A Hét 1987/1 (32. évfolyam, 1-26. szám)
1987-06-19 / 25. szám
VÍZIMOLNÁROK 492 11 Vízimalom kicsinyített mása a Csallóközi Múzeumban Fotó: Kontár Gyula JELEN A vízimalmok egy ideig állták a gőzmalmok konkurrenciáját és átvészelték a század húszas éveinek végén fellépő gazdasági válságot is. A 30-as években azonban a nagy szegénység és a kereskedés kedvezőtlen alakulása miatt végső pusztulásnak indultak. 1937-ben azt írták, hogy az utolsó komáromi dunai malomnak is meghúzták a halálharangját. Az év szeptemberében vontatták fel Szapra (Palkovičovo), ahol még egy ideig kelepelhetett. A dunai malomipart akkor már mindenki halálra ítélt mesterségnek tekintette. Új malom építésére akkor már nem adtak engedélyt, csak a régieknek hagyták meg az őrlési jogot. Komáromnál, a nagy-dunai hídfő mellett a malomrévház is lebontás előtt állt. Itt volt a dunai malmok kikötője, innen vitték be az örlendö gabonát a közelben serénykedő vízimalmokba. Dunamocson (Moča nad Dunajom) még hét malom őrölt a Dunán, de 1937-ben kettő azokból is beszüntette működését. Komáromban azonban meghalt a dunai molnárélet, az utolsó itteni vízimolnár, Nagy Sándor, eladta vízimalmát négy szapi molnárnak. A dunai malom helyett a Vág-Dunán túl, a Becsalicsárda környékén Nagy Sándor és három társa a közeljövőben gőzmalmot szándékozott felépíteni. Ezzel a komáromi dunai molnárság közel ezeréves, romantikus története végleg lezárult... Az utóbbi évtizedekben a fejlődés a társadalmi élet és a technika minden ágazatában olyan nagyiramú volt, hogy majdnem elfeledtette velünk elődeink nagyszerű találmányait és mindennapi munkáját. Szerencsére azonban az illetékes szakemberek nem tettek le arról, hogy rendben tartsák, rendbehozhassák, vagy újra felépítsék a múlt egy-egy figyelemre méltó alkotását. így történt ez pl. Komáromban, ahol a műemlékvédők és a múzeológusok az egykori vízimolnárok és ügyes technikusok bevonásával elkészítették a hajógyárban egy Vízimalom-maradvány a Medve (Medveďov) melletti Duna-parton Fotó: Sto/lmann András régi dunai vízimalom pontos mását. A technikai szolgáltatások (Technické služby) gondjaira bízott szerkezet jelenleg a hajógyár előtti Duna-ágban, a felnyitható híd közelségében található meg (a nyitvatartási napokon bárki megnézheti szerkezetét). Egyrészt azért, mert a vízimalom nem a legjobb helyen áll, másrészt pedig azért, mert egyes vidékeinken megmaradt még az egészséges lokálpatriotizmus, a vízimalmot több helyre is kérték. Szerették volna magukhoz szállítani a dunaradványiak és a dunamocsiak is. Mindkét községben ma is él még az egykori vízimolnárság hagyománya. A dunamocsiak a Tavaszi szél vizet áraszt c. versenyre egykori vízimolnáraik életéből műsorszámot is készítettek, amelyben bemutattak néhány régi eszközt, felolvastak a megsárgult írásokból, felelevenítettek a szokásokból, elmondtak egy-egy történetet és énekeltek a régi dalokból. Más vidékeken tudomásunk szerint nem építettek fel újra vízimalmot, de azokat, melyek kiállták az enyészet támadásait és a mai napig megmaradtak, rendszeresen karbantartják és kellőképpen javítgatják. Ilyen pl. az eperjesi (Jahodná), a tallósi (Tomašikovo) és a tőkési (Dunajský Klátov) vízimalom. Ezek szerkezete ma is működőképes. Ha ezt a tényt be is akarják mutatni, de éppen nincs megfelelő vízfolyás hozzá, akkor villany segítségével hozzák működésbe. Amint az az elolvasott fejezetekből is nyilvánvalóvá vált, az egykori malomtulajdonosok, molnármesterek, molnárlegények és inasok tevékenykedéséről és mindennapi életéről aránylag kevés feljegyzés maradt meg számunkra. Ezekből a féltve őrzött töredékből, szorgalmasan összegyűjtött adatokból igyekeztünk olyanokat bemutatni, melyek joggal tarthatnak számot az olvasók érdeklődésére. TOK BÉLA
