A Hét 1987/1 (32. évfolyam, 1-26. szám)
1987-01-23 / 4. szám
ahol módunk nyílott beszélgetni a párt vezetőivel és ezenkívül Enrike Lister tábornokkal, Madrid hős védőjével, Madrid védelmének megszervezőjével Camatsho elvtárssal is, aki bennünket csehszlovákokat külön üdvözölt. Spanyolországi utunk utolsó izgalmakban bővelkedő eseménye a kongresszusi palota nagytermében megtartott manifesztáció volt. A terem zsúfolásig megtelt, minden hely tömve volt. Miért volt ez az összejövetel izgalmas? Azért, mert a megnyitó után az első szónok az UGT (Szociáldemokrata Szervezet, melyet a dolgozók szakadároknak neveznek) vezetője volt. Beszédét azzal kezdte, hogy maga az a tény, hogy most itt ebben a teremben közösen ünnepelhetjük a nemzetközi brigádok megalakulásának 50. évfordulóját és megemlékezhetünk a fasizmus elleni harc 50. évfordulójáról azt bizonyítja, hogy „Spanyolországban igazi konszolidált demokrácia van". Erre aztán kitört a lárma. Óriási füttykoncert, kiabálás kezdődött, hogy „te szemtelen nem szégyenled magad! Milyen demokrácia az, ahol egyik polgár dúskál minden jóban, a másik pedig a szó szoros értelmében éhezik. És milyen demokrácia az, ahol három és fél millió a munkanélküli? Hordd el magad te szemtelen onnan, amíg jó dolgod van, mert különben szétszaggatunk." Mellettem egy fiatalember azt kiabálta: „én már hat éve elvégeztem az iskoláimat, azóta a szüleim nyakán élősködőm, szerinted ez a demokrácia?" A szónok még próbálkozott magyarázkodni, de a hangulat annyira feszült lett, hogy jobbnak látta idejében, ép bőrrel távozni a szónoki emelvényről. A következő szónok az előkészítő bizottság tagjaként lépett fel és nagyon szépen a múlt tapasztalatait egyesítve egységre hívta a spanyol népet, harcolni az új, még borzalmasabb világháború kitörésének megakadályozására. A kedélyek lecsillapodtak. Köszönetét mondott az internacionalistáknak és főleg a Szovjetuniónak azért a nagy segítségért, amelyet ötven évvel ezelőtt nyújtottak a spanyol népnek. Szavait percekig tartó tapsvihar követte és éljenzés, melyben kifejezték a nemzetközi szolidaritás óriási lehetőségét a világbéke érdekében. A nagygyűlés politikai részét tartalmas kulturális program követte. A műsor keretében váltakozott a folklór és azon forradalmi dalok és szavalatok, melyek a polgárháború idején születtek. Ezek szemünkből ismét könnyeket csaltak ki. Különösen az volt megható, amikor az egyik lincolnista, Paul Robson barátja, aki jobb kezét elvesztette Madrid védelmében spanyolul és angolul énekelte a nemzetközi brigádok indulóit és már ismert forradalmi dalokat. Úgy éreztük, hogy a manifesztációról méltó útravalót kaptunk. Öt napot tartózkodtunk spanyol földön, ott ahol 50 évvel ezelőtt otthagytunk magunkból — énünkből valamit, mégpedig nem is keveset. Meggyőződtünk arról, hogy az 50 évvel ezelőtt elvetett mag újból csírázik és ezek az új hajtások, reméljük, jobb termést hoznak majd Spanyolország népének is. A haladást megállítani nem lehet, legfeljebb csak ideig-óráig késleltetni. .. FÁBRY ISTVÁN Fotó: Ľubo Stacho és archívum GYERMEKEKNEK Hidegen süt a téli nap. A tavat jégpáncél borítja, a fákra súlyos fehér téliruha nehezedik. A mezők hótól fehérlenek, amerre csak a szem ellát. Az égen sűrű, sötétszürke felhők úsznak. Csendesen hullik a hó. Jancsi a havas udvaron játszik. — Hópelyhek, hópelyhek, gyertek mind hozzám! — kiáltja, s kitátja a