A Hét 1987/1 (32. évfolyam, 1-26. szám)

1987-06-19 / 25. szám

r óra MáesaijŽSŽ ^ ® B B ® Benvolio rögtön az elején színt vall: féktelen szeret ö is, akárcsak Rómeó. Aumerle, II. Richárd kebelbarátja szintén nyílt kártyákkal játszik. Úgy hajtja arcát ön­hitt és szeszélyes királya térdére, hogy abban sokkal több van, mint egyszerű ragaszkodás. Amikor a hatalmától megmámorosodott fe­lelőtlen uralkodót csodálja, szinte ég a vágy­tól, de amikor a halállal szembenéző, trónjá­tól és ruháitól megfosztott ember áll előtte, szemérmesen a földre néz. Pembrok, János király bizalmasa, csak az utolsó pillanatban mutatja meg valós arcát: összekócolja divatosan vágott pomádés ha­ját, ujja hegyére tűzi a halott király koronáját és sasszemekkel jelzi: most végre ölében a diadém, kezében a hatalom. Benvolio, Aumerle és Pembrok: Mácsai Pál. Végzős volt a főiskolán, amikor a Játék­színben ráosztották az Aranyóra órássegéd­­iét. Akkor még nem ismertem öt — Dajka Margit hívta fel rá a figyelmemet. „Ez a fiú elragadó" — mondta, de hogy mi mindent jelzett ez az egyetlen szó! Hogy Mácsai Pálnak varázsa van. Hogy eredeti egyéniség. És elsősorban: igazi tehetség. Erre utal a Gyertek el a névnapomra című Fábri-filmben és a Zsurzs Éva által rendezett Rómeó, Júlia és a sötétség című tévéfilmben nyújtott alakítása is. — Még egyszer figyelmeztetlek: én így beszélgetés közben nem nagyon nyílok meg — szól finoman. — A színpadon. Ott igen. Ott egy adott helyzetben sikerül önmagamat élnem. • Akkor nem is nagyon ismernek a szín­házban. — Igazából csak a szüleim tudják, hogy milyen vagyok, bár a gondolataimba ők sem látnak bele. • Ennyire félted a világodat? — Nem féltem, inkább leköt, elfoglal a világom. Ezért aztán önző, sokszor kibírha­tatlan vagyok; nehezen figyelek másokra, s ez súlyos jellemhiba. Önmagámon keresztül látom a mindenséget. József Attila szavaival élve: „Hallom, ahogy fölöttem csattog a szívem." Én már rég rájöttem: sokfelé nyílik, sokfelé irányul a világom. Olyan kaleidoszko­­pikus ... Apám festő, a képzőművészet álta­la került közel hozzám. Ha zene, akkor Bach, Vivaldi, Mozart és Bartók. Ők azok, akikhez a legtöbb közöm van. Bachot azért szeretem, mert „rab". Vivaldi szabad. Mozart a halállal játszik. Bartók a teljesség. A minden. A csillagokat nézem, és az ö muzsikáját hal­lom. De ha valami újjal, valami szokatlannal találkozom, megijedek. Ami ezután jön, az csupa kétely. Egyedül a nagyanyámban hi­szek, aki hetven évet dolgozott és egy csomó mindent létrehozott. Lehet, az a bajom, hogy mindent érteni akarok. Még azt is, amit nem lehet. • Mintha csak egy filozófus beszélne belő­led. — Nem. Nem vagyok én filozófus. Gon­dolkodó ember vagyok, aki nem véletlenül kötött ki ezen a pályán. Tizenhat évesen néha egész napokat lógtam a suliból — orvosi igazolással a zsebemben díszleteket csináltam. Imádtam a focit, meg a Beatlest, de egyiket sem annyira, mint a színházat. Életem jelenlegi terét az határozza meg, hogy a főiskolán Kerényi Imre osztályába jártam. Ez mély nyomot hagyott a gondolko­dásomon. Kimondottan jót tett, hogy egy erős, fegyelmet és koncentrációt követelő egyéniség irányított. A legjobbkor találkoz­tam vele — még idejében szedtem össze magam. • És harmadévesen Rómeó lettél a Nemze­ti Színházban. — A totális eufória és az öngyilkosság közti érzelmi változások mind a mai napig izgalmasak számomra. A múlt és a jelen közti fordulat pillanatai. A zuhanások és az emelkedések. Ez a harmadik évadom a Nem­zetiben, de most is ugyanúgy várom, hogy este Rómeó lehessek, mint a bemutató ide­jén. • Pedig sok mindent játszottál azóta. Ne­gyedikben például Moscát a Vo/ponéban majd Valért a Tartu ffe-ben. És a tévé is gyakran foglalkoztat. Az Egy szerelem három éjszaká­ját és a Nyolc évszakot nemrég mutatták be — mind a kettőben szép szereped volt — Negyedikben enyém volt a világ — azóta sokkal könnyebb súlyokat aggatnak rám. Többre vágyom. Jó, tudom, itt A velen­cei kalmár Lorenzója, az is remek szerep, én mégis úgy érzem: nagyobb terhek kellené­nek. Türelmetlen vagyok? Lehet. De elmúl­tam huszonöt éves — hadd játsszak végre, amennyit akarok. Egy életem van és az is olyan átkozottul rövid ... SZABÓ G. LÁSZLÓ Helyey Zsuzsa felvétele A Szkazka színjátszó együttesnek mind­össze 16 tagja van és Moszkva egyik lakóházának alagsorában lépnek fel. Elő­adásaikat a közönség nagy érdeklődés­sel figyeli. Az első tavaszi kirándulás — kettesben Régi idők szemüvegei. A hamburgi mú­zeum érdekes kiállítást rendezett, ame­lyen a 18. századtól napjainkig készült szemüvegeket (és szemüveg-fantázi­ákat) mutatták be. A legrégibb, közel kétszáz éves okulárék mellett helyet kaptak az ötvenes évek lepkeszárny­­szemüvegei, meg a hegesztésnél hasz­nálatos védőszemüvegek is.

Next

/
Oldalképek
Tartalom