A Hét 1987/2 (32. évfolyam, 27-52. szám)
1987-09-18 / 38. szám
sei szemben, hogy az aranyat kijuttassák az országból, vagy helyben eladják az ott ólálkodó aranycsempészeknek. De hiába voltak a szigorú rendeletek, széltében-hosszában keringtek már a hírek a titokban Norvégiába átcsempészett aranyszállítmányokról... A kiásott vagy kimosott arany túlnyomó többsége csupán a legelső időszakban került be a Finn Bankba, aztán már fele-fele alapon dolgoztak a lappföldi aranyászok. A talált arany felét „becsületesen" leadták az államnak, másik felét eladták a csempészeknek, vagy maguk vitték át Norvégiába. Ezek a keményen dolgozó férfiak azt tartották, hogy a földön két igazán értékes dolog van csupán, amiért élni, küzdeni, akár meghalni is érdemes: az asszony és az arany. S ha még egy kis jófajta pálinka is kerül valahonnan — és méregdrágán — harmadiknak, az már az emberi boldogság netovábbja ... A szerencsések egyike Evert Kiviniemi volt, aki Luttojokiban 1931-ben 395 grammos aranyrögöt talált. Ezt a leletet még jelenleg is a hivatalos lappföldi rekordnak tekintik, noha ennél már jóval nagyobb aranyrögöket is találtak. Mindjárt másolatot is készítettek róla, s ezt az igazán értékes darabot az kapja meg, aki olyan aranylelőhelyet talál, ahol ipari méretekben is lehet aranyat bányászni vagy mosni. A másik „aranyfolyót’', a Lemmenjokit 1949 és 1952 között kutatták át, és összesen több, mint háromszáz kiló aranyat nyertek belőle. Ivalo-Kultalában, a száraz, lucfenyős földháton és a folyó aranykereső gödreiben több aranyász dolgozott 1983-ban. Közülük az egyik, Sametti-Miettinen így nyilatkozott: — Geológusaink azt mondják, hogy ebben a földben nincsen arany. Érdekes megállapítás! ... Én igencsak keményen ások, lapátolok, csákányozok itt a moréna hátán és gyakran bukkanok aranyra, hiszen belőle élek. így aztán — társaimmal együtt — alaposan rácáfolunk geológus uraimék megállapításaira! ... 1983-ban ezen a helyen egy kalandfilmet forgattak az egykori finn aranyásók életéröl. A film főszerepét Heikki Kiviniemi, egy itteni aranyász játszotta, akinek nagybátyja az az Evert Kiviniemi, aki azt a bizonyos „rekord aranyrögöt" találta. Heikki eredeti foglalkozása: aranyásó és medvevadász! A lappföldi aranyásás és — mosás még ma is elég sok ember mindennapi kenyerét biztosítja, de — ráadásul — a bel- és külföldi turisták tömegeit idevonzó látványosság is. 1974 óta minden évben rendeznek Tankavaarában országos, Európa- vagy világbajnokságot az aranymosóknak. A szórakozásra, kikapcsolódásra vágyó turisták, műkedvelő aranyászok inkább csak játszanak itt, bár elvétve ök is találnak egyegy aranyrögöcskét, aranyszemcsét Tankavaarában {Sodankylá mellett), a nekik fenntartott helyeken. De jönnek ide igazi aranyászok is a versenyekre, a világ minden részéből, s az aranyban gazdagabb helyeken a bejegyzett finn aranyászok dolgoznak. Amit a látogató a tankavaarai Aranymúzeumban láthat, az igazán felejthetetlen élmény, s aki nem sajnálja a fáradságot, saját szemével láthatja a jelen aranyászait, az aranykeresést inspiráló Heikki Korhonen gépeit és segítőtársait, hogyan keresik és nyerik az aranyat. Megtekinthetik az igazi lelőhelyeket, az aranyászok barakkjaiban a kávéscsészényi „friss” aranyat, az arannyal megtömött üvegeket. Lappföld aranya tehát nem csupán a múlt élő legendája, hanem a ma és a jövő valósága is. N. LÁSZLÓ ENDRE A szerző felvételei (3) és archívum (1) GYERMEKEKNEK