A Hét 1987/1 (32. évfolyam, 1-26. szám)
1987-01-18 / 3. szám
KÖVETKEZŐ SZÁMUNK TARTALMÁBÓL: Fister Magda: MESTERSÉGEK TALÁLKOZÁSA Miklósi Péter: MUNKANAP(LOPÓ) Koller Sándor: POPTURMIX Dr. Párkány Antal: SAS ANDOR EMLÉKEZETE Polgári László : KINEK VAN (VOLT) ERRE ENERGIÁJA?! Fábry István: SPANYOL FÖLDÖN II. Címlapunkon Keszeli Ferenc felvétele A Csemadok Központi Bizottságának képes hetilapja. Szerkesztőség: 815 44 Bratislava, Obchodná 7. Telefon: 332-865 Megjelenik az Obzor Kiadóvállalat gondozásában, 815 85 Bratislava, ul. Čsl. armády 35 Főszerkesztő: Strasser György Telefon: 336-686 Főszerkesztő-helyettesek: Ozsvald Árpád és Balázs Béla Telefon: 332-864 Grafikai szerkesztő: Krát Petemé Terjeszti a Posta Hirlapszolgálat Külföldre szóló előfizetéseket elintéz: PNS — Ústredná expedícia tlače, 813 81 Bratislava, Gottwaldovo nám. č. 6 Nyomja a Východoslovenské tlačiarne n. p., Košice. Előfizetési díj egész évre 156,— Kčs Előfizetéseket elfogad minden postahivatal és levélkézbesítö. Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Vállalati hirdetések: Vydavateľstvo Obzor, inzertné oddelenie, Gorkého 13, VI. poschodie tel: 522-72, 815-85 Bratislava. Index: 492 11. •• // y KOTODESEK — Kezdjük azzal., hogy világjáró ember vagy. Úgy gondolom, hogy könnyebb felsorolni azokat az európai országokat, ahol még nem jártál. — Igen. Görögországban, Albániában és Romániában még nem jártunk. Többes számban mondom, hiszen utazásaim csak kivételes esetekben voltak elválaszthatók a Szlovák Kamarazenekar hangversenykőrútjaitól. A felsoroltakon kívül a legtöbb európai országban már többször megfordultunk. Azt hiszem, igen nehéz feladat lenne összeszámolni. — És tovább .. ? — Többször jártunk az Amerikai Egyesült Államokban és Japánban. Aztán volt egy felejthetetlen kínai utunk, jártunk Koreában, tavaly pedig Brazíliában, Venezuelában és Mexikóban hangversenyeztünk. Mire ezek a sorok megjelennek, már úton leszünk Ausztrália felé. De miért az utazásokkal kezdjük ezt a beszélgetést? — Egyszerű: azért, hogy megkérdezhessem: honnét jutottál ide? — Kisújfaluról, illetve Köbölkútról. Az előbbi a születésem helye, ahol eltelt a gyerekkorom, az utóbbi pedig ugyanennek az időszaknak a második fele, mivelhogy az ötödik osztálytól a kilencedikig itt jártunk iskolába. Számomra mindez igen fontos volt és emlékezetes. — Miért? — Elsősorban a gyerekkor lényegi és evidens értékei okán. Másodsorban azért, mert ma is meggyőződéssel vallhatom, hogy igen szerencsés módon olyan jó iskolába járhattam, melynek tanítási óráira ma is elevenen, igen jó szívvel emlékezhetek. Azt hiszem, ez kivételes szerencseként könyvelhető el. Maga az egész iskola, a pedagógusok ... Ott voltak például azok a felejthetetlen földrajzórák. Lehet, hogy valószínűtlenül hangzik, de a világot járva még alig volt szükségem térképekre. És persze rajongásig szerettem a történelmet. Szeretem ma is. Olvasmányaim jelentős részét a történelmi tárgyú könyvek jelentik. ' — Talán történész lettél volna, ha nem zenész leszel? — Utólag talán nem hangzik nagyképűségnek, de azt most már végérvényesen tudom, hogy csakis zenész lehettem. Nem is ingadoztam soha, de titokban, mint tartalékhivatás ott kísértett bennem a régészet iránti vonzalom. Él ma is, de boldog embernek mondhatom magam, hiszen a zenélés a legmesszebbmenő végletekig kielégít. — Ez nem csak a zene művelését, de a hallgatását is jelenti nemdebár? — Természetesen. A hiedelmekkel ellentétben a muzsikusok is beülnek a hangversenytermek széksoraiba, nem is beszélve arról, hogy gazdag lemezgyűjteményem van, illetve nem az enyém, hanem a családé, mert a feleségem Csörgő Gabriella is muzsikus, a Zeneművészeti Főiskola zongora szakán végzett. Enélkül, akárcsak a gyerekek nélkül élni sem lehetne. Péter fiunk a nyáron lesz négyéves, Juditka pedig most félesztendős. — Nyilván kevesebbet lehetsz velük, mint amennyit szeretnél, mert tudom, hogy rendkívül időigényes a magadfajta ember élete. — így igaz. Nagyon családcentrikus ember vagyok, de zenecentrikus is. A hivatásom rengeteg gyakorlással jár, de akinek a HAMAR PÉTER hegedűművész, — a Szlovák Kamarazenekar tagja zenélés gyakorló és gyakorlati része is örömforrást jelent, a munkája nem lehet teher. Az utazások természetesen fárasztóak. de kárpótolja az embert az, hogy világot lát. Nem utolsósorban pedig a taps, ami idehaza és külföldön egyaránt megadatik. Tudvalevő, hogy a Szlovák Kamarazenekar nem csak Európa, de a világ zenei életében is igen rangos tekintélyt élvez. Hangversenykörútjaink