A Hét 1987/1 (32. évfolyam, 1-26. szám)
1987-06-12 / 24. szám
■ apropót. Egyébként ez a vita már igen régen aktuális s hogy máig nem került rá sor, az annál is szomorúbb, hogy a művész halála óta erre számtalan alkalom kínálkozott — hogy mást ne mondjak: ott volt a posztumusz kiállítások sora. Szabó Gyula nincs még a helyén — állítják sokan, köztük jómagam is. Egyeseknek pedig más a véleménye. Ám sejthető, hogy mégsem ezért nincs igazán helyén a Szabó-életmű, hanem azért, mert esetenként nagyképűen, gyakrabban pedig kishitűen közelítünk hozzá. Vagy nem is közelítünk ... Időnként megnézzük az esedékes Szabó-kiállítást, elmondunk vagy leírunk egy-egy sokszor hallott közhelyet, miszerint nagy festő volt, satöbbi. Ugyanakkor igényt érzünk ä terjedelmes hagyaték együttes „láthatására" — ami lehetetlenség, hiszen több ezer müvet alkotott. Marad tehát a járt út, a kisebb-nagyobb — szerencsére elég gyakori — kiállítások megtekintése, ami örvendetes, Szabó Gyuláról, a nyolcvan esztendeje született és immár másfél évtizede halott festőművészről írni igencsak nehéz feladat. Nem az utána maradt űr betöltetlensége okán nehéz, hiszen életművének ismeretében aligha beszélhetünk űrről. Nem is személyének hiánya teszi nehézzé a feladatot, hiszen tizenöt év múltán már a gyász sem ugyanolyan, mint a halálhír, vagy a temetés napján. Szabó Gyuláról írni azért nehéz, mert amíg életművének alapos és átfogó értékelése, valamint a róla szóló nagymonográfia el nem készül, addig minden írás amolyan toldozgatás csupán. Mert nem elég leírni, hogy életművének jelentőségével még korántsem vagyunk tisztában — tisztázni is ideje volna végre jelentőségét. Kijelölni tehát az őt megillető helyet. Fogalmazhatnék ingerültebben is, de nem teszem, mert vitát provokálni majd akkor lesz alkalmasabb, ha nem a festő születésének, vagy éppen halálának évfordulója szolgáltat erre 1. Triptichon 2. Fák alatt 3. Mosónők 4. Sumér bika A szerző felvételei