A Hét 1987/1 (32. évfolyam, 1-26. szám)
1987-01-18 / 3. szám
AZ ISKOLA. ÉS -Tanítványaival ( AZ ELET KATEDRÁJÁN Az iskola egy részé Az iskola egy tágas, szépen körülkerített udvaron áll. Első része 1929-ben épült, a hátsó 1965-ben. Síri csend nyújtózkodik az udvaron, megüli a zúzmarás füvet és fát, egy kicsit a lelkeket is, mert hiszen az 1 —4. osztályos iskola két összevont osztályában elöl és hátul is tanítás folyik. Az első tanteremből az ajtón keresztül Bíró Géza ismerős hangja szűrődik ki. Éppen magyar nyelvtan órát tart, és az igeidőket gyömöszöli tanítványai fejébe. Ha később jövök, már a matematikaóra magyarázatába csöppenek bele. Összeadási, kivonási műveletekbe tízezres számkörben. Mert míg a tanítás tart, egyik óra követi a másikat. Bíró Géza harmincnégy éve tanít, és ha benyitnék hozzá, a három-négy összevont osztályba, a fal mellé állított régi, golyós, de ma is használt és bevált számológéppel talán gyorsan kimutathatnánk, hogy a harmincnégy esztendőből mennyi nap és óra jutott tanításra? Az igazgató tanító ötvenöt éves, 1960-tól tanít Kövecsesen (Štrkovec) megszakítás nélkül. Volt ifjúsági vasútépítő, szövetkezetalapitó, a CSISZ járási vezető titkára, de szíve és lelke egészével mindig megmaradt a gyermekek és az egyszerű emberek tanítójának. („A szüleim a vasutat erőltették, mivel apám huszonöt évet szolgált a vasútnál a kövecsesi bakterházban, de nekem valahogy nem fűlött hozzá a fogam. Nem szerettem az éjszakázást, a korán kelést, és az egyenruha se tetszett soha. Mindig a gyerekeket szerettem, a fiatalokat, köztük éreztem jól magam. A feleségem lett bérelszámoló a vasútnál.") Bíró Géza ahhoz a nemzedékhez tartozik, amelynek nem lehetett töretlen a második világháború utáni pályája. A szomszédos Recskén (Riečka), szülőfalujában járta ki az elemi iskola négy osztályát. Tornaiján (Šafárikovo) a polgárit. Majd a jégtörő február után a Trenčén Teplice-i pedagógus-továbbképző tanfolyam, amely a sorban megnyílt magyar iskolák számára nevelt tanítókat. Bíró Gézában is újraéledt a tudás szomja, a hatvanas évek második felében biológia-kertimunka szakot végzett Nyitrán, a tanárképző főiskolán, levelező tagozaton és 1969-ben még a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemmel is megpróbálkozott, de egészségi okokból félbe kellett szakítania tanulmányait. („Csíz-fündön és Sajógömörben tanítottam kezdetben. Minden áldomáshelyemre szívesen emlékezem, de Sajógömörre különösen. Bódi Bertalan idősebb kollégámtól sokat tanultam. Nagyon jó módszertani tanácsokkal látott el. A kulturális munkát is ott szerettem meg. Műsoros estéket szerveztünk, színdarabokat, egyfelvonásosokat játszottunk.") Ezt a mostani állomáshelyét gyermekkorától ismeri. Ide járt futballozni, mulatságba, s míg Tornaiján járt iskolába. Kövecsesen biciklizett keresztül, a vásárokra is Kövecsesen keresztül vezetett az útja, de soha nem fordult meg a fejében, hogy egyszer majd tanító lesz a faluban. A kövecsesi földesúrra, meg a nála dolgozó kiszolgáltatott summás gyermekekre ma is elevenen emlékezik. Meg a művelődési házra, amely az ö falujukból hiányzott. Persze ez a Kövecses már nem a régi, amelynek elmaradott szegényparaszt és cseléd lakosai voltak. Az emberek új családi házakba költöztek, s jó megélhetési forrásra leltek a gyümölcstermesztő állami gazdaságban, a szövetkezetben, a tornaijai ruházati üzemben és gépgyárban. Esze ágában sincs senkinek elvándorolni innen. A község fekvése jó, közel esik a városhoz. A közlekedés is jó. („Fiatalok és idősebbek megtalálják itthon a számításukat. Volt tanítványaim közül csupán egy sodródott messzebbre, a füleki gyárba. Pedig lehetnek vagy háromszázan, és van köztük mérnök, pedagógus, technikus, könyvelő stb. Szerénytelenségnek tűnik, mégis megjegyzem, hogy volt tanítványaimnak a fele leérettségizett. Megtehették volna ugyanezt többen is, de őket a gyors pénzszerzés lehetősége csábította.") Kövecsesnek helyi nemzeti bizottsága, postahivatala, vasútállomása és háromszáznegyven lakosa van. Mikor Bíró Gézát idehelyezték, az iskolának egy tanterme volt. Váltakozó tanítás folyt benne. 