A Hét 1987/2 (32. évfolyam, 27-52. szám)
1987-07-10 / 28. szám
„GYÖKÉR HOZm FÁJÁT...” A fa felhasználásának legkezdetlegesebb módja, amikor az ember az élőfát, eredeti helyén vagy kivágva, de egészében megmunkálatlanul alkalmazza céljaira. A parasztgazdaságban régen az élőfának meghatározott szerepe volt. A telkek udvarán mindenfelé találunk ma is néhány, elsősorban eper-, akác- vagy diófát. Különösen a fátlan Alföld tanyáin volt jelentősége ezeknek az árnyékot adó, szél ellen is enyhet nyújtó fáknak. Nyáron az udvari baromfiak és más háziállatok védelmet találtak alattuk a tűző nap ellen. Sokfelé, így a Csallóközben is, még századunk elején ezek a fák a tyúkok éjszakai szállásaként szolgáltak, télen, nyáron egyaránt. Fölhasználták őket, az eredeti helyükön hagyva, a telket övező sövénykerítés tartóoszlopaiként is. Tájainkon ma is találkozunk olyan gémeskutakkal, amelyeknek az ágasát élőfából alakították ki. Ilyenkor a fa villás ágait átfúrják és egy vasrudat szúrnak át rajta, amely a gémet tartotta. Erdélyből arra is van adatunk, hogy olajütőt szereltek élöfára. Ezen kívül a fák ágaira hintát is kötnek és a ruhaszárítókötelet szintén ezekre erősítik. Mocsaras vidékeken egykor nagy jelentőségük volt a fűzerdöknek. A fűzfákat rendszeresen csonkolták, ezek megújuló koronája szolgáltatta a tűzifát és a sövénykerítés alapanyagát. Fényes Elek, múlt századi geográfus Kamocsával kapcsolatban írja az alábbiakat 1851 -ben: a kamocsai nép „több lapályos völgyeit fűzfákkal ülteti be, melyekből minden harmadik, vagy negyedik évi áglemetélés által tűzifát elegendőt szerez." Számos vidékről van adatunk arról, hogy a fák leveleit, fiatal hajtásait szükségtakarmányként használták, elsősorban kora tavasszal. Magasabb fokát képviseli az élöfa fölhasználásának az a mód. amikor a ház körül nőtt fát megnyesik, vagy derékban elvágják. Az Így nyert alacsonyabb-magasabb fa csonkja szolgál különböző célra. Archaikusabb vidékeken (pl. a moldvai csángóknál) az ilyen fa törzsét a lakóház fedéltartó oszlopaként is használják. Szolgálhatott azonban kapuoszlopként, alkalmi asztalként és több használati tárgy tartójaként is. A szénamunkák alkalmával is gyakran fontos szerepet játszottak a rétek közelében lévő fák. Hegyi kaszálókon előfordult, hogy a füvet apró csomókban bokrokra, kisebb fácskák ágaira szétterítve szárították. Hegyvidéken fordul elő az elsősorban fenyőfából készült lecsonkolt ágaskaró, amely a szénaszállítás széles körben elterjedt eszköze. A száraz szénából összerakott boglyákat védelmezni kellett a nedvesség és a szél ellen. Ennek egyszerű módja, ha gallyakat raktak a boglya alá és leveles ágakat támasztottak neki, ezzel szorítva le, s ez megvédte a szél ellen. A széna szállításának legkezdetlegesebb módja, amikor azt leveles faágra rakják és állatokkal vagy emberi erővel vontatják. Ezt szintén hegyvidéken, meredek lejtőn alkalmazzák. A Barkóságból vannak adataink arra, hogy az erdőből hazatérő kocsit maga után húzott lombos fával fékezték a lejtőkön. ANGYAL BÉLA 1. Nehezékként szolgáló megmunkálásán ölfák. Kőhídgyarmat (Kamenny Most) 2. Az élőfa csonkja kapuoszlopként szolgál. Gúta (Kolárovo) 3. Az udvari eperfából alakították ki a gémeskút ágasát. Kisszigeti tanyák. Ifjúságfah/a (Dedina Mládeze) Angyal Béla (2.. 3.) és Liszka József (1.) felvételei í* T JP] l| iff vf ' * ♦
