A Hét 1987/2 (32. évfolyam, 27-52. szám)
1987-08-21 / 34. szám
KŐVETKEZŐ SZÁMUNK TARTALMÁBÓL: Kötődések — beszélgetés ÉLESZTŐS PÁL gépészmérnökkel Takács András: . VYCHODNÁ '87 Szabó G. László: EGY ÓRA YVETTA KORNOVÁVAL Gál Sándor: AHOL ÉLÜNK Peter Kovácik: GYERMEKKORUNK ALMAFÁI (regényrészlet) Zs. Nagy Lajos: RENDETLEN NAPLÓ Ozogány Ernő: A SZÖVEGSZERKESZTŐ SZÁMÍTÓGÉP Címlapunkon Kontár Gyula felvétele A Csémadok Központi Bizottságának képes hetilapja. Szerkesztőség: 815 44 Bratislava, Obchodná 7. Telefon: 332-865 Megjelenik az Obzor Kiadóvállalat gondozásában, 815 85 Bratislava, ul. CsI. armády 35 Főszerkesztő: Strasser György Telefon: 332—919 Főszerkesztő-helyettesek: Ozsvald Árpád és Balázs Béla Telefon: 332-864 Grafikai szerkesztő: Král Péterné Terjeszti a Posta Hírlapszolgálat Külföldre szóló előfizetéseket elintéz: PNS — Ústredná expedicia tlaóe, 813 81 Bratislava, Gottwaldovo nám. ö. 6 Nyomja a Vychodoslovenské tlaciarne n. p.. Koäice. ' Előfizetési díj egész évre 156,— Kcs Előfizetéseket elfogad minden postahivatal és levélkézbesítő. Kéziratokat nem örzünk meg és nem küldünk vissza. Vállalati hirdetések: Vydavatefstvo Obzor, inzertné oddelenie, Gorkého 13, VI. poschodie tel: 522-72, 815-85 Bratislava. Index: 492 11. KÖTŐDÉSEK Kétségtelenül régi, ám soha meg nem unható játékos szépsége az újságírói munkának, hogy az embernek szavakkal kell arcképet festenie riportalanyáról. Nos, Morva Pál, a nagymegyeri kultúrház igazgatójának esetében bajos felad# az ilyesmi, hiszen középmagas termete, egyszerű öltözéke, halkszavú beszéde lényegében híján van az okvetlenül megemlítendő külső jegyeknek. Ami viszont ennél sokkal fontosabb, az a munkája. Napjaiban nincs talán egyetlen percnyi unalom sem, mert olyan sokarcú és a vidéki közművelődés sikereit száraz adatokkal aligha jellemezhető tevékenység az övé. De rögtön hozzáfűzi: egyben a munkatársaké is. Jómagam mindehhez már csak annyit tennék hozzá: Morva Pál negyvenhét évesen is egy gyerek kutatószenvedélyével és játékos kedvével dolgozó, fáradhatatlan népművelő. Tágas otthona is valami természetes derűt, nyugalmat áraszt. A riporternek úgy tűnik, hogy ebben a nem régen épült családi házban szinte a személyes emlékeket hordozó tárgyak is beszédesek, akárcsak a két szívesszavú ember — a házigazda és felesége —, akik az először ideérkezőt is úgy fogadják, mint a gyakran bejáratos vendéget. És az első kérdést is Morva Pali teszi föl: — Ugye, te sem tudod, hogy Nagymegyernek ezt a részét valaha Kurtaszemek hívták?... Amikor évekkel ezelőtt, apám biztatására, Zsuzsával elhatároztuk, hogy kiköltözünk a tömbházas szabványlakásból, szándékosan a városnak ezen a részén kértem házhelyet. A szüleim háza is itt. a Kurtaszerben áll, jómagam igy alig százötven méternyire innen születtem. Igazán nem tűnhet túlzásnak, ha azt mondom: én itt vagyok igazán otthon. — Szőlővel, gyümölcsfákkal teli kertedből, csinos házad tágas szobáiból nyugalom árad. Gondolom, a Kurtaszer már kölyökkorodban is biztonságot adhatott... — Arról a biztonságról sokat mesélhetnék. Jó és rossz értelemben egyaránt. A gyerekfejjel átélt második világháború, utána a felszabadulást követő esztendők eseményeinek, vagy akár a suhancként megélt szövetkezetesítés gondjainak emlékei bizony sokáig kísérik az