A Hét 1987/2 (32. évfolyam, 27-52. szám)
1987-08-28 / 35. szám
A kikötő látképe GYERMEKEKNEK szögekkel mintázott kapuk zártak el a kíváncsiskodók elől. A kertek példásan megművelt ágyásai előtt rózsaszín és fehér leanderek, sötétkék estikék, kékeslila virágú jacarandafák, trópusi aranyeső pompázott. Szinte minden talpalatnyi helyen festők dolgoztak. Az idevillanó tenger és az ég kékje, a házfalak azúrkékkel megtört fehérje naponta száz és száz vásznon teremtődik újjá. Megnéztük az ügyeskezű alkotók munkáit, de bármennyire is gyönyörködtünk, nem vásároltunk belőlük. Baktattunk fel a dombra, ahonnan körpanorámaként tárult elénk a városka képe. Az egyik partot a nyílt tenger hullámai mossák, a másik oldalon az öböl és a nagy kikötő látszik. A rakpartot a hullámok hatalmas kalapácsai tördelik, felettük sirályok vijjognak, köröznek. Ámultunk és bámultunk, majd az első Csodálkozó megnyilvánulásokat néma percek, követték. Közben arra gondoltam, hogy milyen igaza volt a francia Gustave Flaubertnek meg André Gidenek, amikor többször is visszatértek ide csendért, páratlan hangulatért, ihletért, felejthetetlen látványért. Szerették és lelkesedtek Sidi Bou Saidért régen és ma is művészek, turisták egyaránt, A főtéren, amely parányi méretű, ott várt a Café des Nattes, a jellegzetes mór kávézó, amely ugyanolyan zarándokhely itt, mint a muzulmán temető, a világítótorony vagy a kismecset. Nem paradox, hanem egészen természetes szokás, hogy a kávézóban kevés kivételtől eltekintve mindenki teát iszik. A nagy hőségben forró, mézédes mentateát lorokmez minden mennyiségben szolgálnak fel, hihetetlenül frissítő ez az ital. Alkoholt nagyon kevés helyen árusítanak, hiszen a hithü mohamedánok nem élnek vele, nem is láttunk sem itt, de Tunézia más városaiban sem egyetlen italos embert sem. Miközben Hátim, a kis pincérfiú gyönyörű, míves, kerek réztálcájáról elénk tette az illatozó teát, megjegyezte, hogy aki nem tért be ide, a gyékényekkel borított kávézóba, nem is mondhatja el, hogy járt Sidi Bou Saidban. Értjük jól az önreklámot, bár teljesen felesleges, özönlik befelé a nép, naponta 300— 400 liter tea fogy el itt. Az idő gyorsan múlik a városkában. A turisták nagy része egy napot tölt itt, a nagyobb üdülőhelyekről vagy a közeli fővárosból, Tuniszból érkezve. Estefelé sorra futnak ki a kikötőből a hajók, a parkolókból útnak indulnak a kényelmes autóbuszok. Egy pillanatra még mindenki visszapillant a szépségesen szép kék-fehér városkára. Ki tudja, visszatérünk-e még ide valaha?! BENYAK MÁRIA Hajdú Endre felvételei Az itt látható tárgyakat úgy rakjátok össze párosával, hogy mindegyik pár egy-egy sportágat képviseljen. Gondolkodási idő egy perc! N. LÁSZLÓ ENDRE Egyszer, amikor még a madarak emberi hangon beszéltek, összetalálkozott a szarka a cigánnyal. Erős vágy kínozta a szarkát, hogy megszerezhesse a cigány szemét. — Minden áron meg kell szereznem! — ismételgette magában. A cigány nagyon éhes volt. Hosszú vándorútra indult, hogy tizenkét gyermekének pénzt vagy elemózsiát szerezzen. Épp ezért oda se figyelt a szarkára, amint az tollászkodott. Elmerült gondolataiba. Mit kérsz cserébe a szemedért? — szólította meg a szarka a cigány embert. — Mit, miért? — ijedt meg a cigány. — A szemedért, mert oly fenségesen ragyog, mint az uralkodók koronája. Megijedt a cigány, s úgy tett, mintha semmiről se beszéltek volna. Az uralkodó koronáján mégiscsak elgondolkozott. — Ha olyan fenséges a szemem, mint az uralkodó koronája, akkor a családom miért éhezik? — szőtte tovább a gondolatát. — Ja, vagy úgy? Mert irigyek az emberek. Hát persze! Hogy én milyen bolond vagyok! — csapott a homlokára. — Hát idefigyelj! Egy zsák aranyat kérek a szememért. Kapsz rá egy nap haladékot. A zsák aranyat hozd a faluvégi cigánypéróba — jelentette ki Tátika, tátika jár üde réten, pajtása, pitypang fogja őt kézen. Futnak dalolva át a vetésen, futnak dalolva át a vetésen ... Tátika, pitypang sárga virága, sárga virága, madárszem látta, bogárszem látta ezernyi csillag a rétet járja, a rétet járja... Enyhét kínálja emitt a fűzfa, amott a nyárfa. Tátika alszik, édes az álma, édes az álma, pitypang pe/yhével teli a párna .. . Alszik a pitypang, csodás az álma, nyárfapihéve! teli a párna. Ezernyi virág illata árad, száll a pihéje a fűznek, a nyárnak... határozottan a szarkának. A szarka megörült, s felrepült a magasba. A cigány ember feje felett egy kört írt le, s aztán nyugat felé elrepült. A cigány ember hazament, s izgatottan várta a holnapot. Másnap, úgy déli tizenkét óra előtt egy egész szarkafamília érkezett. Mindegyik csőrében egy bőrzacskóban annyi arany volt, amennyi egy zsákban elfér. Megörült a cigány, de tüstént meg is ijedt, mert a szemét kell cserébe adnia. Nosza, elővette a jobbik eszét, s azzal kezdett el gondolkodni. Rövidesen megnyugodott. — Én odaadhatom a szemem, de nélkülen mit sem ér. Mert csak akkor csillog, ha bennem él. A lelkem talajába gyökerezett. S ha azt onnan kitépik, sötétség borul a létemre. — Vájd ki, ha nélkülem elfogadod! — szólt a cigány a szarkához. A szarka úgy tett, mint aki erősen gondolkodik. Hitte a cigány igazát. Némán elrepült. Elfeledkezett az összerabolt aranyról. Azóta a szarka csak a csillogó fényű tárgyakat lopkodja és a cigány ember szeme még vakítóbb ... RAVASZ JÓZSEF ILLUSZTRÁCIÓ: SZABÓ JÓZSEF 21
