A Hét 1987/1 (32. évfolyam, 1-26. szám)

1987-06-12 / 24. szám

KÖVETKEZŐ SZÁMUNK TARTALMÁBÓL: Sidó Zoltán: GOMBASZÖG '87 Kötődések — beszélgetés KATONA ISTVÁN koreográfussal Palágyi Lajos: NOSZTALGIAVONAT Gál Sándor: AHOL ÉLÜNK Ray Bradbury: NEM FELEJTEM EL MAGÁT SOHA (elbeszélés) Miklósi Péter: MÁSFÉL EZER KILOMÉTER A DUNÁNTÚLON Címlapunkon Gyökeres György felvétele a VI. Kodály Napokon készült A Csemadok Központi Bizottságának képes hetilapja. Szerkesztőség: 815 44 Bratislava, Obchodná 7. Telefon: 332-865 Megjelenik az Obzor Kiadóvállalat gondozásában, 815 85 Bratislava, ul. Čsl. armády 35 Főszerkesztő: Strasser György Telefon: 332—919 Főszerkesztő-helyettesek: Ozsvald Árpád és Balázs Béla Telefon: 332-864 Grafikai szerkesztő: Kral Pétemé Terjeszti a Posta Hírlapszolgálat Külföldre szóló előfizetéseket elintéz: PNS — Ústredná expedícia tlače, 813 81 Bratislava, Gottwaldovo nám. č. 6 Nyomja a Východoslovenské tlačiarne n. p., Košice. Előfizetési díj egész évre 156,— Kčs Előfizetéseket elfogad minden postahivatal és levélkézbesitő. Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Vállalati hirdetések: Vydavateľstvo Obzor, inzertné oddelenie, Gorkého 13, VI. poschodie tel: 522-72, 815-85 Bratislava. Index: 492 11. KOVÁCS LÁSZLÓ tanár Negyvenegy éves lesz az idén. Mozgékony ember, bárhol van, mindig aktív részese a helység kulturális életének. Ám inkább szer­vezője. Erős szálak kötik szőkébb és tágabb értelemben vett szülőföldjéhez, annak lakó­ihoz, hivatásához, anyanyelvéhez. — A beszélgetést egy idézettel kezdjük: ..A városhoz közel fek­szik a magyar nép ajkán Szent- Örzsébeth-nek nevezett falu — Ez a város szülőfalum. Csütörtök, Csallóközcsütörtök. Felső-csallóközi falu, azelőtt mezőváros. Ám a mezővárosok az 1871-es rendelkezések után megszűntek, illetve csökkent jelentőségük. Az előbb Bél Mátyást idézve indítottad a beszélgetést, én a közeli Sárosfán gazdálkodó Fényes Eleket idézném, aki elég jól ismerte ezt a környéket: „510 lakos, kik mesterségekből, mezőgaz­daságból táplálják magokat. A fekete homo­kos határ kavicsos, útja, fája mondhatni semmi, legelője kevés, számos vásárjai azonban jelentősek." Ez tehát szülőfalum, illetve ez volt az 1850-es évek derekán, mikor az idézett sorok íródtak. Itt él most apám, testvéreim, a feleségem családja, barátaim. Szülőfalumat mindig iparos-gazdálkodó nép lakta. Az úgy­nevezett parasztpolgárság. Apóm iparos, anyám iparos-gazdálkodó családból szárma­zott. Egyszerű emberek voltak, ám a művelt­ségi szint meglepően magas volt az egész faluban. A törést a község életében az ötve­nes évek jelentették. Elvesztette „felső-csal­lóközi" jelentőségét, Somorja mellett Nagy­magyar lett a központi település. Már csak családom miatt is — nagy, kiterjedt rokonság a miénk — ezer szállal kötődöm a vidékhez. De tán nem is annyira a tájhoz. Inkább az azt lakó emberekhez. Könnyen ismeretséget kötő ember vagyok, bármerre megyek tehát, rögtön otthonosan érzem magam, mindenütt ismerősök között vagyok. A szomszédos csákányi határ olyan mint a csütörtöki, és olyan az ember is. Ismerem a vidéket. Futottam Vökről, kerget­tek Félből is. Érdekes módon, így utólag visszagondolva még ez is „összehozott" bennünket. Én — hiszen tudod — nem olyan munkát végzek, mely a földhöz kötne. Ám azt tudom, hogy melyik dűlöút mely pontjáról, milyen irányban kell a kavicsot jó dobásnyira hajíta­nom, hogy ebben a rossz, kavicsos csütörtö­ki talajban jó termőre essen ... A nagybá­tyámtól tudom. S nagyanyám pedig a híres vásártartások rendjét mondta hangszalagra. Ezzel csak azt akartam mondani, hogy nem kell okvetlenül a szülőfalumban élnem, dol­goznom, hogy múltját, jelenét ismerjem, tisz­teljem. — S ha most azt mondom: Ara­nyás. Pörös-zátony, Szerhásháza, vagy neveket: Farkas József — Jotti bácsi-. Balián Boldizsár? — Az utóbbi évek nyelvjárásgyüjté­­seit juttatják eszembe. Illésháza, Jóka. De so­rolhatnánk még: Fél, Vők, Éberhard. Újabb, nem is olyan régen kialakult ismeretségek a tájjal és lakóival. Az említett falvak határának pora talán még most is felfedezhető a kocsi­mon. — Zsére, Gelle? — Én félig tréfásan azt szoktam mondani: nekem három szülőfalum van. Egy igazi és két választott: Zsére és Gelle, Zsére. A véletlen műve volt, hogy odakerültem. Tartottam valamikor egy előadást, melyet Szeberényi Zoltán is hallott. Ennek eredmé­nyeképpen — amikor üresedés volt — meg­hívott a pedagógiai főiskolára. Zsuzsa, a feleségem pedig Zsérén kapott állást. Ő is pedagógus. S a község olyan „szigorú" felté­teleket szabott, hogy ott kell laknunk. Öröm­mel vállaltuk. Zsérén voltunk fiatalok, a kedves falu a néptanítót „hozta ki" belőlünk. Kérvények írása, a személyes problémák meghallgatá­sa, orvoslása is feladataink közé tartozott. Szerettek bennünket, nagyon megszerettük őket mi is. Ekkor születtek gyerekeink — Zsolti és Enikő is. Nem ott, mert nejem Aranyosmarót helyett Szerdahelyre jött szül­ni. Zsérén illeszkedtem a társadalomba és egy nagyon fontos dolgot sulykoltak belém az ott töltött évek. A kölcsönös megbecsülés fontosságát. Tudják, hogy én Kovács László vagyok, de engem még ma is csak úgy emlegetnek: a tanár. Nem volt, nincs ebben semmi túlzott tiszteletadás, ám lenézés sem. Egyszerűen tanár. Gyakran hívnak még ma is. Szívesen me­gyünk, s néha megjelennek ők is. Közülük valónak éreztük magunkat. Zsolti például az ottani nyelvjárásban tanult meg beszélni... A kedves település a múltat jelenti nekem, nekünk. Ám akkor ez a mai múlt a minden­napi életünk volt. Miután eljöttünk. Gelle következett. Hogy miért? Mert azt mondtam, ha már Zséréröl el kell jönnöm, kéttornyú falunál alább nem adom ... Félretéve a tré­fát, én eljöttem a főiskoláról, a nejem pedig itt kapott állást, itt kaptunk lakást. Kedves emberek vártak, most itt érezzük jól magun­kat. — Tanár vagy... — Voltam újságíró is. A Csallóköznél. De én a régi értelemben vett néptanító szerettem volna lenni. Ezért jelentkeztem pedagógusnak. Az egyetemen a nyelv logikai rendszerét Deme László értette meg velünk. Máig is hallom: „A mondat logikai ítélet." És innen már nem volt megállás. Vonzott a nyelvtörténet, az összehasonlító nyelvészet. De hogy a nyelvészettel kikezdtem, abban Sima tanár úrnak is benne van a keze. Szakdolgozatomat irodalomból akartam irni, ám az ő parancsára — óhajára? —, mellyel nem volt tanácsos szembeszegülni, nyelvjá­rásból, anyanyelvjárásomból írtam. A dialek­tológia állt hozzám a legközelebb. Tagja lettem a Csehszlovákiai Magyar Nyelvművelő és Nyelvjáráskutató Társaságnak. Ennek jog­utódja a Csemadok Nyelvi Szakbizottsága. — Tegyük hozzá, hogy a dialekto­lógiai szakcsoportunknak vezető­je vagy. Ezenkívül, legalábbis a főváros környékén, ismert előadó. Szívesen mész bárhová. Adtál elő olyan kis községben, ahová csak befelé vezet út. vissza ugyanazon kell jönni, bárhová szeretné! men­ni. de hallgattak Kassán (Košice), és egyszer — a hungarológiai ta­nácskozáson — Bécsben is. Nem mellékes, hogy mindig mindenütt megértik amit mondasz. — Soha nem álltam az adott közös­ség, a közösségem fölött. Mindig benne éltem. A közérthetőség számomra nem cél. Az adott volt mindig. Persze az embernek van nyelvi alkalmazkodókészsége is. Szükség van az előadásokra. A hallgató­ságnak is, nekem is. Én örülök, hogy azt a keveset, amit én tudok átadhatom. Egyszer egy néni odajött az előadás után: Magából milyen jó pap lett volna! — mondta. Hát csak meggyőzően beszéltem. — Csemadok? — Kijut belőle bőven. Előadások, ve­télkedők, mindenfajta rendezvények. Az alapszervezet elnöke vagyok. Nejemé pedig az énekkar. S megjövünk valahonnét, lazítás­képpen a gyerekek Csemadok-vetélkedőt játszanak. Mi vagyunk a közönség ... Tizen­hat éves korom óta vagyok Csemadok-tag. Volt olyan időszak, mikor nem is volt tag­könyvem. Fontos a tagság, a tagkönyv, ám a szív elengedhetetlen ... — Szobád falán Kodály képe van. — Mindkettőnknek példaképe. A nyelvőr az enyém, a zenész a feleségemé, aki mindenben segít. Kellő családi háttér nélkül nem is lehet ezt a munkát — de tán semmi mást sem — végezni. Könyvtáram egy része finnugor irodalom­ból áll. Kedvtelés, amire egyre nehezebb időt szakítani. Olyan idegen, mégis ismerős vi­lág ... Manysi költőt egyszer fordítottam. Oroszból, de csak saját használatra. Szabad óráimban veszem elő. Kovács László most a somorjai gimnázium tanára. Tanítványai a közelmúltban a Kazin­­czy-versenyen, a Szép magyar beszéd verse­nyének országos döntőjén is megállták a helyüket. A fán, mely az iskola, a diák ered­ménye a beérett gyümölcs. Ám a termésben a kertésznek, a tanárnak sokáig gyönyörköd­ni nem lehet. A következő évek jó terméséért kell fáradoznia, dolgoznia. GÖRFÖL JENŐ 2

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom