A Hét 1987/2 (32. évfolyam, 27-52. szám)
1987-09-11 / 37. szám
ÍEDK-TÖRTÉNEIEK Egy író, akit rendszeresen megvertek a csendőrök Veres Péterhez hasonló egyéniséggel nem találkoztunk a magyar irodalomban. Nemcsak író volt, hanem gondolkozó, szervező, politikus, akit a felszabadulás után népe a miniszteri székkel is megtisztelt. Bátran nevezhetjük fenoménnek, hiszen hozzá hasonló paraszt-entellektüel nem teremtett akárhol. Élete kész regény, de minden csillogás nélkül. Az életben elszenvedett igazságtalanság és megaláztatás, az elnyomatás feszitő ereje csiszolta szocialista íróvá. Parasztíró volt, szentimentalizmus és romantika nélkül, ellágyulásait is a nyers valóság fogta mértékre, igazította életteljessé. Debrecen mellett, Balmazújvárosban született a század vége felé. Felmenűi uradalmi cselédek, pásztorok, zsellérek voltak, ö maga is a mező, a pusztaság napszámosa, aki megélhetése végett a vasúti pályamunkára is ráfanyalodott. Az első világháborúban az olasz fronton harcolt. A monarchia fölbomlása után lelkes híve volt a proletárdiktatúrának. Belépett a magyar vörös hadseregbe, tagja lett községe direktóriumának és a balmazújvárosi földosztó bizottságnak. A forradalom leverése után román fogságba, majd másfél évre intemálótáborba került. 1920-ban hazatért, amikor is a fehérterror debreceni bírósága egyévi fogházra ítelte. Kiszabadulása után ott folytatta, ahol abbahagyta. Mivel nagy és erős szellem lakozott benne, nem süllyedt el a szürkeség mocsarában, mint kenyerestársai. Már fiatalon a könyv után nyúlt, s egykettőre túltette magát a vásári ponyván és kalendáriumokon. Gorkij, Tolsztoj, Voltaire, Marx, Engels stb. eszméit szívta magába a négy elemit végzett parasztlegény. Midőn a húszas évek elején községükben is megalakult a szociáldemokrata párt és a földmunkások szervezete, mindkettőnek a tagja lett. A község vezetői fölfigyeltek rá, zaklatták, a csendőrök behívatták, megverték. Közben írásai már a különböző latrokban, folyóiratokban jelentek meg, neve országos hírűvé kerekedett, de a csendőrök nem tágítottak. „Mint minden tollforgató magyar, először is szépiró, költő akar lenni. Lassanként kiviláglik, hogy gondolkodásában van a fő ereje. Megrágja és magyar valósággá fogalmazza át a szocialista elméletet" — írja róla Juhász Géza. Nappal dolgozott, mert családjának kellett a kenyér, éjjel lámpavilág mellett olvasott, művelődött. De hát ez embertelenül fárasztó volt. Önéletrajzában, a Számadásban írja: „Azt már láttam, hogy igy semmire sem megyek. A földmunkás-életben mit sem ér a tehetség, mit sem ér az akarat szabad idő és kulturális eszközök nélkül. Elhatároztam hát magamban, hogy márpedig csak nem adom meg magam, a bennem élő tehetség és akarat nem veszhet kárba, ki kell tömöm és fel kell jutnom minden áron, mert máskülönben nekem ez az élet nem élet. Eddig csak hányódtam a világban, ide lökött, oda dobott a sors, most pedig megvetem a sarkam és megpróbálom alakítani a sorsomat, magamat és végső soron osztályomat is ..." Sorsa kissé a Gorkijéra hasonlított. Különösen a fölfelé törésben, a szellem útkeresésében. Veres Pétert gyakran fölkeresték a Gyepsoron mind az írók, mind az olvasói, csodálói, pantallós, aktatáskás emberek. Ilyenkor híre ment a faluban, hogy Veresékhez táskás úriember ment, s persze akadt besúgó, aki máris loholt a csendőrömre és jelentette. Mikor elment a vendég. Veres Pétert hivatták a csendőrök. Többször a szomszédban lakó rendőr szólt. Nádasdi Péter, Veres Péter fia: A tölgyfa árnyékában című, édesapja életét megrajzoló könyvében ezt igy említi: „Ekkor beállított az utcánk sarkán lakó rendőr. Szabados János. — Eriggy fel az őrsre, Péteri — Mindig igy beszélt vele Szabados János. A parasztnak a másik paraszt iránti szolidaritását és a két malom közt