A Hét 1987/1 (32. évfolyam, 1-26. szám)
1987-06-05 / 23. szám
Motorcsónak húz el széles ívben a sziget mellett. — A kóbor cápákat riasztják — magyarázza jól értesült ismeretlen matracszomszédom —, mert bizony néha előfordul, hogy a falánk ragadozók megtámadják a békésen fürdözöket. A majd negyven fokos hőségben hirtelen lúdbőrös lesz az egész testem. Na, fogadom meg magamban azonnal, én be nem teszem többé az Adria vizébe a lábam, annyi szent. — Á, nem kell azért megijedni — neveti el magát odébb egy pocakos férfi —, a cápák csak a fiatal lányokra vadásznak — s áliával egy éppen előttünk ellibegő, aligbikinis szépség felé bök. Mit mondjak? Nem tudott megnyugtatni az öregúr füzfahumora ... Gyorsan összeszedem kevéske holmimat, s a sziget belsejébe megyek. Az egész egy hatalmas kert érzetét kelti, igazi növényrezervátum. Dél-Amerikát idéző hatalmas kaktuszokat és a főidből alig kilátszó törpe testvéreiket sűrűn fényképezik a turisták. Másutt magnóliák, oleanderek, agavék meg babér és narancsfák sorakoznak egymás szomszédságában. Sajnos, nem egy sétány menti kaktusz leveleit elcsúfították a látogatók. Egyesek kedvesük nevét karcolták bele a húsos levéloldalakba, mások üzeneteket véstek a hozzáférhető helyekre. Hiába, a szerelem nem ismer lehetetlent. Esteledik. Dubrovnikba már sokszemélyes motorosbárka repít. A sziget fái ágaikkal búcsút intenek. — Gyere el máskor is — értem el mozdulataikat —, visszavárunk ... ZOLCZER LÁSZLÓ A szerző felvételei GYERMEKEKNEK Nem csak rosszindulat van a világon, ami már magában is kivetni való, s nem csupán rókák meg farkasok népesítik be a Földet. Mesélték, hogy a régi időkben történt meg a következő eset: Az egyszeri pásztor meglátott a pusztában egy keservesen üvöltő oroszlánt. — Hát neked meg mi bajod, miért óbégatsz olyan fájdalmasan? — kérdezte tőle a pásztor. — Nézd, mekkora tüske ment a mancsomba! Most aztán éhen pusztulhatok, hisz így sántán hogy bírom majd megszerezni a mindennapi betevő falatot? — Történjék, aminek történnie kell, mégsem hagyhatlak, hogy így éhen vessz — mondta a pásztor és ápolásba vette az oroszlán mancsát. Amikor a seb begyógyult, búcsút vettek és ment ki-ki a maga dolgára. Teltek, múltak az évek, s a pásztorból öreg, töpörödött apóka lett. Történt egyszer, hogy rablók támadták meg. Már éppen a végét járta, amikor honnan, honnan nem, megjelent az oroszlán, és bősz ordításával elűzte a rablókat. — Kölcsönkenyér visszajár! — mondta az oroszlán az ámuldozó pásztornak. — Évekkel ezelőtt kivetted a tüskét a mancsomból, s most eljöttem, hogy letörlesszem az adósságom. Ez a világ rendje. Rosszal fizet a rosszért, de a jótett helyébe jót várhatsz. Vércse Miklós fordítása m A citera az egyik legkedveltebb s a legelterjedtebb népi hangszer, s manapság nem hogy fogyna, de még gyarapodik is azoknak a száma, akik művészi szinten tudnak rajta játszani. Az utóbbi időben sokfelé alakultak citerazenekarok is, amelyeknek a tagjai között egész kicsi gyermekek és őszhajú aggastyánok egyaránt akadnak. A citerát — néhol tamburának is nevezik — általában otthon készítette egy-egy ügyesebb parasztember, az üzletben csak elvétve vásárolt magának valaki ilyen hangszert. A citerán sok húr van, ezt pengetéssel szólaltatják meg, mégpedig úgy, hogy a hangszert egy asztalra fektetik, a bal kéz ujjaival a kívánt helyen leszorítják a fémhúrokat, a jobb kézben tartott pengető alkalmatossággal pedig megrezegtetik őket. A citera külalakja és díszítése nagyon változatos, s nemcsak a mester, hanem a megrendelő ízlését is dicséri. Valamikor a szegény emberek lakodalmában nem is cigányok muzsikáltak, hanem citerások, mégpedig mindig valaki a násznép tagjai közül. Ha aztán a muzsikus megéhezett vagy elfáradt, egy újabb vendég lépett a helyére. Mindenki jól szórakozott, az örömszülők meg annak örültek különösen, hogy nem kellett pénzt adni a muzsikusoknak. TiHnkó Péter Hess Hbuskám, hess. Gyorsan lépegess, A patak partja Gyeppel takan/a, Tipegj el oda, Vár bő lakoma. CSONTOS VILMOS Hess Hbuskám, hess. Füvet csipegess. Majd ha jóllaktál, A kis pataknál Meg is itatlak, S fürödni hagylak. Hess Hbuskám, hess. Haza lépegess. Anyám már várja, Hogy libuskája. Nagy begyet rakva, őt megnyugtassa... Hess Hbuskám, hess, Vígan lépegess... Ha kibogozzátok a fonalakat, megtudjátok, hogy milyen sorrendben szálltak a virágokra a méhek. 21
