A Hét 1987/2 (32. évfolyam, 27-52. szám)
1987-11-13 / 46. szám
írnék ide: belső területe eléri a négyezer négyzetmétert és mintegy tizennégyezer ember befogadására alkalmas. Ami pedig benne látható, az élményével a méreteket még tovább tágítja a látogató szemében. Valóban a méretek... Már az első leningrádi kiruccanásom alkalmával is minduntalan a tágasság szokatlan voltára kellett figyelnem. A tér itt valóban tér, olyannyira, hogy akár fél kilométert is kell gyalogolni, amíg az egyik végéről átér az ember a másikra. Gyakorta olyanféle szédülés fogott el egy-egy ilyen tér közepén, mint amikor odahaza a tizenkettedik emeletről nézek ki.. . Hasonlóan szokatlan, mert felénk lényegesen ritkábban látni, a palotákat, múzeumokat és katedrálisokat beborító aranyozást. Az embert egy-két alkalommal a látvány még lenyűgözi, de később valahogy nyomasztóvá válik, természetellenessé, mert nem találja emberléptékűnek. Persze nem is szánták annak egykori készíttetőik. Az Izsák-székesegyház „készítési elve" erre világos magyarázatot ad: „Emberek, erőtöket a cár élteti." Vagyis egykor minden az isteni uralkodói fennsőbséget mutatta, szolgálta és példázta. Azóta persze a szerepek megváltoztak. Miként az Orosz Múzeumé is a többi között. An. ' í A Peter-Pal erőd nak idején valahogy ide nem jutottam el. Hogy miért, arra ma már nem emlékszem. Valószínű, hogy nem futotta rá az időmből. Most ezt a mulasztást is megpróbálom pótolni. De — amint kiderült — igyekezetem felemásra sikerült. Hiába, egy-két órányi idő még arra sem elég, hogy egy ekkora múzeumban az ember eltévedjen. Hevenyészett leningrádi naplóm e látogatásról szólva ennyit őrzött meg: „mintha gyorsvonaton mentünk volna, minden összemosódott." Engem leginkább a huszadik századi orosz és szovjet piktúra érdekelt volna, de abból találtam a legkevesebbet. Persze az is lehet, hogy nem jól tévedtem el. GÁL SÁNDOR (A szerző felvételei) GYERMEKEKNEK Mig a piton — amelyről e rovatban már írtunk — a leghosszabb kígyó, addig az anakonda a legvastagabb és a legtestesebb. A dzsungel világában játszódó sok-sok izgalmas kalandfilm főszereplője. Főként az Amazonas környékén terjedt el ez a 9 méter hosszúságúra megnövő vízi óriáskígyó. Állítólag az emberre is veszélyes. Húsát a bennszülöttek megeszik, bőrét és zsírját pedig felhasználják. Az anakonda átlagos súlya 250 kg, de a legnagyobb az 500 kilót is eléri. Az egyik állatkertbe szállított példányt a kijelölt üvegfalú medencébe hatan se tudták beemelni. Még újabb négy emberre volt szükség. A törzse oly vastag volt, hogy nem lehetett átkarolni. Egy mozdulattal két embert is ledöntött lábáról. Már-már majdnem kiszabadult, amikor meggondolta magát és hirtelen belehuppant a vízbe, óriási vízzuhatagot szórva maga körül, szinte mindenki csuromvizes lett. Az anakondának óriási ereje van,még egy bivaly se menekülhetne ki szorításából, pedig az a jaguárral is elbánik. A fák vastag ágairól veti magát áldozatára és pillanatok alatt öszszeroppantja. A disznó vagy kecskenagyságú állatokat egészben nyeli le. Ha jóllakik, utána néha egy hónapig is békésen szunyókál. Képünkön egy kajmán látható az anakonda halálos ölelésében. L S. A hatalmas teherautó rakfelületén ketten utaztak: a törékeny kisablak, meg a telitábla ajtó. — Hová, hová öcskös? — kérdezte az ajtó. — Nem tudom — felelte félénken az ablak. — Hogy hogy? — csodálkozott az ajtó. — Engem csak felraktak ide a bácsi mellé és nem mondtak semmit. — Látszik, hogy kezdő vagy komám — kacagott az ajtó. — Nekem bezzeg le is írták — s egy cédulát nyomott az ablak orra alá. — Olvasni tán csak tudsz. — Egy-két betűt ismerek csupán. — Iskolába sem jártál? — Nem még — hajtotta le fejét szégyenkezve az ablak. — Nem is tudsz te akkor semmit a világról, de azért ne búsulj, én majd kioktatlak. — Köszönöm szépen — felelte az ablak. — Szóval hol is kezdjük — törte fejét az ajtó — Tán a legelején. Azt mondom ón neked, légy óvatos! — Az meg mit jelent? — Ne higgyél senkinek! Az ablak szeme tágra nyílt. — Senkinek? — Igen, ha nem akarod, hogy a fejedet betörjék. — Kik? — Ó te szegény, ha tudnád hány veszedelem vár egy ablakra, nem kérdezgetnél ilyen furcsákat. Ott vannak például a csintalan gyerekek, követ hajítanak feléd, hol meg a labdával céloznak meg. Vagy egy szép őszi napon, szárnyadat kitárva békésen szunyókálsz, s egyszercsak rád ront a goromba szél. — A széltől nem félek — heveskedett az ablak. Az ajtó elnevette magát, majd gúnyosan így szólt: — Hencegtek Így már keményebb fickók is. Aztán csak megbánták. — És még kitől kell félnem bácsika? — Téltől, nyártól, zivatartól, jégesőtől, léghuzattól... — De a Naptól nem, ugye? — kérdezte sietve az ablak. — Ha a szemedbe süt, igencsak megárthat. Nagyon elszontyolodott szegény kisablak. Semmi értelmét sem látta gyenge életének. Óriási toronyház nyújtózkodott az ég felé, körötte szorgos munkások sürögtek. Egyik az ajtót, másik az ablakot markolta meg, s vitte a helyére. Másnap hajnalban, mikor a természet ébredezni kezdett, kinyitotta szemét a kisablak is. De csak éppenhogy felpillantott. — Jaj — mondta alig hallhatóan, s két mogyoró könnycsepp gurult le az arcán. — Neked mi bajod? — szólította meg egy csengő-csipogó hangocska. — Félek. — Félsz? Ugyan mitől? — Téltől, nyártól, zivatartól, jégesőtől, léghuzattól, de leginkább a Naptól, mely ha rátekintek, vaksötétséget hint rám. — Ugyan már te balga, a Nap jóbarátunk. Nyisd csak ki a szemed, mert mindjárt főikéi és azt hiszi, te még mélyen aluszol. Félénken kinyitotta szemét az ablak, s lám, ekkor emelte fel fejét a Nap is. Hajnalpalástját a dombra terítette, és jókedvűen ránevetett a tájra. A mi ablakunkból hárman köszöntötték. Az ablak, egy kismadár, meg én, aki e mesét kitaláltam. CSICSAY ALAJOS A két nagymama sálat köt az unokáknak. A gombolyagok azonban összekeveredtek. Melyik gombolyag melyik nagymamáé? Fessétek ki őket a megkezdett sálak színe szerint. SÁNDOR KAROLY Büszke vagyok magamra, mert tele van a kamra. Befőtt, dió, körte, alma: a polcok gazdag tartalma. Finom ízekkel beteltem: ezt mind-mind én szüreteltem. — Barackot is szeretnék ültetni az idén még. f* ij |t A \V 21
