérházak csinosak, környékük tiszta, de a minden városfejlesztést kísérő gondtól ők sem tudnak szabadulni. A szolgáltató hálózat fejlődése nem tart lépést a lakóházépítés ütemével (húszezer új lakást adtak át a felszabadulás óta). A városközpontban rendbenlevőnek látszik minden. A „másik" városban sok mérget kell lenyelniük a lakóknak. Sportlétesítményben sem szegény a város. Kazimir Fittel körülkocsikázzuk a teknősbéka kinézésű óriás sportcsarnokot, amelyben két napig gyermekek, felnőttek és idősek művészi tornabemutatóját csodálhatták meg a nézők. A Csehszlovák Testnevelési Szövetség megalakulásának 30. évfordulójára megrendezett országos művészi tornabemutató 365 résztvevője között a komáromi (Komárno) Steiner Gábor nevét viselő alapiskola 16 tanulója is jelen volt. A sportcsarnokot a nyolcvanas évek első felében építették. Benne nyitották meg tavaly a 10. női röplabda világbajnokságot, mondja Kazimir Fitt. — Miért éppen városukra esett a választás? — kérdezem. — Ezt a sportot itt kezdték el a leghamarabb. A mai Szlovákia területére gondolok. Fiataljaink 1972-ben országos bajnokságot is nyertek. De nem idegen itt a jégkorong, a tenisz, a könnyűatlétíka, a kosárlabda, a sízés, a vízisport és a labdarúgás sem. A fedett és szabadtéri úszómedence sem hiányzik. További sportlétesítmény is épül. — Mit hiányolnak a városlakók? — Csak két mozink van és egy művelődési házunk. Gyarapítani kellene a számukat. A szállodánk is kevés. A kulturáltabb közlekedést is igénylik. Ez roppant nagy feladatot ró ránk. A kilencedik ötéves tervidőszak végéig szeretnénk megépíteni a trolejbuszvonalakat. Mielőtt elköszönnék Kazimir Fitt-tői, a történelmi városközpont főterén még arra hívja föl a figyelmemet, hogy minden autóbuszjáratuk végállomásánál ott az erdő. Parkerdő építése is elkezdődött már! És a gyalogzóna is tíz év óta épül, de még mindig nem olyan, amilyennek látni szeretnék. A búcsúkézfogás után beülök a Slovakia Szálló hetedik emeletén berendezett Horizont Klub étterembe, ahonnan jól láthatók a város jellegzetes tornyai, mögöttük a Kis-Fátra hegyvonulatával. MÁCS JÓZSEF A címeres városháza Furcsa, hogy így nevezik a felvételen látható, 1663-ban épített, sobotistei reneszánsz-barokk kastélyt. Sobotiste ugyanis a Senicai járás községe, lakosainak száma alig több kétezernél, és falunak nem szoktak városházát építeni. A furcsa elnevezés mégis jogos. Megmagyarázza a történelem. Bizony, város volt Sobotiste, amikor ezt a kastélyt építették. Önigazgatással és vásártartási joggal rendelkező. A Franciaországból és Svájcból idemenekült és 1546 óta itt megtelepedett anabaptista habánok, a fazekasok, takácsok, posztókészítők, kereskedők munkája nyomán busás váltság ellenében kapta meg a kiváltságot jelentő jogot ez az ősi település. Elsöizben Zobodycha néven, később, 1598-ban Zobodisthia alakban, majd 1720-tól Szobotiscsa formában jelölték az okiratok és krónikák. Amelyek egyebek közt arról is tanúskodnak, hogy a szlovák őslakosok és habánok mellett magyarok is éltek itt. Tény, hogy elsősorban a papok, a feudális urak, vagyis a berencsi (Branc) várgrófok, Forgách- és Pongrácz-családok, később a Tolnából ideszármazott Nyáry bárók és grófok, valamint a közvetlen környezetükben, szolgálatukban élők voltak magyar nemzetiségűek. Ezzel magyarázható az is, hogy a kastély építésének idejére furcsa közigazgatási és hatalmi helyzet alakult ki a városkában. Az életrevaló, törekvő, polgárosodó, vagyonközösségben élő habánok külörf városrészben laktak, a mai Habán-udvdr néven ismert területen. Éltek önigazgatási jogukkal, városházát is építettek maguknak. Az egykori városrész hét háza, malma, fazekasmühelye, iskolája, kápolnája, kulcsárháza, meg az említett városháza ma is áll, védett műemlék. Csakhogy sajátos vallási szekta hívei voltak a habánok. Közösségükbe másokat nem fogadtak be, de másoknak se vetették alá magukat. így tehát a többi, szlovák és magyar nemzetiségű lakosnak a közigazgatása a mindenkori feudális úr, a kastélyépítés idején Nyáry Zsigmond báró, kezébe került. Neki lakhelye volt a kastély, a címeres városháza. Azután változtak az idők. 1841. augusztus 5-én ebben a városkában tartották meg a Nyitrai (Nitra) Szlovák Nemzeti Színház legelső előadását. 1845. november 9-én Samuel Jurkovic Gazdaegylet néven megalapította az első önsegélyző szövetkezetei, 1878-ban a szövetkezet takarékpénztárát, majd 1898-ban a pénzintézetként működő hitelszövetkezetet. Nem volt rest annak idején Nyáry Zsigmond báró sem, megszervezte a posztót gyártó manufaktúrát. Utódjait azonban más érdekelte: a tudomány. Albert 1872-ben történészként lett levelező tagja a Magyar Tudományos Akadémiának. Bátyja, Jenő filozófiát és jogot tanult, a szabadságharc idején Kossuth hadsegéde volt. Az emigrációban levéltári anyagot gyűjtött, 1867-ben hazatért, részt vett a Történelmi Társulat megalapításában. És ugye milyen furcsa a sors: a címeres városháza urának utódja éppen száz évvel ezelőtt, 1887-ben jelentette meg A heraldika vezérfonala című tanulmányát. HAJDÚ ANDRÁS A szerző felvétele 5
