A Hét 1987/2 (32. évfolyam, 27-52. szám)
1987-07-31 / 31. szám
SZELLEMI ÉLETÜNK FORMÁLÓJA (Csanda Sándor hatvanéves) Volt aki a jelen gyarapítójának, más a tettek emberének nevezte Csanda Sándort előző jubileumai alkalmából, s igazuk volt azoknak is, akik a sokoldalú, fáradhatatlan kutató szerepét osztották rá. Irodalomtörténész, tanár, tanulmányíró, kritikus ö, aki már majd egy életen keresztül nagy szorgalommal, kitartással és elkötelezett hivatástudattal végzi munkáját, formálja szellemi életünket. Tudományos irodalmunk adóssága, hogy életművével máig sem foglalkozott részletező és elemző tanulmányban, nem mérte még fel nagyszerű eredményeit, vonta le tanulságait az egész közösség számára. Eddigi pályájának legfontosabb állomásai hűen tükrözik fejlődését és meghatározzák attitűdjét is. Aktív részese iskolaügyünk, irodalmunk, kultúránk felszabadulás utáni megindításának és fellendítésének. Sas Andorral együtt 1951-ben hozzák létre a bratislavai Komensky Egyetem magyar nyelvi és irodalmi tanszékét és a Pedagógiai Kar magyartagozatát. Tanári pályájának kezdetei is ezekhez a felsőoktatási intézményekhez kapcsolódnak. A hatvanas években a Nyitrára kerülő Pedagógiai Kar magyar tanszékének csaknem egy évtizeden át vezetője, s csak 1968-ban kerül vissza a bratislavai tanszékre. Jelenleg itt dolgozik egyetemi tanárként. Tudományos munkássága pedagógiai tevékenységével áll szoros összefüggésben, mert a tanítás igényessége is motiváló hatással volt irodalomkutatói feladatainak következetes elmélyítésében. Kandidátusi értekezése Budapesten jelent meg 1961-ben (A törökellenes és kuruc harcok költészetének magyar—szlovák kapcsolatai). nagydoktori disszertációja pedig 1973-ban látott napvilágot Bratislavában. A közbeeső időszakban és a későbbi években is több tanulmány- és kritikagyűjteményt jelentetett meg. Szám szerint tizenkét publikált könyve a legtermékenyebb hazai magyar irodalomtudóssá léptette elő. Kedvelt kutatási területe a reneszánsz korának irodalma és a 16—18. századi magyar irodalom, melyet irodalomtörténészi erudicióval és az összehasonlítás eszközeivel vizsgál. Minden irodalomtörténeti témájának kutatásánál fontos az, hogy könyvtári és levéltári feltárásokkal új irodalmi és történelmi forrásokra hívja fel a figyelmet. Úgy érezzük, ez irodalomtörténeti tevékenységének egyik legfontosabb érdeme. Kutatói törekvéseinek bevallása szerint is a vitatott kérdések megítélésekor a más szakemberek által kialakított véleménnyel szemben mindig az eredeti forrás vizsgálatát tartja a legfontosabbnak, melynek alapján hitelesen alakítja ki kritikusi észrevételét és objektiv értékítéletét. További fontos témája a csehszlovákiai magyar irodalom múltjának kutatása és jelenének értékelése. Első nemzedék című könyve két kiadásban is megjelent (1968, 1982). Alapozó jellege miatt fontos a Harmadik nemzedék (1971) című kötete is, mely a felszabadulás utáni irodalmunk alkotásairól szóló kritikáit gyűjti egybe. Ezeknek az Írásoknak jellemzője a tömörítés, a célratörő, rövid summázó értékelés. Realista szemlélete nem tűri a fölösleges elvonatkoztatásokat és az impresszionisztikus értékítéletet, mindig meggyőző tényekkel érvel, határozottan értelmez és von le tanulságokat. Kár, hogy a hatvanas évekhez képest az utóbbi időben kevesebb kritikát ír. Módszerére jellemző még az a józanság, ahogy igazságot szolgáltat. így például Fábry Zoltán (1980) című „kismonográfiává összeálló tanulmánygyűjteményében" úgy vizsgálja a stószi író műveit, hogy egyaránt tanulságot merít