A Hét 1987/2 (32. évfolyam, 27-52. szám)
1987-11-06 / 45. szám
Sok mindenről beszélgethetnék Csank Józseffel, a rimaszombati (Rim. Sobota) magyar tanítási nyelvű nyolcéves alapiskola három éve kinevezett, negyvenesztendős igazgatójával, aki Nyitrán végezte a Tanárképző Főiskolát, s azóta — immár tizenkilenc éve — megszakítás nélkül tanít. — Serke, Gesztete az eddigi állomáshelyeim. Az utóbbi helyen négy esztendeig voltam igazgatóhelyettes — mondja a tágas, kisebb tanteremnek is beillő igazgatói szobájában. Majdnem két évtizede áll a tanitói-nevelöi munka szolgálatában, sorolhatná hosszan a tapasztalatait, a katedrán eltöltött idő örömeit és kudarcait, de nem ezt teszi. Képletesen szólva felcsap műemlékvédelmi hivatali vezetőnek, s nem az ötvenkilenc tagú tantestület tagjait vagy a nyolcszáznegyvenhét tanulót mutatja be, hanem a volt polgári iskola épületét, amely — ha vénasszonyhoz hasonlítaná — töpörödött, ráncos, fogatlan és betegeskedő lenne a maga kilencven esztendejével, akinek mindig fáj valamije, az orvos akár el sem mozdulna mellőle, örökké a gyógyításával, talponmaradásával törődne. tágasabb nem lett az épület. A tanulók száma pedig kétszázzal növekedett az utóbbi öt esztendőben. Akik már vagy harminc éve itt tanítanak, tudják, hogy évről évre a város több pontján régi, kisajátított családi házakban is folyik a tanítás, ők döntötték le közfalait, s csináltak osztályokat. 1982-ben átalakítottak egy Csank József igazgató nem az épület teszi az Isholát Megöregedett az épület. Gazdái kinőtték, mint gyermekek a ruhát. Emeletén nyolc, földszintjén kilenc tanterem, és még két kisebb helyiséget is használnak; valamikor szertár volt, 1968-ban kényszerűségből átalakították tanteremmé. Most lenn, a pincében folyik a tanítás, nyolc tanteremben, a fény kevés, a levegő nyirkos, salétromosak a falak. Megtörtént már, hogy a salétrom megette a falon a táblát. A higiénikusok jönnek, intézkednek, a pincével kapcsolatban persze ők is tehetetlenek, csak a tornatermet, a folyosót, a vécét és az emeleti osztályokat nézik meg. Ha a pincébe hívják őket, már ott sincsenek. Nem rosszindulatból menekülnek el. Egyszerűen csak azért, mert tehetetlenek. A felszabadulás óta két alapiskolát adtak át. Egyiket a hatvanas, másikat a nyolcvanas években. A magyar iskola akkor rossz helyzetben volt, szénkályhákkal fűtöttek, olajozott padlók voltak a tantermekben, de be kellett érniük az öreg épület felújításával. Körülbelül tízmillió koronára rúg, amit ráköltöttek. Értelmes befektetés volt, egyetlen állandósult bajjal, hogy sem nagyobb, sem épületet kétmillió korona ráfordítással, s ott el tudtak helyezni hat osztálynyi gyermeket. Ezzel azonban csupán a szétszórt osztályokat tudták egy helyen összpontosítani, a pinceosztályoktól továbbra is képtelenek voltak szabadulni. A megoldás az lenne, ha további épületeket kapnának, mert a jelenlegi harmincöt tanteremből tizenkettő nem felel meg. Ezek vagy a pincében vannak, vagy a szertárak helyén kicsinek bizonyulnak, tizenöt tanuló fér el egyben-egyben. Tizenegy napközis csoportjuk van, de azok is a tantermekben kénytelenek a délutáni munkájukat folytatni, s így a napközi otthon képtelen teljesíteni küldetését. Az illetékesek részéről a jó szándék megvan, már ami a karbantartás és a felszereltség költségeit illeti, új iskola építésére azonban már nincs kilátás, a gazdasági helyzet nem teszi lehetővé, de meg kellene sürgetni további családi házak felvásárlását a városi nemzeti bizottságon keresztül. Átellenben a házakat már felértékelték, de a kívánatosnál lassúbb ütemben halad minden, pedig ha az említett épületek rendelkezésükre állnának, megoldhatnák a napközi otthon helyzetét, a mezőgazdasági gyakorlat tanítását, a lánytanulók speciális képzését, s talán a pinceosztályoktól is megszabadulnának. Sajnos, az öreg iskolaépület nem bővíthető, műemléknek nyilvánították, a hivatal még tetőcserét sem engedélyez. Az iskolaépület egyébként is körül van véve objektumokkal. Háta mögött a bútorüzlet, a Slovan Szálló, a mozi, előtte az út, terjeszkedni képtelenség. A három szlovák alapiskola közül is csupán az egyik van jó helyzetben, a kettő hasonló cipőben jár, mint ők. Vidékről beözönöltették a családokat, tíz év alatt kétszeresére növekedett a lakosság lélekszáma, ezzel párhuzamosan azonban sem az alapiskolák, sem az óvodák férőhelye nem lett nagyobb. Két magyar osztályú óvoda van a városban. A körülmények tehát távolról sem rózsásak, de a tantestület tagjaiban a tenni-, eredményt felmutatni akarás feszül. Az iskola 1975-ben kormány- és szakszervezeti kitüntetést kapott a szocialista kötelezettségvállalások teljesítésében elért eredményekért. Példás tanítója is van Csomós Barnáné személyében. — Milyen létszámúak az osztályok? — kérdezem az igazgatótól. — Harminc-harminckét gyerekből állóak, de 14—15 fős tantermünk is van néhány, oda nem is helyezhető több gyerek — mondja. Urban Pál igazgatóhelyettes a hajómodellezők egy csoportjával Az iskola 12
