A Hét 1987/2 (32. évfolyam, 27-52. szám)
1987-07-03 / 27. szám
Május utolsó hetében, három teljes napon át, tánczene és hangos beat-muzsika, lüktető rock-futamok és a reflektorok föl-föllobbanó fénye verte fel a bratislavai Szakszervezeti Palota nagytermének csöndjét. Ebben az esztendőben is ezen a helyszínen rendeznék meg a hazai könnyűzenei élet legrangosabbnak tartott rendezvényét: a Bratislavai Lira dalfesztivált. Azt a nemzetközi hírű könnyűzenei seregszemlét, amely évfolyamainak számát tekintve nemcsak a gyermek- hanem a kamaszcipőböl is jócskán kinőtt már, elvégre Szlovákia fővárosa immáron huszonkettedszer volt házigazdája e fesztivál hazai és külföldi vendégeinek ... S ahogy az már az efféle fesztiválok írott és íratlan forgatókönyveinek értelmében lenni szokott, a Szakszervezeti Palota és közvetlen környéke — a 72 órás slágermaraton időtartama alatt — lényegében valamiféle hangyabolyhoz hasonlított. A bejáratok körül esténként a százvalahány koronás belépőt szorongató jegytulajdonosok nyüzsögtek, nomeg azok, akik abban reménykedtek, hogy elöbb-utóbb besurranhatnak a nagyterem lépcsőire. A művészbejáró körül viszont egy fiatalabb korosztály: az autogramgyüjtők népes tábora tolongott. Odabenn, a Martin Kravec tervezte látványos kivitelezésű hangversenydobogón, reggeltől koraestig a próbák folytak, húsz órától éjfélig pedig a hangversenyek. Természetesen, a fesztivál igazgatóságán szintén egymást követték a különböző operatív megbeszélések; de élénkség jellemezte a mintegy száz hazai és külhoni újságíró munkáját megkönnyítő sajtóközpontot is, ahol főképpen délelőttönként peregtek úgyszólván futószalagon a dalszerzők és az énekesek sajtóértekezletei... Mert minő tudósító az olyan, aki ne akarna legalább egy-két kérdést feltenni az Eurovízió-dalfesztiválokról ismert Nicole-nak, a világszerte népszerű Modern Talking Bratislavában járt „barna legényének", az osztrák Satu-együttes tagjainak, nomeg az idei fesztivál újsütetű győzteseinek?! A legnagyobb érdeklődés — érthetően — a fesztivál műsorára összpontosult, amelynek vázát a rendezőség előre meghirdetett szándéka szerint a kulturált, sőt, a garantálhatóan kulturált szórakoztatás jegyében állította össze. Ennek értelmében könnyűzenénk országos szemléjének tartalmi tálalása a slágerfesztiválok hagyományos receptje alapján készült, sajnos. kissé provinciálisán. Tartalmi és kivitelezési szempontból egyaránt. Kezdjük akár a két műsorvezetővel (Marta fíapaicová és Karét Stédry), akiknek megjelenése az első pillanatokban ugyan üdén hatott, de a mimikájuk és a szövegük kínosan mesterkélt volt. Ebben az esztendőben a szokásosnál kisebb szerep jutott a félszáznál is több tagú fesztiválzenekarnak, amely így is bebizonyította, hogy összeszokott, szép hangzású társulat, szimfonikus könnyűzenénk unalmasan elavult közhelyeivel. Közreműködött még a Pragokoncert vokálkórusa mutatós frizurájú és divatosan öltözött hölgyekkel, jópár éve azonos hangszínnel és hangfekvésberi. Őszintén szólva, valóban trükkös produkció ezt létrehozni, jobb-rosszabb muzsikusaink ismert fluktuációja mellett. Joggal mondhatja most bárki: ettől még a műsor legfontosabb súlypontjainak egyike, a hazai nemzeti dalverseny színvonala kielégítő, sőt, ennél is szerencsésebb esetben akár még