A Hét 1987/2 (32. évfolyam, 27-52. szám)
1987-09-26 / 39. szám
KINCSÜNK Awmm Blaskovics József MIÉRT CSALLÓ A CSALLÓKÖZ? AVAGY EGY ÉRDEKES NYELVI JELENSÉG Az -ó, vagy ő-re végződő szavaknak van egy érdekes csoportja, az úgynevezett hangzóváltó tövű szavak, amelyek bizonyos ragok és képzők felvétele előtt töhangzójukat -a, illetve -e hangzóra változtatják. Pontosabban: A harmadik személyű birtokos személyrag (-ja, -je) előtt, pl. disznó-disznaja, erdő-erdeje, apró-apraja, mező-mezeje, belső-belseje, első-elseje, idő-ideje, esztendő-esztendeje, stb. A többes számú -i birtokos személyrag előtt, pl. a szövetkezet disznai, a határhegység erdei, az új házak tetei, stb. Az -i melléknévképzö előtt, pl. a kései vetés, mezei egér, erdei fenyő, idei termés, május elsei felvonulás, stb. Az ilyen típusú szóalakok egy része azonban már elavult, vagy elavulóban van, és csak ritkán fordul elő a nyelvhasználatban, pl. tinó-tinaja-tinai, hintó-hintaja, hintái, csikó-csikaja-csikai, disznó-disznaja-disznai. Van azonban egy másik -ó, -ő-re végződő szócsoport, amely nem hangzóváltó, és a ragok közvetlenül, a szótő változása nélkül kapcsolódnak hozzájuk, pl. kendő-kendőjekendöi, tarló-tartója-tarlói, bimbó-bimbójabimbói, seprő-sepröje-seprői, esemyö-esernyője-esemyői, író-irója-írói stb. Ennek a csoportnak analógiájára az elavult régi alakok helyett újak keletkeztek: disznaja-disznai, csikaja-csikai, erdeje-erdei, tinaja-tinai helyett disznaja-disznói, csikója-csikói, erdöje-erdői, tinója-tinói, amelyek a nyelvhasználatban már egyre gyakrabban fordulnak elő. A régies és új szóalak a gyakorlatban sokszor váltakozva fordul elő és felcserélhető, pl. a szövetkezet disznai, csikai, vagy disznói, csikói, a határhegység erdei, vagy erdői. De sokkal gyakoribb az olyan eset, amikor a két szóalakot nem lehet tetszőlegesen használni, vagy felcserélni. Pt. Petőfi szerint a tiszteletes úrnak két pej csikaja volt, de a szövetkezetnek csikói vannak, a háznak és pénztárcának van külseje és belseje (nem külsője és belsője), de a bicikli és autókerék gumiabroncsának külsője és belsője van, de a külsőnek is, belsőnek is van külseje és belseje. A szoknyának, ruhának van alsaja és felseje, de a kártyajátékosnak felsője és alsója van. A falu lakosságának van apraja, nagyja, de a pénztárosnak, vevőnek nincs aprója. Több változó tövű szónak az egyik alakja használatos, pl. most van annak a legfőbb ideje, az aratás idején, ennek már három esztendeje. Sőt némelyik szóalak a nyelvfejlödés során teljesen más értelmet kapott, pl. az idei termés szókapcsolatban az idei szó már nem időbeliséget jelent, hanem „ez évit". Az új alakok között elterjedőben van egy nyakatekert torzszülött is: elsejei, pl. a május elsejei felvonulás, zászlódísz és hasonló kifejezésekben. Helyesen május elsei, amit az erdő-erdei, mező-mezei alakban analógiája bizonyít. Természetes és érthető, hogy a hangzóváltó tövű nevekhez sorakozik néhány ó-ra vagy ö-re végződő helynév is. mint Csicsó, Salló, Brassó, Besenyő, Szendrő ímö (ímely), Szímö. Csergő, Lontó és még egynéhány. Különösen akkor, ha -i képzővel