1961 -ben további tanteremmel bővült, s 1983-ban napközis osztály is lett konyhával és étkezdével. Az 1984—1985-ös tanévben már kétosztályos napközije volt az iskolának. A tanulmányi eredmények jobbak lettek. A tanulók felügyelet mellett készítik el a házi feladatot, megtanulják a másnapi leckét, a szülők mentesülnek ettől a gondtól. Az iskolának két főiskolai végzettségű pedagógusa és két nevelője van. Bíró Géza 1962-től a községi pártszervezet elnöke, 1957-től a járási pártbizottság lektora, a helyi művelődési ház vezetője, az utóbbi években a Csemadok Rimaszombati (Rimavská Sobota) Járási Bizottságának elnöke. Nem véletlen, mert elválaszthatatlan az életétől, hogy Kövecsesen a tömegszervezetek munkája járási méretben is a legjobbak közé tartozik. Megünneplik a nők napját, meglátogatják a naprágyi (Neporadze) szociális otthon lakóit, karácsony előtt megvendégelik a nyugdíjasokat, tavasztól őszig éltetik a sportot, A mezőgazdasági szaktanintézettel is jó a kapcsolata az iskolának. Segítségükre vannak a társadalmi munka végzésében, a játékok és sporteszközök készítésében, az iskola és környéke rendbentartásában. Bíró Géza tanítóként is, közéleti emberként is jelen van a faluban. Harmincnégy éve az iskola és az élet katedráján áll egyfolytában. Tornaiján lakik, saját családi házában, de Kövecsesről többnyire „csak" aludni jár haza. Inkább közéleti ember, mint pedagógus, vagy fordítva? („A pedagógus és a közéleti ember egymástól elválaszthatatlan. Az iskola áll a szívemhez közelebb, de mint falusi tanító hivatásomat nem függetleníthetem a társadalmi munkától. A falusi emberek már megszokták, hogy minden bajukkal hozzám fordulnak, tanácsot kémek. Az ő szemükkel nézve mindenesnek kell lennem. A Gárdonyi-féle értelmezés, amely szerint a tanító a falu lámpása, ma is érvényes. Ahol tanító nincs, vagy ahol a tanító rest, ott a kultúra lámpája kialszik. Tudom a közeli Keszi példájából. Megszűnt az iskola, a helyi nemzeti bizottság és azóta nincs ott semmi. A fiatalok elvándorolnak, az öregek meg csak úgy vannak maguknak...") Tovább szőné még a gondolatot azzal, ami már így is nyilvánvaló, hogy a pedagógus nemcsak az iskolában tanít, de hirtelen zaj támad az osztályban, nyílik, csapódik az ajtó s a tanulók ujjongva kiabálják egymásnak: Esik a hó, esik a hó! Valóban szállingózik, de így is próbára teszi a tanító türelmét, illetve a gyermekek figyelmét. Bíró Gézával hirtelen felkerekedünk és kiadós sétát teszünk a faluban. Vigyázva kell átmennünk az úton. Nagy a forgalom. Régi épület van még Kövecsesen néhány, a cselédlakásokból is maradt valami, de ahová tartunk, a vasét menti új utcába, ott farkasszemet néznek egymással a csupa új, emeletes és földszintes házak. („Egy kivételével mind a volt tanítványaim építkeztek itt. Van egy tanulóm, Gaál Éva, harmadik osztályos, Kerepecről jár be. Már az édesanyját is tanítottam. Vagy egy másik tanulóm, a negyedik osztályos Kankulya gyerek, aki nagyon jófejű és orvos szeretne lenni. Ennek a tanítványomnak az apját, anyját is tanítottam. Jó érzés és minden fáradságot, vesződséget felejtet, hogy a szülők, a volt tanítványok hozzám hozzák a gyerekeiket ...") Az olyan tevékeny embert, mint Bíró Géza, sok minden egyéb is fűti. Minden, ami eddig épült és még épülni fog Kövecsesen a nyolcadik ötéves tervben. Például az a több rendeltetésű épület, amely otthona lesz a helyi nemzeti bizottságnak, az állami gazdaság igazgatóságának, a művelődési háznak, a klubnak és a könyvtárnak. Ha leteszi az iskola gondját, felveszi a községét, vagy a nagy járás valamelyik Csemadok helyi szervezetéét, mert elérkezett az évzáró taggyűlések ideje. Egyszóval hivatásához méltón az iskola falain kívül is tanít... MÁCS JÓZSEF 12