Arra ébredtem a minap, hogy az éjjeliszekrényemről megszökött az ébresztőóra. Tűvé tettem érte a lakásban mindent, hívtam, csalogattam, de nem került elő. Még az ablakon is kitekintettem, hátha a parkban kószál, de hiába. Ezalatt ökelme bejárta a lakótelepet, minden ablakon bekukucskólt, s ahol gyereket talált az ágyban, éktelen csörömpölésbe kezdett. Mikor már mindenkit fellármázott, eszébe jutott a Nap. Körülnézett, de sehol sem látta. — Hé, te hétalvó! — kiáltotta. — Nem szégyelled-e magad? Rég elmúlt már hat óra. A gyerekek mind megmosakodtak, és készülődnek az iskolába, csak te lustálkodol még. — Könnyű a gyerekeknek —, mondta egy hosszú nyújtózkodás után a Nap, — kipihenték magukat a nyáron, mikor pedig én voltam az egyedüli koránkelő. Elfáradtam órácska, ez az igazság. No, meg a madarak is későbben ébrednek. Ha te nem rázod meg a csengődet a fülem mellett, talán délig is elszunyókáltam volna. Míg ők ketten beszélgettek, a napsugarak mind szétszaladtak a Földön. Egyik harmatban fürdött, másik a nyulakat csiklandozta, harmadik a toronyházak közt ugrált. Sok lenne felsorolni, hányán voltak és ki mit csinált. Egy sereg a szobámba is belibbent és fogócskát játszott a bútorok között. — Nem láttátok Vekker barátomat? — kérdezte tőlük. — Ki az a Vekker? — állt elém egy ugrifüles. — Hát az ébresztőóra, te csacsi — bökte meg öt a másik és már vitte is magával bukfencet hányni. — Lent társalog Nap apóval a keleti ég alján — kiáltották vissza és már ugrottak is ki az ablakon. — Jaj, csak a nyakukat ne szegjék — néztem utánuk aggódva, de tudhattam volna, hogy a napsugaraknak a legmeredekebb mélység sem árt. Átugorják ők a hegyeket, völgyeket, még a legszélesebb tengert is, csak felhő ne állja útjukat. — Hanem hol van már ilyen soká az ébresztőórám? — nyugtalankodtam. Egyszer csak furcsa zörgést hallok a folyosón. — Pont most romlott el a lift — lihegte a vén időmérő —, mikor az ember, akarom mondani óra, nehéz szolgálatból tér haza. — És még sántítasz is — dorgáltam meg őt, — Igen, mert a lépcsöházban nem ég a villany és kibicsaklott a lábam. Ebből bizony kórház lesz, állapítottam meg rosszallóan, de az órának nem szóltam róla. Visszatettem a helyére, ám bárhogy állítottam is, folyton elbillent. — Jaj! — nyögött keservesen, s aztán elhallgatott. — Mi bájod ? — ráztam meg keményen, mert láttam, áj üldözik szegény. —- Ennyire fáj? — Sajog — sóhajtotta — és még szaggat is. — Nincs mese, megyünk az orvoshoz — mondtam szigorúan. Az óra orvosnál sokan sorakoztak, még idegen népek fiai is. Mikor az órás meglátta Vekker barátomat, okulárját a homlokára tolta. — Mi baj van öregapó? — kérdezte kedvesen. Alaposan megvizsgálta Vekker bácsit, majd engem, mint legközelebbi rokont magához intett és bizalmasan azt mondta. — A lábficam nem nagy baj, hanem a szíve egy kicsit zörög. — S vigasztalásul hozzátette — majd megolajozzuk és reméljük, hamar rendbejön. Ám nem ártana, ha itt hagyná a bácsit egy-két napra, csupán megfigyelés végett. Nehezen váltam meg öreg barátomtól. S amióta nem hallom higgadt lélegzését, nagyon nyugtalanul alszom. CSICSAY ALAJOS DÉNES GYÖRGY Voltál-e már Ráckevén? Ültél túrós rác gebén ? Ha nem ültél, maradj veszteg, mert az éhes róka esz meg. Jártál-e már Szepsiben ? Sült-e lúd a tepsiben ? Hogyha nem sült, bölcsen hallgass, mert bekap az ordas farkas. Fessétek ki az egész képet és akkor meglátjátok, hogy az elefánt nincs egyedül! 21 I