személyneveket képezünk belőlük, pl. Csicsai János, Besenyei György, Szendrei Péter, Brassai Sámuel, Sellei Domokos, Csergei Benedek, Lontai (Lantay) Kálmán. De mint melléknevek is előfordulnak: csicsai búcsú, csergei erdő, szendrei bíró. Mi a magyarázata ennek a régi és érdekes nyelvi jelenségnek? Erre a kérdésre a nyelvtörténeti fejlődés ad választ. Ezeknek a szavaknak az ómagyar nyelvben csak egy tövük volt és a nyelv fejlődése során váltak kéttövűekké. vagyis hangzóváltókká. A 10—11. században egy torokhangra végződtek, ami némileg hasonlít a mai g hanghoz és az egyszerűség kedvéért g betűvel jelölhetjük. Pl. a szántó szó az 1002. és az 1109. évi oklevelekben szamtag, 1257-ben Zantou alakban van feljegyezve, a mező szónak az ómagyarban mezeg alakja volt, 1055-ben mezee, 1152-ben mezeu alakban van feljegyezve az oklevelekben. Ennek a jelenségnek a magyarázatához az ótörök nyelvből átvett kölcsönszók hangfejlődése alapján további támpontot nyerhetünk. Ilyenek: apró, besenyő, disznó, tarló. Sarló, Keszö (törzsnév), bő. kóró, koporsó. Ezek a szavak az ótörök nyelvben -ak, -ek-re végződtek és az ómagyarba -ag, -eg végződéssel kerültek. További fejlődésük már a magyar nyelvben ment végbe. A magyar történeti nyelvtan szerint a 10— 12. században az -ag, -eg végződések kettőshangzóvá (diftongussá) alakultak, majd a 13. századtól -ó, -ő végződéssé egyszerűsödtek. A másik fejlődési irány szerint a szóvégi -g a 10—12. században teljesen lekopott, főleg a birtokos személyrag 3. személyű ragja előtt, úgyhogy a régebbi mezege, disznaga, fege helyett a 11. században már mezee, gisznaa, fee, Emee (ímelyi) alakokat találunk. Vázlatosan szemléltetve:-ak — ag — au — ou — ó — a — a-ek — -eg — eü, eö — öü — ő — ei........-e (a) — e Ezt a hangzóváltozást már az 5—10. században átvett ótőrök kölcsönszavakban is megfigyelhetjük: ótörök, päcsänäk — ómagyar bäsänäg — 12— 13. sz. — bäsänäü, ma — besenyő ót. dzsisznag —óm. gisznag — 1055 gisznou — 1207 giznou — ma: disznó ót. ufrag — 1268 oprou — 1395 apró — ma: apró ót. bek. big — óm. bég — 1315 beu — 1380 böw (böü) -ma: bő ót. (csagataj) tarlag — 1367 tarla — 1395 tharlow — ma: tarló ót. Kaszák, Kaszik — óm. Keszeg, Készig — 950 körül Kezug, Kaszé (Keszi), 1161 Kesceu, 1397 Kezew, 1299 Kezw — ma: Keszö; Keszi. Hasonló fejlődésen mentek át a fentebb említett -ó, -ö végződésű helynevek is. Ezeket alább részletesen ismertetem. Ezeknek a fejlődési irányát néhány régi szlovák helynévi alak is bizonyítani látszik, pl. Sarluky, Sarluhy (Salló), Kosihy (Keszi), Pecenek, Peőeneg (besenyő), Beseőov (Besenyő). A múlt heti számunkban közölt Nyelvi totó megoldása Bármennyire tetszetős is az első történet, . mégis a második az igaz. Az említett keresztes hadjárat azzal függött össze, hogy 1216-ban megürült a bizánci trón, s az egyik jelölt II. Endre király volt, aki anyai ági öröklés folytán tartott igényt a bizánci trónra. Az 1217 nyarán indított keresztes hadjárat célja tehát nem a Szentföld visszafoglalása, hanem a bizánci trón megszerzése volt. Megjegyezhetjük még, hogy a mai Split jugoszlá- ' víaí várost hívták