száját. — Hű, de finom hideg, de jóízű! — ujjong boldogan, és még több hópelyhet kap be. De lassacskán ráun erre a játékra, s azon töpreng, mit is lehetne a hóval kezdeni. Talán egy hóembert építhetne? Nincs kedve hozzá, de sokkal jobb ötlete támad. Hólabdákat gyúr, kicsiket, nagyokat. Sorba rakja őket a szánkóján, és fagylaltárust játszik. — Fagylaltot tessék! Friss, hideg a fagylalt! Ma különösen finom és hideg! — kínálja áruját, mint egy igazi fagyialtos. De sajnos senki sem jár arra, hogy Jancsi fagylaltos hógolyóit megvegye. Jancsika mégsem szomorkodik. Ráül fagylaltoskocsijára, s egymás után elnyalogatja a hógolyókat. Egy egész fagylaltozója van! S ki ne örülne ennek? Ekkor kinéz az ablakon az édesanyja, s látja, hogy kisfia hófagylaltot nyalogat. — Azonnal gyere be! — kiáltja haragosan, s — bumm! — becsapja az ablakot. „Vajon miért olyan dühös? — töpreng Jancsi. — Hiszen olyan szépen játszottam." Gyorsan felkap egy különlegesen kerek fehér hólabdát a fagylaltoskocsijáról, és engedelmesen hazamegy. — Tessék, mami, ezt neked hoztam — mondja Jancsi, és édesanyja kezébe nyomja a hólabdát. Édesanyja éppen 287-edszer akarja elmagyarázni Jancsikájának, hogy nem szabad havat enni. Ekkor azonban hirtelen jó ötlete támad. Az édesanyák ötletei ugyanis a legtöbbször jók. Először is kiküldi Jancsit, hogy verje le a havat a cipőjéről és a kabátjáról, mert mit is keresne a szobában egy hóember? De mi lesz a csillogó, fehér hógolyóval? Édesanyja egy pohárba teszi, s így a kályhára állítja, hogy felolvadjon. De már jön is Jancsika, és vidáman kiáltja: — Most jobban tetszem neked, mami? — Igen — feleli édesanyja. — így legalább nem lesz pocsolya a szobában a lábad nyomán. Nagy gyerekek jól tudják ezt, de a kicsiknek mindig újra el kell magyarázni. — Igazán, mami, csak azért nem gondoltam rá, mert annyira siettem. De úgy megéheztem és megszomjaztam! Kérek egy kis vizet, mami! Majd meghalok a szomjúságtól! FELLINGER KÁROLY Nagymama, ó nagymama, van-e a szélnek haja, s hogyha van, hát hogy hordja, van-e benne pántlika ?! Nagypapa, ó nagypapa, van a napnak ablaka, s ha kinyitja, termébe beragyog a hold fénye ?! Ekkor édesanyja leveszi a poharat a kályháról, s Jancsi kezébe adja. — Juj — kiáltja Jancsi felháborodva —, hiszen ebben piszkos víz van! Ezt igyam meg? — Miért ne? — feleli édesanyja. — Ha megetted a havat, a hólevet is megihatod!-r De az én havam tiszta volt! — feleli Jancsika. — Ez az a hógolyó amelyet az előbb nekem ajándékoztál — mondja mami. — Ez lenne az én szép, fehér hólabdám? — kérdi Jancsika csodálkozástól tágra nyílt szemmel. — De hiszen látnom kellett volna a piszkot. Meg aztán úgy vigyáztam, hogy csak frissen hullott, egészen tiszta havat használjak! — Elhiszem, Jancsi — feleli édesanyja —, csakhogy míg a hó az égből a földre jut, a levegőből sok szennyeződést szed össze. Ezért olyan különösen tiszta és friss a levegő a havazás után. A fehér hópelyheken meg sem látszik, mit visznek magukkal. De amikor a hó elolvad, a vízben ott úszik a piszok. — Nahát, és ilyet ettem én! — rázkódik meg Jancsika. Meg is ígéri édesanyjának, hogy többet nem eszik havat. Aztán halkan súgja: — Mamika, nem kaphatnék inkább egy csésze forró teát ? Schindler Anna fordítása ILLUSZTRÁCIÓ: L. MIKA Az asztalon nagyon sok edény és evőeszköz található. Állapítsátok meg. hogy miből mennyi van és aztán szá moljátok össze az egészet 21