erényeiből és hibáiból. Nem célja (mint általában a Fábryról szóló írások legtöbb szerzőjének), hogy minden tekintetben példaként emlegesse íróját, mivel könyveiben talál hiányosságokat és tévedéseket is. Ettől függetlenül Fábryt tartja a legnagyobb csehszlovákiai magyar Írónak, akinek tévedései meggyőződésből és nem személyes ellentétekből fakadtak. Nemzetiségi irodalmáraink közül senki sem foglalkozott olyan intenzitással a magyar-szlovák kulturális és irodalmi kapcsolatok kutatásával, mint Csanda Sándor. Felfedezéseivel, meglátásaival és a vitás kérdések tisztázásával bizonyította marxista megalapozottságú internacionalista kutatói magatartását. A téma nélkülözhetetlen forrásaiként tartjuk ma már számon a Magyar—szlovák kulturális kapcsolatok (1959) és a Csehszlovák-magyar kulturális kapcsolatok (1963) című összegező müveit, továbbá a Valóság és illúzió (1962) valamint a (Hidak sorsa (1965) című tanulmánygyűjteményeit. Szerzőnk mindig nagy érdeklődéssel és szeretettel fordult a szlovákiai táj irodalmi hagyományainak.feltárásához. Szülőföld és irodalom (1977) és a Szülőföldünk régebbi irodalmi hagyományai (1986) című kötetei ebből a szempontból fontos tényekkel és adalékokkal gazdagítják a mai Szlovákia és a régi magyar irodalom kapcsolatairól való ismereteinket. Csanda Sándor eddigi sokrétű és gazdag életműve meggyőző erővel tükrözi az elhivatottságból fakadó értékteremtés nagyszerű példáját. Nemzetiségünk irodalmának és kultúrájának, s ezen keresztül tudatának, önismeretének és egész valóságszemléletének alakítása szempontjából nélkülözhetetlen megnyilvánulásai közösségi érdeküek. Tudósi és tanári működése felbecsülhetetlen szolgálatot jelent szellemi életünk formálásában. nemzetiségi helyzetünk alakításában. S bár az utóbbi időben gyakran panaszkodik egészségi állapota romlására, munkabírásán és kitartásán nem érezhető a változás. Jubileumi ünnepe alkalmából elsősorban jó egészséget és további töretlen munkakedvet kívánunk neki. ALABÁN FERENC KINCSÜNK A NYELV Milyen a szöghaj? Ostobának tűnhet a kérdés, hiszen — legalábbis látszólag nyilvánvaló, hogy tüskés, „szögmerev”. Ezt támasztja alá a Magyar értelmező kéziszótár megfelelő szócikke is, amely a népnyelvi s z ö g h a j főnevet vastag, egyenes szálú haj jelentésben említi. Alaposabban belelapozva az értelmező szótárba meglepő felfedezést tehetünk. Kiderül ugyanis, hogy a szeg, ill. szög szóalakoknak több jelentésámyalata van. Leggazdagabb közülük a szeg ige értelme. Jelölheti: ruha szegését; kenyeret, sőt a népnyelvben tetőt is szegnek; ez a tárgyas igénk él a nyakát szegi, kedvét szegi, szavát szegi, esküjét szegi, a fejét oldalt szegi, illetőleg még a szolgálatra szegődik kifejezésben is. Egy helyütt azonban még ez a gyakori, ősi, finnugor kori ige sem fordul elő: a címben szereplő „szeg-/szöghaj" kifejezésnek ugyanis nem lehet összetételi tagja. Szeg szavunk másik jelentésárnyalata a szög alakban is ismert főnévhez kapcsolódik „beverve rögzítésre való, az egyik végén hegyes, a másikon fejjel ellátott vagy kiszélesedő (fém) rudacska". Ez a jelentés került át a kibújik a szög a zsákból, szegre akaszt valamit, valami szeget ütött a fejébe frazeologizmusokba. A magyar nyelv történetietimológiai szótára szerint ősi ugor örökségről van szó, amely végső soron az 'ék' jelentéssel rokonítható. Tulajdonképpen a szöghaj kapcsolat magyarázatának egyik kulcsa éppen ennél a főnévi jelentésnél található meg. Kialakulását két dolog alaki hasonlósága alapozta meg, mint ahogyan a fűszeres illatú