régen Spalatónak. A város 1105 óta a 19. század elejéig magyar fennhatóság alatt volt, a bécsi kongresszus (1814—15) Ausztriához csatolta. Az első világháború befejezése óta tartozik Jugoszláviához. A szólások, szállóigék, mondások eredete iránt érdeklődő olvasóink figyelmét felhívjuk a Ki mondta ? Miért mondta ? című könyvre, melyből sok érdekességet megtudhatnak. A könyv az RTV—Minerva közös kiadásában jelent meg 1983-ban, a szerzők Gyapay Gábor, Megyer Szabolcs, Ritoók Zsigmond. A könyv nálunk is kapható. x A NEMZETI SZÍNHÁZ ÜNNEPE „Hétre ma várom a Nemzetinél, ott ahol a hatos megáll..." — letűnt idők népszerű slágere kezdődött így, s bár a hatos ott valahol még ma is megáll, csak éppen a térség — a Blaha Lujza tér — üres, ahol egykoron, ahogy azt a fénykép is dokumentálja, a Nemzeti állt. A Nemzeti épülete, mely sok-sok generáció tudatában és emlékében a „nemzet színházát" — jelképezte, s mely 1964-ben az urbanizmus fejlődésének, illetve, a Metró építésének áldozata lett, tulajdonképpen nem is erre a célra épittetett. Az ősi, az eredeti Nemzeti Színház történetét felvillantatni most a jubileum ünnepi hangulatában — 150 évre kell visszapörgetni az évkönyvek elsárgult lapjait és segítségül hívni Jókai Mórt, aki visszaemlékezéseiben oly sokatmondóan így örökítette meg az országos eseményt: „Augusztus vége felé, sajátszerű nemzeti ünnepélynek volt tanúja Pest. Nevezhetnék azt inkább családi ünnepnek. Hisz oly keveseket érdekelt ez akkor és a kevesek úgy beillettek egy család tagjainak, kiket közös szeretet, közös bánat, közös áldozatok rokonokká tettek, s kik most összejöttek megünnepelni, egy igen egyszerű kis házuk felépítésének örömét, melynél szebb és nagyobb A Blaha Lujza tér, mikor még a Nemzeti is állt. háza van akárkinek, de Ez a miénk, és mi örülünk neki, bár azt mondják, hogy kicsiny és nem igen fényes. Ez a ház: a pesti Nemzeti Színház .. Persze a megnyitáskor — melynek viharos történetét Bános Tibor könyve, a Regény a pesti színházakról eleveníti fel szuggesztíven — 1837. augusztus 22-én, mikor először libbent fel a kortina, az épület homlokán még a Pesti Magyar Színház neve ékeskedett, s csak pár évvel később, a pozsonyi országgyűlés határozata értelmében ment át Pest megye tulajdonából nemzeti kezelésbe és kapta a Nemzeti Színház elnevezést, mely az ország első színházának rangját biztosította számára. A hely pedig, ahol állott — Széchenyi pompásabb és nagyvonalúbb Duna-parti elképzelésével ellentétben — az akkori Kerepesi út és az Országút, illetve a mai Rákóczi ót és a Múzeum körút kereszteződésénél volt. Ezen a saroktelken épült fel hát — sok küzdés és harc után közadakozásból — ifj. Zitterbarth Mátyás tervei alapján, klasszicista stílusban az első állandó magyar kőszinház. Igazgatója pedig a Pozsonyban jogot tanult literátor, az ifjú Bajza József lett, s első „teátristáinak" listáján már ott szerepelt Déryné Laborfalvy Róza, Lendvay Márton, Egréssy Gábor és a magyar nyelv további harcos művelőinek jól ismert neve. A nevezetes ünnepi estet, a zenekari előjáték után, Vörösmarty Mihály ez alkalomra írott Árpád 10
