A Hét 1987/1 (32. évfolyam, 1-26. szám)
1987-06-26 / 26. szám
A CSEMADOK 1. Pillanatkép a nagydijat nyert nagy megye riek előadásából 2. Az újonnan alakult Mai Színház bohózattal lépett a komáromi közönség elé (Trencsik Katalin és Leszkó Zsolt) 3. John M. Synge: A nyugati világ bajnoka című komédiát a dunaszerdahetyiek (Dunajská Streda) játszották, és a felfedező dramaturgiai munkáért kaptak különdfjat 4. A üliomfí címszerepét alakitó Belák Csaba (jobbról) a legjobb férfialakftás diját nyerte Ma már több kell! A színjátszó csoportok és kisszínpadok a 24. Jókai Napokon Kereken egy esztendővel ezelőtt ezeken a hasábokon, akkor a tavalyi Jókai Napok benyomásai alapján, a hazai magyar amatőr színjátszás rózsásnak aligha mondható helyzetéről írtam. Cselekvésre ösztönző tanulságok és általános tendenciák, jellemző magatartásformák papírra vetésével igyekeztem felhívni a figyelmet arra, hogy úgy tűnik, mintha csökkenne tájainkon a színjátszókul - túra támogatóinak köre; mintha a Csallóköztől a Bodrogközig egyre nehezebben akadna évadonként hat-hét olyan színjátszó együttes és legalább ugyanennyi kisszinpad, amely részleteiben is kidolgozott, minden tekintetben átgondolt és szinpadilag jól olvasható, tehát igazi élményt nyújtó előadással lép(het) központi seregszemlénk publikuma elé; mintha nemigen lenne foganatjuk mindazoknak a szóbeli véleménynyilvánításoknak. illetve a sajtóban tükröződő értékeléseknek s egyéb irányú észrevételeknek, amelyek a mozgalomirányitás formális üresjáratainak felszámolását, korszerűsítését és tartalmi megújítását sürgetik. Amatőr szinjátszóink idei fesztiváljának tapasztalatai alapján e kedvezőtlen egy helyben topogás továbbra is tart. Sőt! Mintha sokasodni látszanának a tűnődésre késztető jelek. Például a színjátszók nyolc együttest felvonultató versenyében csupán három társulat — a nagymegyeri (Čalovo) Poloska Színház, a komáromi (Komárno) Mai Színház és a kassai (Košice) „X" Iparista Színpad —, a négy kisszinpad mezőnyében pedig csak egyetlen gárda — az ipolysági (Šahy) József Attila Irodalmi Színpad — előadása volt olyan, amelynek egészéről szinte fenntartás nélkül azt mondhattuk: ez igen, ez színház. Sajnos, a többi előadás távolról sem nyújtott zavarmentes élményt, s bár néhány szereplő, egy-egy rendezői ötlet, jó diszletmegoldás. vagy rendhagyó darabválasztás, nomeg a fiatalok bevonásával párosuló közösségteremtő szándék értékelhető erénynek bizonyult, maga a színházi produkció már lényegesen csekélyebb nívójú volt. Rögtön ennek kapcsán illenék elgondolkodni azon, vajon mi az oka annak, hogy több élenjáró csoportunk — például a kassai Pinceszínpad, a gazdag múltú királyhelmeci (Kráľovský Chlmec) együttes, a Szakszervezetek Művelődési Háza és a Csemadok komáromi alapszervezetének együttes csoportja — ebben az esztendőben, mintegy varázsütésre egyszerre mondott le versenyzési jogáról. Mindehhez hozzáfűzhetem még. hogy jópár színjátszó csoportunk — például a füleki (Fiľakovo) Zsákszinház. a Csemadok ígéretes fejlődésnek indult muzslai (Mužla) együttese, a kitűnő hírű vágkirályfai (Kráľová nad Váhom) csoport, a sok éve pangó bratislavai Déryné Színkör, a Nagykaposi (Veľké Kapušany) Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium két-három éve még nagydíjat nyert színjátszói, az alistáli (Hroboňovo) Csiribiri Társulat, a pozsonyeperjesi (Jahodná) színkör és mások — immár huzamosabb ideje nem ad életjelt magáról. Érdemes lenne eltűnődni azon is, vajon nem túl népes-e az „éppen most szünetelők" tábora, vajon nem túlságosan is őszinte görbetükre-e színjátszó mozgalmunknak, hogy az idei Jókai Napokra meghívott együttesek közül csupán kettő érkezett Közép-Szlovákiából, a keleti végekből pedig csak egyetlen csoport kap(hat)ott meghívást ?!... Mindennek tudatában — és hát a közelgő 25. Jókai Napokat is szem előtt tartva! — aligha lenne érdemtelen felelősségteljesen szembenézni amatőr színjátszó mozgalmunk hétköznapjainak „prózai” gondjaival, a fesz- • tivál előtti kényszeredett előzsürizések szegényes választékával, a mozgalomirányítás megkövesedni látszó sztereotípiáival. Esztendők óta visszaköszönő gond például, hogy a rendezők és csoportjaik az őszi hónapokban szinte teljesen magukra vannak hagyva; úgyszólván senki sem ösztökéli őket arra, hogy sok áldozattal járó munkájuk természetes velejárójaként keressék az alkotói dilemmáikat enyhítő módszertani segítség különféle formáit. Pedig a nemzetiségi színjátszó mozgalom irányításának valamennyi szintjén tudatosítani kellene végre, hogy alapjában véve ilyenkor: a rendező koncepciójának kialakítása és az olvasópróbák során dől el. hogy milyen lesz a majdani előadás és a rendezőnek van-e valami különösebb elgondolása arról, most és itt mit szeretne hangsúlyozni a választott darabban. Persze, minderről, nomeg a valóban siralmas darabválasztási lehetőségekről, a próbák zökkenőmentes menetét biztosító tortúrákról és tucatnyi egyéb gondról — legalábbis „első fokon" már a helyszínen lehetne véleményt cserélni. Ám erre nemigen nyílik alkalom. mert a fesztivál főszervezőjének képviselői — ugyancsak évek óta nehezményezett kifogásként — nyilván egyéb elfoglaltságaikra való tekintettel — csak elvétve vannak jelen a Fórumnak mondott szakmai értékeléseken. Apropó, Fórum! Ebben az esztendőben meglehetősen megcsappant létszámú zsűri végezte az értékelések nem könnyű feladatát. Talán ez lehetett egyik oka annak, hogy a tavalyi fesztivál jól bevált gyakorlatától eltérően, kevesebb volt az értékes, higgadt érvekkel alátámasztott vita, több volt viszont a sommásan fogalmazott vélemény. Kár pedig, mert az amatőrfesztiválok nyílt beszélgetései mindig célravezetőbbek, mint a tételszerüen fogalmazott értékítéletek. Természetesen, a díjak elosztásához nincs különösebb hozzáfűznivalóm, elvégre az erre vonatkozó döntések meghozatala a mindenkori bírálóbizottság szuverén joga. A kisszinpadok produkcióit értékelve ezért csupán a magánvéleményemet mondom, ha leszögezem: ebben a kategóriában számomra az ipolysági József Attila Irodalmi Színpad műsora jelentette a legnagyobb élményt. Vlagyimir Majakovszkij: Nadrágba bújt felhő című poémájának megelevenitése — Vas Ottó rendezésében és szereplésével — kitű-6