őrlődő, egyenruhát viselő szolga kényszeredettségét még én is mindig megéreztem ebben a hangban." Kik voltak ezek a rendőrök? „A fegyveres erőt a csendőrség jelentette a faluban. De ha a csendőrök „hivatalosan ténykedtek", oda- / állította melléjük a főszolgabírói vagy az alispáni bölcsesség a falusi rendőrt is. A nagy veréseket nem nézhették ugyan végig, de ha egy-két pofont lekentek a kommunistáknak, elfordították a fejüket. Fegyverük nem volt, de egyenruhájuk igen, és ütött-kopott kardot viseltek annak jeléül, hogy ők is rendfenntartó közegek ... Édesapja megveretéséről írta Nádasdi: „Apám soha nem beszélt nekünk otthon arról, hogyan bántak vele az őrsön. Megveretését titkolták elölünk, gyerekek elöl a felnőttek. Úgy titkolták, mint valami szégyent. Kiszolgáltatottságát és tehetetlenségét talán szégyellte is a kemény férfi... — Megvertek, ügyi, megint megvertek? — A fojtott asszonyi kiáltásokra egy restelkedő mosollyal reagált. A szíven ütő kérdésre a mosoly nekem nem volt feloldó, mert olyan érthetetlen és félelmetes egy gyereknek hallani, ha egy felnőtt, erős, semmi rosszat nem cselekvő embert, az apát megverik. Mi, gyerekek, tudtuk, mi a verés!” Persze másokat is megvertek a csendőrök. Ám Veres Péter egyenesen vonzotta őket. Talán különlegesen bosszantotta a kakastollasokat, hogy egy ilyen parasztnak írásai jelennek meg. Pestről és máshonnan táskás úriemberek csődülnek hozzá. Találóan írta 1935-ben Gulyás Pál, az Alföld költője Veres Péter című versében: „Veres Péter betoppant, / csizmája nagyot koppant, / pattant a grádicson át. / mint egy pattanó bogár. / Felém fordult egyenest, / megkapta tenyeremet, / csapott olyan parolát, / mint egy puskaropogás. / Frissen égett két szeme. / tiszta fénnyel volt tele, / nem tréfált mégis viccelt. / két szemével lespriccelt. / Messziről jött, délelőtt, / hozta a friss levegőt, / hozta kintről a fagyot, / hozta a csendőrszagot ..." Fqa Géza többek között igy irt Veres Főtérről Szabadcsapat című könyvében: „Akkor láttam először Veres Pétert, és alakját ekként rajzoltam meg: Vállas, középtermetű ember. Ruhája csupa folt. Nem tudom levenni szemem az arcáról, sohasem bírnám elfeledni tekintetét. Nem tűz lobogott abból, hanem valaminő állandó hőség süt, a föld melegére kell gondolnom. Nyílt, vidám ez a tekintet, mintha biztosan készülő jövendő híreit sugározná. Nagy, tiszta homloka alatt higgadt arcvonásokat találunk. Mintha egész koponyája kemény, izzó belső munka árán épült volna. Ez az ember olyan biztos a dolgában, miként a napsütés, a növekvő búza, a vizek folyása ..." Féja Veres Péter házát is leírja: „Öreg, megviselt házban lakott, csupán a legszükségesebb berendezési tárgyakra tellett, mégsem éreztem a portáján elesettséget, inkább a tisztes szegénység szívósságát. Két tehenet tartott, baromfi ugyancsak akadt az udvarán, családjának mindig biztosítani tudta azt, ami nagyon kellett..." A vendég hosszasan elbeszélgetett Veres Péterrel, aki akkor már marxista meggyőződésű író volt. Bölcsen, okosan elemezte olvasmányait, elmondta benyomásait Freudról, Shawról, Gorkijról, s bizony Féja meglepődött a parasztíró tájékozottságát látván. „Delet harangoztak, indulnom kellett, hogy a debreceni vonatot elérjem — írta Féja. — Búcsút vettem. Veres Péter pedig csak úgy mellékesen, mintha néminemű apróságról volna szó, megkért valamire. Ha nem esik nehezemre, útközben térjek be a csendőrségre. Ugyanis, ha Budapestről meglátogatja valaki, rendszerint beviszik éjszaka a csendőrök és megverik. Megdöbbentem, szégyenpír öntötte el arcomat egy egész ország helyett. Megszorítottam a kezét, és útnak indultam. Természetesen bementem a csendőrségre. „Igazoltam magam", megmutattam az igazolványomat, újságírói arcképesemet nemkülönben. Az ügyeletes csendőr