A Hét 1987/2 (32. évfolyam, 27-52. szám)
1987-11-20 / 47. szám
\ í ••• A bratislavai 802-es számú Csehszlovák Állami Autóközlekedési Vállalat teher- és személyszállító gépkocsiparkja naponta tejjel, alkoholmentes italokkal látja el a Szlovák Szocialista Köztársaság fővárosát, s az itt termelt árut is elviszi az ország minden részébe, ezenkívül kamionokat és konténerrakományokat indít hazai és külföldi utakra, tehertaxit bocsát az érdeklődök rendelkezésére, s műhelye immár harmadik éve a főváros környékén meghibásodott nyugati, keleti és a szocialista országokhoz tartozó kamionokat javítja. Moldova György egy egész könyvben (A pénz szaga) foglalkozik a kamionosok érdekes és nehéz életével, végigkíséri útjukat a berakodástól a kirakodásig, és azt sem hallgatja el, milyen bonyodalmakkal találják szemben magukat. Moldova azonban annak nem szentel figyelmet, mi a sorsuk az országutakon veszteglő, javításra szoruló kamionoknak, mert akkor olyan hatalmas szerelőcsarnokban is szét kellett volna néznie, mint ez a bratislavai. ahol a 750 alkalmazott közül nyolcvan autószerelő, a többi sofőr (300) és rakodómunkás (150), illetve adminisztratív dolgozó. A szerelőcsarnok hatalmas, tizenhárom-tizennégy teherkocsi fér el benne. Télen csak kinos-keservesen kifüthető, érthető tehát, ha az itt dolgozók fohásza nem hangzik másképp, csak úgy, hogy adj, uram, de mindig, enyhe telet! Ki min-TRPnZITmüH€LV denki fordult meg ebben a műhelyben az utóbbi időben, nehéz lenne számot adni róla. Jártak már itt törökök, görögök és mindenféle népek, akikkel a műhely vezetője és a mesterek vagy az igazgatóság csak a prágai követségek segítségével tudott szót érteni. Ottjártamkor például az albán nyelv ismerete lett volna jó. Két albán férfi járta körül javítás alatt álló kamionját, s beszédbe elegyedtek volna mindenkivel, velem is, ha megértettük volna egymást. A szerelőcsarnokban nyelveket kellene tudni, de ahogy a műhely ötvenkét esztendős vezetője. Mészáros József elmondja, a majdnem nyolcvan szerelő közül csak néhányan beszélnek jól németül, de ezzel a nyelvvel már lehet is boldogulni. Nehezebb a dolguk az albánokkal, a törökökkel és a görögökkel. A románokkal könnyebb, sokan beszélnek magyarul, s a műhely alkalmazottainak körülbelül harminc százaléka Bratislava környéki, vagy csallóközi magyar. Hatalmas a szerelőcsarnok, tágas az udvar. Hétköznapokon üres, hétvégeken zsúfolt, olyankor a kamionok és más teher- és személyszállító kocsik ott vesztegelnek, a következő heti útjukra várnak. A műhely vezetője nagy szakértelemmel vezet be a szerelőcsarnok világába, ahol nagyszerű szakemberek dolgoznak: tachometeresek, bádogosok, hegesztők, esztergályosok, autó- és villanyszerelők, üzemanyagpumpa és akkumulátorjavítók. Minden gépjárművüket naponta ellenőrzik, általános javításokat végeznek, kicserélik a motorban az olajat. Az új teherkocsikat ők készítik elő külföldi útjaikra, ők szedik darabokra a lefutottakat, s küldik a kocsitemetőbe. Kocsit javítanak és temetnek, évente tizenöt-húsz kocsi fölött mondják el jelképesen a circumdederuntot, és ugyanennyit kapnak helyette. Általában nyolc év egy-egy gépjármű élettartama, miközben egyszer generáljavítást is kapnak. Ha külföldön hibásodik meg valamelyik kamionjuk, a helyszínre utaznak, s vagy megjavítják ott, vagy hazahúzatják. Reggel hattól este tízig dolgoznak két műszakban. A külföldi kamionosokkal, elsősorban a törökökkel, nemcsak nyelvi nehézségeik vannak. Ahogy Mészáros József mosolyogva elmondja, a törökök úgy tekintenek javítóműhelyükre, mint valamiféle bazárra, ahol vitatkozni, ellenkezni, alkudozni lehet, soha nem akarják