magasabb is lehetett — volna. Az ugyanis már önmagában is megdöbbentő, hogy az ország legrangosabb hazai vonatkozású könnyűzenei rendezvényének „belföldi" versenyében — egy kerek esztendő fesztiválpódiumot érdemlő termésének eredményeképpen — csupán kilenc (!) dal került közönség elé. Valóban pusztán mellékesen jegyzem meg, hogy egy nappal a Bratislavai Líra befejezése után, egy Kladnóból sugárzott szombat esti helyszíni tévéközvetítés során több jóként értékelhető eredetit hallottam, mint a két nappal korábban rendezett, parádésnak szánt versenyen! így talán érthető, hogy most, amikor Írógépem előtt ülök, bizony nem a bőség zavara gátol a folyamatos gondolatfűzésben, nem a ragyogónál ragyogóbb fesztiválszámok egymásra halmozódásának kényszere okoz dilemmát, hanem az egyhangúság kényszere, amelyből vajmi ritkán csillant ki valami nemesebb, figyelemre méltóbb matéria. Aligha hihető, hogy a fesztiválon hallott számok jelentik a valóságban is egy év hazai könnyűzenei termésének legjavát, ennek tudatosítása viszont azt sugallja: komolyabban kellene eltűnődni azon, vajon miért maradoznak el valóban népszerű és tehetséges énekeseink, együtteseink, dalszerzőink és szövegíróink a Bratislavai Líráról ... Ebben a helyzetben tényleg csak a díjazott számok — Vaso Patejdl és Lubos Zeman: Élni tudni (Umenie üt], Robo Grigorov és Kamit Peteraj: Orient presszó (Espresso Orient), Bartotomej Balogh és Daniel Mikletiő: Milliomos (Milionár) — jelentettek átlagon felüli színvonalat. A többi dalban valamiféle zenei lazaság és melódiái ötlettelenség vitte a vezérszólamot. A színpadon pergő műsor és az általános várakozás komor félreértése nyomta rá bélyegét a fesztiválnak erre a szakaszára, s ezt a kettősséget csak még jobban összekuszálta. hogy a színre lépő együttesek jelentős hányada hol fáradt rutinnal, hol pedig egyfajta mesterkélt zaklatottsággal állt közönség elé. Csoda hát, ha az előadott dalok többsége meglehetősen hidegen hagyta a publikumot; hogy egy-két dal kifejezetten hűvös fogadtatásra talált? Lényegesen jobb, kiegyensúlyozottabb volt a mezőny a fesztivál nemzetközi dalversenyében, amelynek első három helyét — a francia sanzonok refrénjeire építő Vernyiszazs című számmal — a szovjet Lajma Vajkule, az NSZK-ból érkezett Nicole és a hazai popzene becsületét megmentő Dalibor Janda nyerte. De az sem lett volna meglepetés, ha a födíjak bármelyikét a svédországi Vicki Benkert, a magyar Postásy Júlia, avagy az NDK-ból érkezett Ralf Bursy nyeri. Ök voltak azok, akik a színpadon töltött percek alatt fel tudták villantani tehetségük mértékét, egyéniségük báját, az énekesi mesterség sajátos fogásait és sikert hozó ötleteit. Szereplésük fel-felvillanyozta a publikumot, ami egyúttal előkészítette a talajt ahhoz, hogy a késő esti gálaműsorokban szereplő Modern Talking együttes, az O- laszországból érkezett Milk and Coffee kvartett, az osztrák Satu trió, a Dániában és Franciaországban is kitűnő szakmai kritikát kapott szovjet Avtograf rockegyüttes estéről estére legalább valamit csavarintani tudtak a Bratislavai Líra idei évfolyamának langyoska hangulatán. A jövő esztendőben szívesen fogalmaznék derűsebb beszámolót hazai könnyűzenei életünk legrangosabbnak mondott rendezvényéről. MIKLÓSI PÉTER Gyökeres György felvételei 5