embert. Persze, valótlant állítanék, ha letagadnám, hogy azért a szép emlékek vannak túlsúlyban. Mert például kölyökkoromban még beépítetlen és ilymódon nagyszerű grundnak számító térség volt szinte az egész Kurtaszer. Városunknak ezt a részét, a templomtól egészen az erdőig, egy csatorna vette körül. Nyaranta fürödni lehetett benne, telente pedig korcsolyázni rajta, éspedig a maiaknál sokkal egyszerűbb felszereléssel Egy-egy rövid deszkára két-két vastagabb drótot erősítettünk, ezt odakötöttük a lábunkhoz, s után mácsonyaböködövel hajtva magunkat csúsztunk a jégen. A közeli templomdomb volt pedig az a magaslat, ahonnan ródlizni lehetett, hiszen Nagymegyer környéke asztallapszerűen sík terület. Gyerekkorom további kedves emléke, hogy a város „téglabányája" szintén a Kurtaszer volt, mert a csatorna mentén téglavetésre kitűnően alkalmas agyagos talaj volt. Annak idején a mi szülői házunk is vályogból épült, és csak jó húsz évvel ezelőtt cseréltük téglára a vályogfalakat... Manapság viszont mindez már csupán emlék, hiszen nemcsak a hajdanvolt csatornát takarja vagy másfél méteres töltés, hanem a valaha befejezetlen utcának számitó Kurtaszer is teljesen beépült. — A szüléidre vajon miként emlékszel? — Édesapám az idén, márciusban halt MORVA PÁL, a Natjymegyeri (Calovo) Városi Művelődési Központ igazgatója meg. Népszerű, mozgékony, tevékeny és talpig becsületes ember volt. Az a fajta, aki szivböl utálta a semmittevést és mindent halálosan komolyan vett. Nemigen ismert lehetetlent, igy a ráérősen hangzó majd fogalma is szinte ismeretlen volt számára. Hogy egyebet ne mondjak: még a lovait is, poroszkálás helyett, gyorsabb tempóra szoktatta. Lovacskáinak, udvarunk kapuján túl, mindig futniuk kellett. Apámban volt egy adag jóindulatú akamokság és én örülök, hogy ezt a tulajdonságot elörököltem tőle. Édesanyám jölelkű, a családot erős szálakkal összetartó háztartásbeli volt, aki mindmáig zokszó nélkül hajlandó segíteni öt gyermeke bármelyikének. Ami pedig különösképpen csodálatos: ötvennégy évet éltek együtt, de ők ketten soha nem vitatkoztak. Egyetlen alkalommal sem hallottuk, hogy hangos szóváltás lett volna közöttük. Az aranylakodalmukon megkértem őket: árulnák el e ritka harmónia titkát! Ök összemosolyogtak, és csak annyit feleltek, hogy erre nincs recept. Hacsak az nem, hogy a kölcsönös megértés és tisztelet érdekében mellőzni kell az oktalan felcsattanásokat. — Tősgyökeres nagymegyeri vagy, így a szülőföld-élményeddel kapcsolatos kötődéseid helyett inkább arról faggatnálak szívesen, vajon vannak-e olyan szavak, emlékek, sorshelyzetek, amelyek nosztalgiát ébresztenek benned? — Bennem jobbára nem szavak, hanem különböző képek ébresztenek nosztalgiát. Sráckori játékaim közül például a pilinckézést kedveltem. Szeretettel gondolok vissza az egykori megyeri fiúiskolára, ahol Hencz Pali bácsi az igazgatóm. Tanítóim közül Fonod Zoltán, Farkas Magda, Pálmainé Csiba Rózsika jut eszembe különösen gyakran. Varga Dezsővel, Teleki Miklóssal, Jakab Istvánnal együtt talán ők voltak azok. akik sajátos rangot és szellemiséget tudtak adni a nagymegyeri magyar tanítási nyelvű alapiskolának. Ennek pozitív hatása mindmáig nyomon követhető. Részint abban, hogy egykori iskolatársaim zöme megtalálta helyét az életben, szinte senki sem kallódott el