A Hét 1987/1 (32. évfolyam, 1-26. szám)
1987-01-18 / 3. szám
Azt álmodtam, hogy én vagyok Abe, az ősember; hogy éppen elnyújtózkodtam a selymes füvön egy fa árnyékában és gondtalanul rágcsáltam egy fűszálat. Boldog voltam. Sajnos, még az őskorban sem tart semmiféle jó túl sokáig. Kisvártatva dobogva-lihegve mellém érkezett Csucsi. Szintén ősemberi állást töltött be őstársadalmunkban. Nagyon öntelt volt. Elnevezte magát a Nagy Gondolkodónak, sőt, nem átallotta néha már embernek tartani magát. Alig érkezett meg, azonnal rám ripakodott és elkezdett korholni. — Ne lustálkodj itt, mint egy állat! Hiszen nemsokára mindnyájan emberekké válunk! Nagy célok tornyosulnak előttünk! Mi kell hogy felépítsük a civilizációt! Pattanj hát fel nyomban! Dolgoznunk kell! — Dolgozni? Hát az micsoda? — érdeklődtem bizalmatlanul. — Ténykedés. Amikor tesz az ősember valamit. Elkészít egy kőbaltát vagy feltalálja a kereket, ilyesmi. — No, ezt már ismerem. A kőbarakkal majd egymás fejét fogjuk betörögetni és a kerékből egyszer majd kifejlődik az emberiség átka, az autó. Ezt még egy olyan maradi kőkorszaki is képes felfogni, mint amilyen én vagyok. Köszönöm, nem kérek belőle — heveredtem vissza lágy fünyoszolyámra. — De, tudod, dolgozni az azt jelenti, hogy valami nagyot, hasznosat fogsz majd alkotni és még pénzt is kapsz érte — igyekezett Csucsi buzgón rábírni a munkára. — Pénz. Hát az meg mi fán terem? — csodálkoztam rá Csucsi új szavára. — A pénz nem fának, hanem az ember verejtékének gyümölcse — oktatott Csucsi. — Tudod, eleinte a pénz csak néhány csigakagyló egy zsinóron, később gömbölyű aranydarabocskák, végül is tarka-barka papírszeletek. De ezért a pénzért te majd sok-sok különböző csábitó tárgyat kaphatsz majd — folytatta a rábeszélést az ösbarátom. Bevallom, fogalmam sem volt arról, hogy micsodák is azok a pénznek nevezett tarka papírszeletkék, de már nem volt kedvem tovább kérdezősködni. Felnéztem a napos égboltra, amelynek szélén borúfelhők kezdtek tornyosulni. Az iménti boldogságom hanyatlani kezdett. — Értem — jelentettem ki minden lelkesedéstől mentesen. — Dolgozni fogok, ezért később pénzt kapok, amiért megveszem majd azt, amire szükségem van. Például tiszta vizet a patakban — állítottam hozzáértőn. — Hát tulajdonképpen nem egészen lesz így — vakaródzott Csucsi idegesen. — Ugyanis a patakban tiszta viz már nem lesz. A civilizáció, sajnos, bepiszkítja majd a vizet. De sebaj, ne rágódj rajta, hiszen te ehhez úgysem értesz. Ha majd megszomjazol, vehetsz a pénzedért Coca-Colát. Nem tudtam én bizony azt sem, hogy mi fán terem a Coca-Cola, de elhittem neki, hogy ez bizonyára valami különlegesen kiváló dolog lesz, talán még jobb, mint a tiszta forrásvíz. — Úgy ám! — folytatta lelkesen Csucsi. — Vagy éppen vásárolsz majd á pénzedért műbőr ruhát — tette hozzá. — Műbőr ruhát? Minek? Tudod jól, hogy én ügyes vagyok. Megdobok kővel egy kékrókát, lenyúzom a bundáját és ingyen is olyan ruhára teszek szert, amelyet az egész törzs irigyel. A múltkoriban két ilyen kékróka bundát ajándékoztam Cicukának, törzsünk legszebb nőjének, és tudod te. mit kaptam tőle? Vajon megkapnám-e ugyanazt azért a ... műbőrért? — Ne bocsátkozzunk vitába — tért ki Csucsi hidegen a felelet elől — A szépséges Cicuka kegyeit bizonyára a kékrókabunda nélkül is megkaparinthattad volna. — Az nincs kizárva — mosolyodtam el és megsimogattam domború, szőrös mellkasomat. — Aranyat vásárolhatsz majd a pénzedért! — folytatta a rábeszélést lankadatlanul Csucsi. — Sárgán csillogó gyönyörűséget. Nézd csak! — csillantott meg néhány aranydarabkát a szemem előtt. — Ha akarod, müfogakat csinálok neked belőle — tette hozzá reménykedve. — Hát még mit nem. Beérem én a saját fogaimmal is. Egyszer még majd agyonvernének az aranyfogaimért, vagy kiadnának egy olyan törvényt, amelyik betiltja az aranyat még az ember szájában is, engem pedig becsuknának egy börtönbe az aranyfogaimmal együtt, nehogy elveszítsem őket. Hiszen olvastam efélékről, ebben a futurológiái szakkönyvben — kopogtattam a földön fekvő, betűjelekkel telerótt lapos kődarabot, amely a „Sybilla jóslatai" sokat ígérő címet