sikerét mi sem igazolja jobban a taps és a jó kritika mellett, hogy ahol már megfordultunk. oda rendszerint vissza is hívnak. — Évente mennyi időt töltesz külföldön? — Három hónapot biztosan. Persze megszakításokkal. — Mikor dőlt el véglegesen, hogy zenész leszel? —■ Azt hiszem, nagyon korán. Csodáltam a falusi cigánybandákat. Életem legemlékezetesebb élményei közé tartozik a falusi lakodalmi muzsika, meg az. hogy Kisújfalun negyedikes koromban Kovács János tanítómnak én voltam a segédrendezöje, amikor... és most fogódzkodj meg: színpadra vittük Dunajevszkij Szabad szél című operettjét, aminek aztán még több folytatása volt. De kilenc-tízéves koromban — lemezjátszónk nem lévén — folyton a rádió mellett ültem és lestem, mikor játsszák már ismét a Kossuth-adón Mendelssohn hegedűversenyét, Jehudi Menuhin előadásában? Micsoda ünnep volt! — Kint a tarlón, libalegeltetés közben nem gúnyoltak ki ezért az úrias allűrökért a pajtásaid? — Nem. Pedig jómagam is mezítlábas voltam, de a mozdonyok, vagy a történelmi hősök csodálata jól megfért a zenerajongással. Kiskoromtól bejártam Érsekújvárba a zeneiskolába, mindenki természetesnek vette, hogy belőlem zenész lesz. Aztán a Konzervatórium következett, majd a katonaévek a Katonai Művészegyüttesben, rögtön a leszerelés után pedig a Szlovák Kamarazenekar, ahol már ezt megelőzően is rendszeresen muzsikáltam. Együttesünk egyébként nemrég ünnepelte fennállásának negyedszázados évfordulóját. Közismert, hogy vezetőnk, Bohdan Warchal ez együttes élén lett nemzeti művész. •• // KOTODESEK — A zeneiskolába évekig vonatoztál. Emlékszel még azokra a régi időkre, amikor ezen a vonalon minden vonatjáraton akadt egy-egy muzsikás-cigány? — De még mennyire emlékszem! Hát el lehet azt felejteni? A mi korosztályunk volt az utolsó, akinek ebben része lehetett. És rögtön azután valami példátlan történt: betört előbb a hanglemezjátszó, aztán a televízió, majd a következő két évtized során a falusi ember is eljuthatott egy-egy hangversenyre a városba, vagy helyben, amikor a városi művészek vitték le a zenei kultúrát egy-egy művelődési házba. Az utóbbi téren még persze rengeteg a teendő, de gondolj bele: ami történt, az nem kevés. — Az eddig elmondottakból kihagytad azt. hogy a katonaévek letöltése után elvégezted a Zeneművészeti Főiskolát is. — Persze, ez a természetes. — Haza-hazajársz-e a szülőfaludba? — Hát hogyne járnék. Elég gyakran, hiszen ott van eltemetve az édesapám, akit nagyon szerettem s akire,nagy tisztelettel emlékezek. De hozzá kell tennem, hogy egy japán, vagy egy azték temetőbe is hasonló érzésekkel teszem be a lábamat. Bennem a szülőföld egyébként sem csupán a néven nevezhető, a térképen behatárolható szülőfalu, hanem egy annál nagyobb közösség, akihez, ahová az ember Párizsból, Moszkvából, vagy Rio de Janeiróból egyformán, ugyanazzal az érzéssel tér haza. — Sokat láttál a világból. Képtárak világhírű hangversenytermek, világhírű épületek repülőterek, országok városok. emberek számtalan más. számos egzotikus arcát múltnak és jelennek. Mi a legemlékezetesebb ? — Bombasztikusnak, kimódoltnak hangzik majd amit mondok, de esküszöm, távol áll tőlem a hatáskeltés szándéka, mi több, inkább pirulok érte. Ez pedig a következő: tavalyelőtt a szülőfalumtól karnyújtásnyira, a bátyám családjánál töltöttük a szabadságunkat. Elmentünk az ugyancsak karnyújtásnyira levő Bénybe is, megnézni az időközben oly becses hírűvé vált templomot, meg a rotundát, melynek csodálatos freskóit a törökök egyszerűen lemeszelték, s most a restaurátorok lehántották róla a százados mészrétegeket. Mit mondjak? Elállt a lélegzetem, a torkom összeszorult, mert ami ott, akkor történt velem, az megrázó volt. Több okból is: mert eddig sosem láttam; mert el sem hittem volna; mert minden valószínűtlensége ellenére is látható, tapintható, hogy íme, oly sok századdal korábban erre volt képes az itt élő ember, ilyen művet tudott alkotni, mit alkotni: teremteni. Mert az a két épület felér e teremtés csodájával. Sokat láttam a világból, de így még nem nyűgözött le és nem vágott mellbe épület. Pedig Mexikóban láttam az aztékok piramisait, Rómában a Colosseumot, satöbbi. — Szenvedélyeid? Céljaid? — A zene. Nagyon szeretek hegedülni és szeretnék még jobban. Szeretem a családomat. Szeretek főzni. LEGO-val játszani — együtt a gyerekkel. Szeretek úszni, olvasni... de a zenén és a családon kívül minden másodlagos. — Milyen hegedűd van? — Egy százhúsz éves mesterhangszer. Jó hangszer, ragaszkodom hozzá. KESZELI FERENC 2