szegfű (Dianthus) virág megnevezése is a 'szegfűszeg' jelentésű fűszernek a kézzel előállított, kezdetleges szöghöz való külső hasonlóságán át jött létre. A szeg, ill. a belőle szóhasadással kivált szög köznevünk a tájnyelvi és régies 'sarok, szöglet, zug', valamint a ritkán használt 'falunak része' jelentésben nem válhatott a szóösszetétel részévé. Nem lehet összetételi tag a geometriai 'csúcs' értelmű szög főnév sem. Mellesleg ezek a jelentések is az ugor 'ék'-re vezethetők vissza (vö. ék alakú kiszögellés). Ezeken a jól ismert igei és főnévi értelmezéseken kívül van a szög/szeg szavunknak egy régi, népies, melléknévi jelentése is. Lehet, hogy hihetetlenül hangzik, de a szöghaj eredetileg nem a haj alakjára, hanem a színére utalt. Nehéz eldönteni, hogy milyen színt jelölt, ugyanis hol szőke, hol barna jelentésben fordul elő. Szófejtő szótárunk szerint a szög melléknév ugyancsak ugor örökségünk, s valószínűleg azonos töröl fakadt a szőke színnév elavult sző alapszavával. A közös ugor kori alapalak, s ebből kifolyólag a szög eredeti jelentése is 'sárga, világosbarnánál világosabb’ lehetett. Ebből alakult ki később a sötétebb 'barna' jelentés. Nem példátlan ez a jelentésfejlödés, hiszen — etimológiai szótárunk is tanúsítja — „a színnevek felvehetik a színskálában hozzájuk közel eső színek nevét". A kék színnévvel például nemegyszer a hasonló (kékes) zöldet, (kékes) szürkét is megnevezzük. A sárga és a barna színcsere, összemosódás különben is gyakori. Sokszor mondják sárgának a 'barna, barnás vagy vörhenyes, de nem fekete sörényű és farkú' lovat. A cseh nyelv kikölcsönözve tölünk a sárga szót, a népnyelvben sarga, sargo névvel illeti a gesztenyeszínü ökröt. A szlovák nyelv viszont 'sárga ló' értelemben használja az átvett sarga megnevezést. Tótfalusi István Vademecum című szótárában a szög 'barna' jelentését pártolja. Úgy tudja, a szög paripa 'barna szőrű lovat' jelöl. Arany Jánost is tanúként vonultatja fel, idézve A gyermek és a szivárvány cimü versét: „ ... egy sovárgó méla gyermek, Kékszemü, de szöghajú." Ha a szög „szőkét jelentene... — mondja a szótár összeállítója, épp az lenne a természetes, hogy a gyerek kék szemű." Szekszárd város nevében is megtalálható a régi szeg melléknevük. Csupán az a kérdés, valóban a krónikásainktól származó feltételezés megyarázza-e ottlétének az okát? Kézai Simon óta gesztaíróink úgy tudják, hogy a város azért kapta a nevét, mert itt temették el I. Béla királyt, aki barna (szeg) volt és kopasz (szár). A szeg és a szár melléknevek valóban kapcsolatban vannak Tolna megye székhelyének nevével. Csak az nem biztos, hogy éppen az említett uralkodó személye fűzi őket össze. Hiszen a szár melléknév az emberi kopaszságon kívül utalhat a vidék növényzet-nélküliségére, tarságára is, sőt — mint nyelvtörténeti szótárunk mutatja — akár a talaj színét is jelölheti, hiszen ismert 'világos színű, sárgás' jelentésben is. Kiss 'Lajos a Földrajzi nevek etimológiai szótárá' ban szintén a 'szögsárga', azaz 'bamássárga' jelentést említi, mondván, hogy ebből a színnévből alakulhatott ki az a személynév, amelyből később a város neve létrejött. FEHÉR PÉTER A múlt heti számunkban közölt Nyelvi totó megoldása Szemmel tartja, mint Dezsi a kanat. A választ elfogadtuk akkor is, ha csak lényegtelen dolgokban tért el az eredetitől, például ha valaki kant irt a tájnyelvi kanat helyett, esetleg a községi jelzővel bővítette a szót. A kérdést és a történetet Hernádi Sándor Nyelvi próbák (Móra Könyvkiadó. 1983) című könyvéből vettük át. 11