közülünk; részint pedig abban, hogy a küszöbönálló új tanévben a helyi magyar iskola párhuzamosan öt első osztályt nyithat. Persze, sok-sok egyéb dolog is nosztalgiát tud kelteni bennem... Népművelőként is bánt például, hogy néhány esztendeje közgazdasági szakiskolává számottevő szerepet játszó nagymegyeri gimnázium. Hiányzik továbbá az egykor oly jellegzetes vásárok pótolhatatlan hangulata, jópár esztendeje aratóünnepéllyé alakult, de ma már ebben a formájában sem létező búcsúk vidám hangulata. Bízom benne, hogy a szabadtéri színpad és az új művelődési otthon elkészülte után lényegesen többet tudunk majd felmutatni a város múltját idéző hétköznapokból és szokáshagyományokból. Egyelőre be kell érnem azzal, hogy avarégetés idején olyan elevenen jutnak eszembe évtizedekkel ezelőtti emlékek, hogy orromban érzem az akkori nagymegyeri őszök illatát. — Mikor vált számodra fontossá a népművelői munka ? — A természetes szépérzék ábécéjét, a kultúra iránti fogékonyságot az alapiskolában, majd a komáromi és a megyeri gimnáziumban sajátítottam el. Hivatásos népművelőként viszont 1965 óta dolgozom. — Mit tanultál meg időközben munkád alaptételeként? — Hogy az összkomfort, az elidegenedettség, a pénz utáni hajsza, illetve a televízió otthonba ragasztó szokásai közepette is meg lehet találni azokat a munkaformákat, amelyek az egzisztenciális jólétet vagy a közösségellenes magatartás veszélyét eredményesen tudják szembeállítani a szellem elsivatagosodásával... Igaz, hogy például a televízió ma már valóban meghatározója az emberek szabad idejének, ám gyakorlati tapasztalatok sorával tudnám bizonyítani, hogy mégis kitapinthatok olyan igények, amelyek kielégítése becsalogatja az embereket a szakkörbe, a klubba, egy-egy komolyzenei hangversenyre, filmvetítésre, színházi előadásra s egyéb rendezvényekre. Szerintem csak akkor lesz bezárkózott valaki, ha környezetének nincs kulcsa hozzá. — Vannak talán egyedi programtervezési módszereid is? — Tapasztalatom szerint a tudományok, a művészetek valamelyikéhez azok vonzódnak leginkább, akik a témában félig-meddig otthon vannak. Hosszabb távú műsorszerkesztéskor ezért rétegenként, tudati szintek között is tudni kell fokozatokat építeni. Gyakran kell szervezni közérdeklődésre számot tartó, lehetőleg telt házat vonzó programokat. Ennek kapcsán a szórakoztató műsorokat sem szabad lebecsülni, mert nélkülük elveszítjük azokat, akikre voltaképpen hatni akarunk. Persze, a könnyű műfaj sosem tévesztendő össze az igénytelennel. Mindent egybevetve tehát, szerintem, nem a művelődési házak szerepe, netán létjogosultsága kérdöjelezhetö meg, hanem alkalmazkodásuk mikéntje. Magyarán: egy kultúrház ne a fellegekbe akarja szippantani látogatóit, hanem tegye rendszeressé, érdekessé és vonzóvá a műsorait. — Jelent-e többletfeladatokat, hogy a Csallóközben, ráadásul épp a szülővárosodban vagy igazgatója a kuítúrháznak ? — Azt hiszem, ezek nem többletfeladatok. hanem az anyanyelv ápolásából és a mindennapi életünkből adódó teendők. — Az elmúlt húszvalahány esztendő folyamán eszedbe jutott már, hogy netán belebuksz a feladatok sokaságába ? — Erre még sosem gondoltam. De hidd el. nem az ón sikereim vagy esetleges balsikereim a fontosak, hanem a közművelődés közösen elindított folyamatának továbbélése. MIKLÓSI PÉTER 2