gyanakodva nézett rám, kezével kérdő mozdulatot tett. — Azért tértem be — világosítottam fel —, mivel Veres Péternél jártam, és nem szeretném, há emiatt zaklatásban lenne része. — Rendben van — mondotta kegyesen a csendőr, de meddig marad Balmazújvároson? — Éppen a vasútállomásra igyekszem — válaszoltam —, de kapcsolatomat Veres Péterrel fönntartom. Nem csupán én. hanem társaim is szívünkön viseljük sorsát. — Kérem — felelte a csendőr kényszeredetten. Tudtommal Veres Péter nem szenvedett többé testi bánfáimat... így nőtt Veres Péter a mélyből fölfelé, sötétségből a fényre. Útját gyötrelmek és félelmek kísérték. Dénes György A Matesz jubileumi évada elé A Magyar Területi Színháznak az utóbbi években olyannyira az új épületre való várakozással teltek napjai, hogy észre sem vette: 35 éves lett.. , -Az elmúlt évad, a 35. két okból is nevezetes a színház történetében. Egyrészt azért, mert csaknem minden igényt kielégítő, új épületbe költözhetett — bár csuprán albérletbe —, másrészt predig azért, mert ebben a szezonban tartott a Matesz először 12 bemutatót — négyet a kassai (Koüice) Thália Színpadon, nyolcat (tehát az eddigiekhez viszonyítva kétszer annyit) predig a komáromi (Komámo) társulatban. Mitől is jubileumi azonban éppren a 36. évad (s nem a 35.)? Mert az ünnepséget az 1. bemutató évfordulóján tartja a színház — s ez mindig „egy évaddal később" van. Gondoljunk csak arra, hogy az ember sem ünnepli az első születésnapját, mert hisz akkor született; következésképpén a második szülétésnapján ünnepli az elsőt, a huszonegyediken a huszadikat, a harminchatodikon a harmincötödiket és így tovább ... 1988. január 31 -én lesz a Magyar Területi Színház első bemutatójának 35. évfordulója. Az évforduló előtti és utáni héten „ünnepi játékhetet" rendez a színház. Ezen elsősorban a két Matesz-társulat mutatja be legutóbbi, illetve legsikeresebb produkcióit — s természetesen erre a célra is külön premiert tart —, de egyéb „kisérö rendezvényekkel" is igyekszik majd emlékezetessé tenni a színház az évfordulót (pl. színházi tárgyú könyvek, plakátok, grafikai lapok, díszlettervek stb. kiállítása). Az évforduló eredményeképpen az egész évad jubileumivá válik. S mivel az előző évadban a közönség kegyeibe fogadta az eddigi rekord mennyiségű bemutatót, a színház úgy döntött, hogy — a közönségre való tekintettel — a jubileumi évadban is 12 premiert tart. Nyolcat Komáromban és négyet Kassán. Egy évvel ezelőtt arról irtunk a Hét hasábjain, hogy a gyermekelöadásokat a Komáromtól, illetve Kassától távoli iskolák tanulói is megtekinthetik, hiszen mindkét városban van annyi látnivaló, hogy abból egésznapi programot is össze lehet állítani — természetesen nem mulasztva el egy színházi előadás megtekintését sem. Nos, a felhívás nyitott fülekre talált: egyre több iskola él az effajta „tánulmányi kirándulás" lehetőségeivel. A középiskolák diákjainak még bőségesebb választékot kínál a színház mint az alapiskolák tanulóinak, hiszen ők a „speciálisan ifjúsági" előadásokon kívül megtekinthetik azokat az inszcenációkat is, amelyek ugyan a „közönség szélesebb rétegeinek" készültek, de szervesen kapcsolódnak a diákok tanulmányaihoz, mint p>l. ebben az évadban Katona József „Bánk bán"-ja vagy Gyurkó László klasszikus témára épülő alkotása, a „Szerelmem, Elektra!", illetve a fiatalabb korosztálynak készülő, de a középiskolások által is megtekinthető „Koldus és királyfi" amely az amerikai klasszikus író. Mark Twain regényéből készült stb. Az idén is tart a színház stúdió és kamarajellegű előadásokat, s a közönség igényét figyelembe véve zenés bemutatókat is. A jubileumi évadban két csehszlovákiai magyar szerző műve is színpadra kerül, hiszen a Magyar Területi Színház egyik alapvető feladata, hogy bemutassa a Csehszlováki-10