viselte. — Csak te ne ülj fel neki — intett le óvatosan Csucsi. — Az emberek akkor már valamennyien boldogok lesznek. Mindenki többé-kevésbé civilizált lesz, mindnyájan dolgozni fognak, azért meg majd pénzt kapnak, pénzt, sok pénzt és meglesz mindenük, amit a szemük-szájuk megkíván — csendült fel újra lelkesen Csucsi hangja. — Nap is lesz? — Hát persze, hogyne. Nap is lesz — ígérgette minden meggyőződés nélkül Csucsi. — Hazudsz. Ezen a kőlapon ez áll: „ ... és sötét felhők fekete füstje takarja el majdan a Napot és a Föld lége undorítóan büdös szmoggal lesz telve és halállal hal meg, aki lélegzik majd belőle..." — Ne hidd — igyekezett Csucsi kétségbeesetten visszatéríteni a saját útjára. — Lesz nap is, de csak azok számára, akik jól megfizetnek érte. Pénzzel. És lesz hullámzó tenger, és homokos lágy part, és kaviár és monokini és pezsgő ... — csak úgy hányta magából az új szavakat, amelyekből én már egyetlenegyet sem értettem. — De még svájci óra is lesz. Pénzért minden lesz majd. — Óra? Minek? — csodálkoztam. — Hogy megtudd, mikor kell elkezdened a munkát és mikor hagyhatod majd abba. Hogy mikor kell dolgoznod és mikor van szabadidőd, amikor azt teheted, amit a kedved tart. De erre aztán dühbe gurultam. — Tehát nekem dolgoznom kell azért, hogy órát vásárolhassak magamnak, amelyik majd megmutatja, hogy mikor hagyhatom abba a munkát és mikor kell újra elkezdenem? Nem ettél te bolondgombát, Csucsi? És ha a civilizáció olyan fantasztikus, mint ahogy te azt nekem ecseteled, akkor miért nem mégy el magad is dolgozni ? Azért, hogy pénzt keress, hogy megvehesd majd mindazt a sokféle különleges holmit, amivel én már régóta rendelkezem? Nos, miért? — Az nem megy — csüggedt el Csucsi. — Tudod, minden munkához ketten kellenek. Az egyik dolgozik a másik meg igazítja, hogy az első tudja, mit kell tennie. Én volnék az a másik, érted? Olyan alaposan kiagyaltam már az egészet. Nagy kár. Nélkülünk bizony nem fog kifejlődni a civilizáció. — Lehorgasztotta a fejét és búsan eloldalgott. Újra visszafeküdtem a fa alá és kiköptem a szétrágott fűszálat. Ezalatt azonban a nap odébbállt az égbolton és egyenesen a fejem búbját égették forró sugarai. Egyszerre csak kaptam magam, felugrottam és Csucsi után rohantam. — Tudod, mit? Meggondoltam a dolgot. Gyere, csináljuk meg együtt azt a ci... civilizációt. Szükségem volna ugyanis egy szalmakalapra ebben a rekkenö hőségben. Csucsi szélesen elmosolyodott. — Készíts mindjárt kettőt, egyet az én számomra is — mondta. Felemelt a földről egy tarka kagylót és nekem adta. — Nesze, pénz. A munkádért. A szalmakalapért. — Karonfogott és elindultunk szépen egymás mellett, a civilizáció felé vezető göröngyös úton. Amikor aztán felébredtem, még sokáig gondolkoztam furcsa álmomon. Nem hagyott nyugton az a kérdés, hogy vajon álmomban jól döntöttem-e, amikor rászántam magam a civilizációra boldog majomi létem helyett. No meg azon, hogy vajon megéri-e az az egész Csucsi-féle civilizáció azt az ütött-kopott szalmakalapot? HOCMAN GÁBOR LÁNYOK ÉS FIÚK! A Karvai (Kravany nad Dunajom) Középfokú Mezőgazdasági Szaktanintézet igazgatósága értesíti az általános iskola végzős tanulóit, hogy jelentkezhetnek középfokú szaktanintézetünkbe, ahol az 1987/88-as tanévben a következő szakok közül választhatnak; 1. Kertészet — virágkertészet, díszkertészet, zöldségtermesztés, gyümölcstermesztés 2. Szőlészet — szőlő és gyümölcstermesztési ágazatokkal 3. Épületasztalos szak 4. Állattenyésztési szak A felsorolt szakok sikeres elvégzése után folytathatják tanulmányaikat a dolgozók középiskolájában (szintén Karván), ahol érettségizhetnek kertészeti és szőlészeti szakon. Iskolánk az érvényes előírásoknak megfelelően teljes diákotthoni ellátást, zsebpénzt és keresetet biztosít. A szakgyakorlatot az iskola tanműhelyében és kertgazdaságában végzik a tanulók. A nyári szakgyakorlat egy részét a tanulók külföldön végzik. Diákjaink számára külföldi és belföldi üdüléseket is biztosítunk. Lehetőség nyílik kulturális és sporttevékenységre is. Várjuk jelentkezésteket! a Középfokú Mezőgazdasági Szaktanintézet igazgatósága 946 36 Kravany nad Dunajom 23