kifizetni az elvégzett munka teljes összegét. Csak amikor belátják, előírás szerint történt az elszámolás, akkor nyúlnak a zsebükbe. A görögök is hasonlóképpen viselkednek. Nehezíti részükről a külföldi javítást, hogy alkatrészhiánnyal küszködnek. Még nem tartanak ott, hogy átjárnának Bécsbe, és alkatrészeket vásárolnának más országok kamionjaihoz. Megjavítják vagy maguk gyártják az alkatrészeket. Egyelőre még csak itt tartanak. A már említett görög, török, albán kamionok szorulnak legtöbbször javításra, de akadnak köztük holland, svéd, dán és nyugatnémet kamionok is. Szállítmánnyal kerülnek a vállalat udvarára, majd a szerelőcsarnokba, leplombált állapotban. Kivételt képeznek az élőállatrakományok. Egyik nyáron a tengelytörést szenvedett holland kamionból, amelynek a javítása három napig tartott, kiengedték a juhokat, s akkor az udvar egy része akol volt, juhok bégetésétöl volt hangos az udvar és a környék, s ők maguk, a szerelők bacsók voltak, naponta többször megitatták a juhokat, mivel nagy hőség volt. Ha a műhely vezetője és a szerelők álmaiban megjelenik a juhnyáj a már-már elviselhetetlen bégetéssel, annak a meghibásodott holland kamion az oka. Ahogy látom. Mészáros József régi ember a vállalatnál. Mindenki ismeri, bizalommal fordul hozzá, jogos büszkeséggel töltheti el, hogy tisztelik őt a műhelyisták (ö mondja így!), elfogadják vezetőjüknek. Ennél a vállalatnál tanulta ki 1954-ben az autószerelő szakmát. Azóta itt dolgozik megszakítás nélkül. Először csoportvezető volt, tizenkét szerelő munkáját irányította, aztán 1980-ban, miután szükség volt műhelyvezetőre, rá esett a választás. Hogyan is néz ki közelebbről a tranzitmühely ? Van itt két mester, Mészáros József rajtuk keresztül irányítja az autószerelők munkáját. A mesterek persze megosztott műszakban dolgoznak. Egyik délelőtt, másik délután. A vállalatnak szaktanintézete is van. Utolsó évükben a tanulók a műhelyben tartózkodnak, s féléves gyakorlat után mennek vizsgára. Idősebb és ügyesebb szerelők mellett tanulják a mesterséget. Évente általában 15—20 tanulót kap a műhely. A fiatalok szakmunkások lesznek. Jó fél éve szerelőkocsi is tartozik a tranzitmühelyhez. A „mozgó műhely"-ben „minden" szerszám és apróbb alkatrész megtalálható. Még egy áramfejlesztő agregátorra lenne szükség. Kiszálláskor megkönnyítené a javítást. A szerelőkocsival a segítségre szoruló hazai és külföldi kamionokhoz utaznak. Ezt is Mészáros József irányítja. A szerelökocsi útjainak a költsége a javittatóé. — Nagyon jó dolog a szerelökocsi — mondja a műhely vezetője meggyőzően. — Már a helyszínen megjavíthatjuk a kocsikat. Előfordult már, hogy egyik teherautónknak mind a négy kereke defektes volt, Pőstyénbe (PieSíany) szállítottunk kész kerekeket a mozgó műhelyünkkel. Mészáros József 1974-ben szakágazati kitüntetést kapott, az autóközlekedési vállalat legjobb dolgozója lett. 1979 óta A Szocialista Munka Úttörője címet viseli. A tranzitmühely ötvenhat tagú szocialista brigádjában ö maga is tevékenységet fejt ki. A brigád tavaly elnyerte a megtisztelő aranyfokozatot. — Számos újító javaslatot nyújtottam be a műhelymunka megkönnyítésére és az alkatrészhiány pótlására — jegyzi meg Mészáros József szerényen. — Ezekből többet el is fogadtak. Amivel viszont én a legelégedettebb vagyok, hogy a műhelykollektíva jó, hónapról hónapra teljesíti feladatainkat. Nekünk a tervünkbe foglalják, hogy naponta hány kocsi és utánfutó állhat javításban. Ha kevesebb, mint amennyi a megengedett, jó munkát végzünk, ha több, az elmarasztaló ránk nézve. Kevesebb kocsit indíthatunk hazai és külföldi utakra, s azt már az egész vállalat 12